Kelletlen frigy? (befejezett)

~ Part 19 ~

Elenor és én megterítettünk az ebédhez, aztán ő elment, hogy szóljon az édesapjának. Én addig a mosdóba vonultam kézmosásra hivatkozva, ám igazából le kellett magam hűteni. Hideg vízzel dörzsölgettem az arcomat, mert nem akartam Mr. Morgan előtt annyira izgatott lenni. Elenort az őrületbe kergetett a tetteivel, szó szerint, és nagyon, de nagyon nehezemre esett visszafogni magam. Igazából jót is tett nekem, hogy megszólalt az óra, mert különben nem tudom, mi történt volna. Vagyis igen. Elenort felkaptam volna, az ágyába viszem, leszaggatom róla a ruháit, és a többi...

Mikor visszaléptem az ebédlőbe, már ott voltak, és csak engem vártak, így hozzá láttunk az ebédnek. Mr. Morgan kíváncsiskodott, és gondolom aggódott, mit csináltunk az elmúlt órákban, de szerencsémre nekem nem kellett beszélnem. A lánya vitte a szót, és elmesélte neki az utolsó ajándékomat. Kicsit azért féltem, hogy nem e fog neheztelni miatta, de abszolút nem. Még hálás is volt, hogy olyat készítettem, amivel könnyedén, bárhol, bármikor megvédheti magát, így lecsillapodhattam.

~ ~ ~ ~ ~

Az ebéd isteni finom volt, így nem győztem dicsérni Elenort miatta. Már előre elképzeltem, ahogy megpuszilgatom az arcát elismerésem jeléül. Az azonban elmaradt, mert Mr. Morgan ott maradt velünk a konyhában, amíg Elenor elmosogatott, aztán pedig kért, hogy tegyünk vele egy sétát az udvaron. Nem lehetett ellent mondani neki, bár nem is nagyon akartam. Jobbnak láttam, ha nem maradok kettesben Elenorral egy darabig. És a hideget is díjaztam a felhevült állapotomhoz.

Az idő nagyon gyorsan telt, és a felhők miatt is már látszódott, hogy sötétedik. Mikor visszaértünk a sétából, már öt óra is lehetett. Ekkor Mr. Morgan azt mondta.

- Szerintem üljünk be a szalonba melegedni, és együnk egy kis süteményt és teát.

Szerettem volna, de az eszem és a jó modorom azt diktálta, hogy ideje lenne indulnom. Nem akartam, ám azt véltem helyesnek tenni.

- Én már nem kérek semmit. Köszönöm. Azt hiszem, ideje indulnom. Így is elég késő lesz, mire hazaérek.

Elenor felém fordult, és az arcáról csalódottságot olvastam le. Próbáltam kedvesen rámosolyogni, de a fejét is elfordította, ezért sóhajtottam egy mélyet. Nem szerettem volna, hogy haragudjon rám.

Végül visszamentünk a házba, és én ott köszöntem el leendő apósomtól.

- Még egyszer köszönöm, hogy meghívott. Nagyon jól éreztem magam.

- Örülök Ferdinand. Óvatosan vágtass haza felé, és gyere el máskor is.

Bólintottam, majd kezet ráztunk.

- Nem sokára jövök apu. - mondta Elenor az ajtóban.

- Annyira nem kell sietni. - mosolygott az öreg, de a lánya nem, hanem kilépett az ajtón.

Intettem még egyszer Eric Morgannak, aztán én is kiléptem az udvarra, és becsuktam az ajtót. Elenor meg sem várt, hanem nagy léptekkel sietett az istállóhoz, így már megbizonyosodtam abban, hogy haragszik. Ez nem tetszett, így eldöntöttem, hogy szóvá teszem neki. Mikor beléptünk az épületbe, és ő fel akarta nekem szerelni Szélvészt, akkor megfogtam a karját, és magam felé fordítottam. Nem nézett rám, ezért elkaptam az állát is.

- Elenor kedves. Ne csináld ezt.

