Kelletlen frigy? (befejezett)

~ Part 2 ~

Gyorsan eltelt az a fél év, és nekem már rohadtul nem volt kedvem az egészhez. Azt hittem apám el is felejti, mert anya elhunyt időközben, de nem. Sőt még jobban erőltette nekem a dolgot, és több százszor elismételte a dátumot, hogy el ne felejtsem. Szeptember 10. Lelevelezte a másik összeesküvő apával, hogy a lány és én a két otthonuk közötti félúton találkozunk, egy Kotis nevű nagyobb községben pontosan délben, a központban. Még arról is gondoskodtak, hogy el ne kerüljük egymást, így instrukciókat kaptunk a másik kinézetéről.

„A lányom szürke lován fog bevágtatni, fekete szoknya, és kalap lesz rajta, hosszú, hullámos, szőke haja pedig ki lesz engedve. Összetéveszthetetlen a szépsége." Írta levelében a másik öreg Morgan, én meg csak grimaszoltam egyet, mikor először halottam. Összetéveszthetetlen, mi? Kíváncsi leszek arra. Gondoltam rögtön, apám pedig a következőket válaszolta vissza.

„Fiam egy fekete ménen fog lovagolni, hosszú, barna kabátban lesz, és nála lesz az óra. Acél szemei is összetéveszthetetlenek." Apám szeretett rákontrázni a dolgokra, de az meglepett, hogy a szememet így említette. Azt anyától örököltem, ezért gondoltam őrá emlékeztettem vele. Pedig a nyavalyás óra említése is elég lett volna. Az az egyik nagy Morgan örökség, ami apáról fiúra száll, és apám szerint nagy szerencse, hogy nem veszett el, mint néhány másik. Félve is adta nekem oda az indulás reggelén.

- Úgy is a tiéd lenne, ha meghalok, bár az esküvőd napján akartam odaadni neked.

Még megható pillanat is lett volna, ha nem folytatja.

- De most kell, mivel ezzel tudod bebizonyítani a véred minőségét. Jobban vigyázz rá, mint a szemed fényére.

A kezembe adta, majd sok sikert kívánt, és utamra küldött.

~ ~ ~ ~ ~

Az átkozott nap csak eljött, ami a szabadságom végleges elvesztésével járt. Cseppet sem izgultam, cseppet sem féltem, inkább csak szomorú voltam. Nem tudtam, hogy fog hozzám viszonyulni a szent Morgan fiú, akinek még a nevét sem mondták meg csak azt, hogy acél szemei vannak. Az meg milyen? Tűnődtem én, bár rájöttem, hogy érdektelen, mert valószínűleg az apja is eltúlozta azt az üzenetet, ahogy az én apám is. Összetéveszthetetlen szépség. Ki? Én? Nagyot kacagtam, mikor ezt írta, mert nem tartottam magam annak. Csak átlagosnak. Mondjuk a hajam, az valóban szép volt, ezt elismertem. Mondjuk azt gondoltam, az az információ megosztás, amit a másikról kaptunk nem valami sok, ezért azt sem bántam volna, ha nem találjuk meg egymást. Akkor szépen elcsatangoltam volna egész nap, majd hazajönnék, és közölném, hogy egész nap kerestem, de biztos nem jött el. Erre apám jól felhúzná magát, és jól beolvasna a másik Morganak, talán még a frigy ötlete is elvetődne. Nem tűnt rossz ötletnek, ám előre tudtam, hogy a lelkiismeretem gyötörne a hazugság miatt. És azt nem kívántam, hogy apa csalódjon bennem.

Elhatároztam hát, hogy ezúttal rendes leányzó leszek, valóban találkozok a sráccal, ám nem fogom megjátszani magam. Sőt, egy kis tréfa belefér a nagy találkozásba, hogy azért még se higgye, én könnyen beletörődök a sorsomba. Felkészültem testileg és lelkileg, majd apámtól elbúcsúzva elindultam szeptember 10.-én a találkahelyre.