Két fiatalnak kell elfogadnia a sorsát, miszerint össze kell házasodniuk, ha akarják, ha nem. Ferdinandnak és Elenornak nincs választása, mert ők az utolsó tiszta vérűek a Morgan családfán. Egy választásuk marad. Megszoksz vagy megszöksz...
Egy előt...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Apám napokig a nyakamon lógott, mert minden részletet tudni akart a találkámról Elenorral. Addig nem is szabadultam meg tőle, amíg szinte "mindent" el nem mondtam. Természetesen abból kimaradtak dolgok például, ahogy Elenor megjelent a faluban. Vagy, hogy azt kívánjunk, patkoljanak el minél hamarabb, mert eszünk ágában sincs közös életet élni. Próbáltam semlegesen beszélni róla, de néha beszúrtam olyanokat, hogy nem volt vészes, és egész csinos. Bár, talán azokat komolyan is gondoltam. Elenort elsőre értelmesnek, viccesnek, és vonzónak találtam, még ha nem is volt rajta se smink, és haja sem bontakozott ki a kalapja alól. Arra is jutottam, hogy legalább nem fogok unatkozni egy jó darabig, amíg játsszuk az udvarlást. És az sem hátrány, hogy volt egy hasonló gondolkodású Morgan rajtam kívül a világban.
Apám ezek után sürgetett, hogy minél hamarabb írjak neki, ha már elárultam, hogy úgy kívánjuk jobban megismerni egymást. Azzal egyet értettem, hogy nekem, mint férfinak kell megtennem az első lépést, ezért pár nappal a találkozó után neki láttam a levélírásnak.
Fogalmam sem volt mit és hogyan írjak neki, ugyanis apám nem volt hajlandó megmondani a címüket, amiből azt gyanítottam, hogy el akarja olvasni azt, mielőtt megcímezi, és feladja. Ez dühítő volt, mert mégis csak magán beszélgetést akartunk folytatni benne, még ha játék is. Csak ültem a papír és a tinta felett, és semmi nem jutott az eszembe, ám ekkor apám berontott a szobám ajtaján, és egy gyanúsan széles vigyor ült az arcán.
- Mi történt? - kérdeztem résnyire szűkített szemekkel, ő ekkor felém nyújtott egy borítékot.
- Levelet kaptál.
Átvettem értetlenül, és két meglepő dolgot fedeztem fel. A levél Elenortól jött, szépen megformázott kézírással tűntette fel a saját, és az én nevemet is. A másik pedig, hogy ki volt bontva.
- Elolvasta? - néztem apámra cseppet sem szépen, de ő tovább bazsalygott.
- Természetesen igen. Tudni akarom, milyen.
Kicsit megrettentem. Mit írhatott a levélben?
- És, mire jutott? - kérdeztem immár normálisabban, amire azt felelte.
- Az alapján megfelelőnek tűnik. Vérbeli Morgan. Szólj, ha kész a saját leveled, és rögtön elküldöm.
Azzal kiment a szobámból, és becsukta az ajtót. Furcsálltam, hogy olyan jó kedve volt, és csak még kíváncsibb lettem a levél tartalmára. Visszacsavartam a tintás üveg kupakját, és Elenor levelével a kezemben az ágyra vetettem magam. A következő állt benne.
„Kedves Ferdinand John.
Első sorban tájékoztatni szeretnélek a haza térésem állapotáról, ahogy azt törődően kérted. Az úton haza felé minden rendben volt, még sötétedés előtt megérkeztem. Apám boldog volt, hogy épségben és jó lelki állapotban tértem haza. Nagyon aggódott, hogy mit fogok gondolni rólad, nem e esek annyira kétségbe a küllemedtől vagy a modorodtól, hogy napokig fogok sírni a szobámban, ám megnyugtattam.