Lesütötte a szemét, és láttam, hogy bekönnyezik. Ettől megfájdult a szívem, ezért az arcára tettem a tenyerem.

- Nem akarom, hogy elmenj.

Jelentette ki halkan, amire sóhajtottam, és halványan elmosolyodtam.

- Nem most fogsz látni utoljára, erre mérget vehetsz.

Azért ő is elmosolyodott kicsit, aztán szorosan megöleltük egymást. Nyomtam is egy puszit a homlokára, ekkor azt mondta.

- De miért mész el ilyen korán? Úgy terveztem, hogy vacsorát is főzök neked. És alig voltunk kettesben...

- Nagyon sajnálom tényleg. Pedig hidd el, hogy szeretnék mindent megkóstolni, amit te főzöl. Ám akkor is későre jár. Legközelebb korábban jövök, és később megyek. Rendben?

Nem felelt, hanem hozzám hajolt, és inkább megcsókolt. Lassú volt, és érzelmekkel teli. Ilyet sem tapasztaltam még Elenortól, hiszen ő szenvedélyes és vadóc volt. Ebből is éreztem, mennyire fáj neki a búcsúnk. Mikor abbahagytuk, kissé én is elérzékenyültem, és remegett a gyomrom a búcsútól. Azt is kérdeztem.

- Megint elkísérsz a falu széléig?

- Szeretnéd? - mosolygott halványan, én ezért hevesen bólogattam.

Nem is kellett erről többet tárgyalnunk. Szélvészhez léptünk, felszereltünk a nyereggel és a többivel, aztán kivezettük az udvarra.

~ ~ ~ ~ ~

A szívemet mardosta a szomorúság a tudattól, hogy Ferdinand perceken belül elmegy. Remegtek a lábaim, miközben felszálltam Szélvész hátára a nyeregbe. Kicsit enyhült a bensőm szorongása, ahogy átölelte a derekamat, és a mellkasára húzott, ám attól még nem lett jobb a kedvem. Lassan, léptekben haladtunk ki a faluból ez úttal, senkivel sem törődve. Az ő és az én szívverésem is gyorsabb ütemre váltott, ahogy láttuk az út végét, így kicsit megfeszültem. Leszálltunk ugyan annál a fánál, ahol reggel találkoztunk, és már végleg elbúcsúztunk. Szorosan megöleltük egymást, így én magamba szívtam az illatát, ami menta és széna illatára emlékeztetett, majd azt súgtam.

- Nagyon vigyázz magadra. És tényleg gyere el még. Sok megbeszélni valónk van.

- Jövök. Szerintem apám a maga módján be lesz zsongva a hírtől, szóval úgy gondolom, hamarabb fogunk találkozni, mint azt hinnéd.

Ez felvillanyozott, így virultam kicsit. Átkaroltam a nyakánál, aztán a búcsúcsókot is megejtettük. Nehezen akartunk elválni egymástól, de végül megtörtént. Ferdinand visszaült a lovára, én még őt is megsimogattam, és a zsebemből adtam neki egy kockacukrot.

- Ég veled.

- Szia.

Köszöntük el, majd a vőlegényem menetbe állította Szélvészt, és vágtázni kezdtek. Figyeltem, ahogy távolodik, és lassan eltűnik a horizonton. Tényleg fájt, de nem volt mit tenni. Nem maradhatott. És azt gondoltam, még ha maradt is volna egy éjszakára, másnap ugyan úgy rosszul érintett volna a távozása, mint akkor.

Visszaindultam a házunkhoz nem túl sietősen, és megpróbáltam pozitívan nézni a dolgokat. Hiszen önként menyasszony lettem, ráadásul apa is nagyon boldog volt. Nem kívánhattam ennél többet, mert az életem jól alakult annak ellenére, hogy rosszul álltam eleinte a kényszer házassághoz. Ferdinand egy nagyszerű férfi, és biztos voltam abban, hogy jó férj és apa lesz belőle. Boldog leszek mellette nem sokára. Az volt a lényeg.