Kikosaraztak

23.

Másnap az edzésen hipergyorsasággal öltöztem át, lekörözve ezzel a többi lányt.

A tegnapi „randink" Axellel olyan nagy hatással volt rám, hogy mikor hazaestem, egész hátralévő nap vigyorogtam, ráadásul az izgalomtól éjjel aludni is képtelen voltam.

Fel voltam pörögve, és megállíthatatlannak éreztem magam. Végre kicsit közelebb kerültünk egymáshoz!

Az unalmas zöld falú tornaterembe érve meghökkentem: rajtam kívül még senki sem tartózkodott bent. Még az edző sem!
Leültem egy zsámolyra, és megvártam, míg szépen lassan beszállingóztak az emberek a pályára.

Mikor megláttam, ahogy Axel lépked a pályára, öszötösen életre keltek a pillangóim.
A szívem hevesen vert, és hirtelen beugrottak a tegnap este történtek.
Olyan távolinak tűnt mégis, mintha egy hónapja történt volna.

Sage sétált el mellettem. - Mi az Valery, rosszul vagy?

Nem értettem mire gondol.
Várjunk... Biztos pipacspiros lettem!

Megráztam a fejem, majd egy mosolyt erőltettem magamra. - Dehogy is! Jól vagyok.

- Csak azért kérdem, mert úgy rohantál ki az öltözőből, mintha kergetnének - mondta nevetve. Kínosan nevetgéltem.

- Túl sok a fölös energiája - Axel sétált el mellettünk, egy kaján vigyorral az arcán. Összeszorított szájjal meredtem rá.

- Fogd be! Én legalább tudok valaminek örülni!

Axel majdnem megkérdezte, minek örülök annyira, de mielőtt megtehette volna, az edző vágott közbe: - Melegítsetek be, majd álljatok öt fős csapatokba! Utána pedig erősítés!

Kivételesen nem fiú vs. lány felállás volt, hanem koedukált csapatba szegődtünk.

A csapatkapitány Halley és Eric volt.
Hol Eric, hol Halley választott egy-egy embert felváltva.

Halley Cher, Sage, Nick és Louis mellett döntött, Eric pedig Axelt, Keith-et, Emmát és engem választotta.

- Rendben, most a változatosság kedvéért nem kell kihívást teljesítenie a vesztes csapatnak - jelentette ki William, majd leült a kispadra egy sóhajtás kíséretében.
Mindenkiből felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj.

Eleinte mindenki visszafogottan játszott, majd kosarak sorozata után, kissé durvult a játék.
Egyre többet passzotunk és futottunk.

Abban a pillanatban valaki nekem passzolta a labdát. Amint a kezem ügyébe került, mindenki körbeállt, ezzel elállva az utamat.
Körbekémleltem, hátha én is tovább tudom valakinek passzolni, de nem láttam senki elérhetőt.

Akkor, hirtelen elkezdtem futni, a labdát magam mellett pattogtatva, egyenesen a palánk felé.
Jópár embert sikerült kicseleznem, viszont, mikor pár méterre volt tőlem a kosárpalánk, valaki kicsapta a kezemből a labdát.

Sage suhant el mellettem, őt pedig követték a többiek.

Utánaeredtem, hátha utolérhetem, de túl gyors volt.

Axel futott mellette, kiverte a lány kezéből a labdát, majd nekem dobta.
Azon nyomban rohanni kezdtem az ellenfél palánkjához, majd egy kecses mozdulattal bezsákoltam.

A többiek vigyorogva siettek hozzám, hogy lepacsizzunk.

Axel halványan lemosolyodott, mikor elsétált mellettem.

- Ne örüljetek annyira - szólt az edző a kispadról. - Még nem nyertetek. Döntetlen, szóval még egy meccs és kiderül, ki a jobb!

Sóhajtva indult vissza mindenki a térfelére.