Két fiatalnak kell elfogadnia a sorsát, miszerint össze kell házasodniuk, ha akarják, ha nem. Ferdinandnak és Elenornak nincs választása, mert ők az utolsó tiszta vérűek a Morgan családfán. Egy választásuk marad. Megszoksz vagy megszöksz...
Egy előt...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Túl korán értem haza a találkozóról, ezért apa nem akart békén hagyni. Kérdezte, hogy mi történt, én meg csak hallgattam, és nem bírtam elmondani az igazat. Erre meg rögtön azzal jött, hogy biztos megbántott valamivel, vagy most akasztott ki a viselkedésével. Ez részben igaz volt, bár nem úgy, ahogy ő képzelte. Sőt, ha tudta volna, hogy a férfi mit mondott, szerintem nagyon örült volna, ám én nem akartam, hogy tudja. Még nem, amíg nem tisztáztuk le az egészet. Tehát a végén azt hazudtam apának, hogy nagyon átfáztam a szél miatt, erre Ferdinand haza küldött. Ez eléggé elnyerte a tetszését, sőt írt is egy hála levelet neki. Na, gondoltam, mit fog ehhez szegény szólni, de nem is ez volt a legfőbb probléma. Apu nagyon aggódott, hogy valóban beteg leszek, ezért ágy nyugalomra parancsolt. Ezt végül is nem bántam, csak azt, hogy még az orvost is kihívta rám. Mondjuk ő megállapította, hogy kutya bajom, szóval megnyugodhattunk.
Igazából nem is akartam mást, csak egyedül lenni, és átgondolni mindent. Hogy miért. Azt gondoltam, mennyire jót szórakozunk azokkal a levelekkel, de az még sem csak az volt. Elő is vettem azokat, és többször is átolvastam őket. Közben rájöttem, hogy néhány sorunk flörtölésre emlékeztetett. És nem csak ő, hanem én is írtam neki olyanokat.
Ahogy ezen, és a találkozón elmélkedtem, végül felismertem, mennyire idióta voltam. Hagynom kellett volna, hogy jobban elmagyarázza, mert az, hogy kedvel, még nem biztos, hogy olyan komoly dolog. Hiszen egy bizonyos szinten nekem is szimpatikus volt. Talán ő is erre akart kilyukadni, én meg rögtön bepánikoltam.
- Idióta vagy Elenor... - mondtam hangosan magamnak, még kicsit homlokon is csaptam magam - Az lenne a legésszerűbb, ha bocsánatot kérnék a viselkedésem miatt.
Talán ő is arra várt, mert már három nap telt el azóta. El is határoztam, hogy neki látok egy ilyen levélnek, amikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere be.
- Bocsáss meg kincsem, ha zavarlak.
- Nem zavarsz. - mosolyogtam apára az ágyból.
- Jobban érzed magad? - kérdezte, miközben leült mellém, én meg komolyabb arccal feleltem.
- Semmi bajom nem volt, csak megijedtünk. Teljesen jól vagyok, csak jó egy kicsit pihenni. Amúgy is szörnyű az idő odakint.
- Hát igen.
Ki is nézett az ablakomon, amin láttuk, hogy szakad az eső, és a fák lehullott leveleit ide-oda hordja a szél.
- Amúgy azért jöttem, mert hoztak neked egy levelet. Ferdinandtól jött.
Ahogy ezt meghallottam, kicsit felment a vérnyomásom, és a szívem gyorsabban kezdett kalapálni.
- A posta maga hozta ki, mert az időjárás miatt egy-két napot csúszik a küldemények érkezési ideje.
Nem tudtam megszólalni, ezért letette a levelet az ölembe, majd felállt, és mosolyogva kiment. Egy pár másodpercig csak néztem a műanyag fóliával bevont levelet, amit a postán tettek rá, hogy ne ázzon el. Nagyon féltem attól, mi is áll benne, de végül felvettem, és kicsomagoltam. Kicsit még a kezem is remegett, ahogy szétbontottam, majd megpillantottam az összehajtott papír között egy préselt virágot. Pontosabban egy későn nyíló rózsa bimbója volt rövid szárral. Annyira meglepődtem, hogy a remegés is abbamaradt, és csak egy kellemes meleg hullám ment át a testemen. El fogott a kíváncsiság ebben a pillanatban, így a növényt óvatosan lettem az éjjeli szekrényemre, majd a párnámra dőltem, és neki láttam a levelének.
