Kelletlen frigy? (befejezett)

~ Part 8 ~

Teltek, múltak a hetek, és már be is köszöntött a november. Az után a két bizonyos levél után, visszatértünk a kérdezz feleletre, ám már sokkal szabadabban, és lazábban vettük a dolgot. Sőt Elenor még olyanokat is feltett, amik igen csak zavarba hoztak, és ha visszagondolok rájuk is pirulok. Persze válaszoltam mindre, és ő is azokra, amiket visszakérdeztem. És azok közül is volt, ami talán túl személyesre sikerült. Szóval én személy szerint már nagyon vártam, hogy elteljen az az egy hónap, és megint találkozzak vele. Látni akartam, a szemébe nézni, és megbizonyosodni, hogy még mindig csak az igazakat mondja. Bár tudtam, hogy így van, de akartam, hogy megerősítse.

Tehát az utolsó levelemben megírtam neki, hogy találkozzunk megint Tionistban. Erre azonban egy olyan válasz jött, ami egészen lelombozott. A soraitól aggodalom fogott el, így nem tudtam kiverni a fejemből.

„Én is szeretnék veled találkozni, és most tényleg, de sajnos el kell halasztanunk egy, talán több hónappal is. Az egyik ok, az időjárás. Nagyon zord, és hideg erre felé a tél, így még szegény lovakat sem engedhetjük ki, csak hetente néhány körre. Éppen ezért apu sehová sem enged el, amit meg is értek. Persze bérelt hintóval is mehetnék, de nekünk nem telik rá. A másik dolog, hogy mostanában apa rosszabbul érzi magát. Talán mert nem tud annyit sétálni, vagy nem tudom. Ezért nem is akarom őt magára hagyni egy percre sem. Tényleg nagyon sajnálom Ferdinand. Talán tavasszal..."

A vágy, hogy lássam Elenort, nem hagyott nyugodni. Az édesapja miatt is aggódtam, és tudtam, hogy Elenor a szívén viseli az állapotát, ezért nem is akartam elszakítani tőle. De az, hogy várjak tavaszig... Találnom kellett egy jó megoldást. Ennél a pontnál jutott eszembe apám, aki talán most a segítségemre lehet. Felkerestem a dolgozó szobájában, amit nem sűrűn szoktam.

- Szabad! - kiabálta az ajtó mögül a kopogása után, ezért bementem.

- Zavarhatom pár percig?

Kissé felhúzott szemöldökkel nézett rám, letette kezéből a papirosokat, és bólintással jelzett. Leültem a vele szemközti székre, és folytattam.

- Elenorról van szó.

- Hallgatlak, fiam.

Ezt a jelzőt nem sűrűn alkalmazta, csak akkor, mikor valami kedvére volt, ezért nyeltem egyet, és folytattam.

- Találkozni szeretnék vele, azonban úgy tűnik, hogy ez egy pár hónapig nem lesz lehetséges. Mr. Morgan gyengélkedik, ezért ő mellette akar maradni.

A szeme hirtelen összeszűkült, ami a nem tetszését mutatta, ezért gyorsan befejeztem.

- Ne értsen félre. Tudom, hogy nem illene elmennem hozzájuk a meghívásuk nélkül. Nem is akarok, hanem inkább... - kicsit megálltam, és a szemébe néztem - Inkább az Ön segítségét kérem.

Egy önelégült mosoly szökött az arcára, mert túlságosan is élvezte, hogy rászorultam. Szinte magam sem hittem, hogy erre leszek képes egy nőért.

- Nos, szívből örülök, hogy ezt kéred. - szólalt meg végül - Azt gondolom, akkor az lenne a legkézenfekvőbb, ha mi hívnánk meg őket magunkhoz. Mind a kettőjüket.

Ez eléggé tetszett, mert én is gondoltam már rá, de felvetett egy gondot.

- Szerintem is jó ötlet lenne, ám ők nem rendelkeznek elég anyagi háttérrel ahhoz, hogy saját hintójuk legyen.

Tálaltam fel változatosan, ám apám azt felelte.

- Tisztában vagyok vele, hiszen én már jártam náluk, miután hallottam róluk. Ezért kész vagyok felajánlani nekik a sajátunkat. Mit szólsz?

- Ennek örülnék, apám.

Halványan elmosolyodtam, pedig szörnyen boldog lettem, amiért végre egyet értettünk valamiben. Ő is mosolygott egy keveset, majd visszafordult a papírjaihoz, és még azt mondta.

- Mindent elintézek velük John. Szóval nem kell tovább aggódnod.

Felálltam ekkor a székből, és még távozás előtt annyit mondtam.

- Köszönöm.

~ ~ ~ ~ ~

Azt gondoltam, hogy engem nem sok minden tud ledöbbenteni, de még is. Emánuel Gerard Morgan levele például olyan hatást váltott ki belőlem. Meghívott engem és apát magukhoz, sőt még egy hintót is felkínált a szállításunkra, hogy a hideg időben is kényelmesen tudjunk utazni. Apa nagyon megtisztelve érezte magát, és már másnap megírta a választ, miszerint elfogadjuk a meghívást. Ezt azért is tette, mert már nagyon kíváncsi volt Ferdinandra, akivel az utóbbi időben rengeteget leveleztünk, és azért, mert röstellte, hogy miatta nem tudtunk találkozni. Én persze nyugtattam, hogy nem volt ezzel problémánk, és Ferdinand is megértően kezelte, de ő akkor is a szívére vette. Így hát készülhettünk egy két napos látogatásra, mert, hogy annyira hívtak meg.

Ennek a dátumát mi tűztük ki attól függően, hogy apa mikor gyógyul meg. Összesen egy hónapig tartott nála az a gyenge állapot, aztán napról napra jobban lett, és mivel az időjárás is elősegítette, hogy napi negyed órát töltsön a szabad levegőn, így december első hétvégéjére tűztük ki az utazás napját.