Kelletlen frigy? (befejezett)

~ Part 14 ~

Úgy volt, hogy a kocsink még az nap este visszajön, így megtudom, épségben megtették-e a hosszú utat. Ám senki nem jött. Éjfélig várakoztam a szalonban, azonban a kocsisunk sehol nem volt, az időjárás viszont egyre rosszabb lett. Jeges eső szakadt ránk, és szinte tornádó erejű szél tombolt. Nagyon aggódtam amiatt, mi lehet délen. Megérkeztek épségben? Vagy út közben érte őket a vihar? Nem bírtam magammal, de végül a fáradtság legyűrt, ezért a kanapéra dőltem, és elaludtam.

Reggel felriadtam, amikor apám szólongatott.

- John. Miért vagy te itt?

- Apám, visszaért már a hintó? - kérdeztem rögtön, pedig még alig nyitottam ki a szemem.

- Nem, és sajnos a hírek sem jók, amiket kaptam.

- Mi történt? - ugrottam fel, és rögtön az ablakhoz léptem. Kint ugyan olyan látvány fogadott, mint éjszaka, vagyis szörnyű vihar tombolt.

- Az egész vidéken ilyen az időjárás, és már most tönkre tett rengeteg földet a jégeső.

- Az engem nem érdekel! - mondtam hangosabban, és aggódóan néztem vissza apámra - Mi van délen? Mi lehet Elenorral és az apjával?

Nem lett dühös, amiért én kiabáltam, hanem közelebb lépett hozzám, és azt mondta.

- Arra felé sem rózsás a helyzet, így én is aggódom az épségükért. Így tehát elküldtem az egyik emberemet lóval, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt velük.

Döbbenten néztem apámra, és elsőre nem tudtam eldönteni, igaz-e az arcán látható törődés. Azt hihetném normál körülmények között, hogy a kocsinkat félti inkább, ám ez úttal nem.

- Tényleg? - kérdeztem kis fázis késéssel, amire bólintott.

Nem is mondtam többet, hanem felrohantam a szobámba, hogy átöltözzek, és tovább várjak.

~ ~ ~ ~ ~

Egész nap a szalonban gubbasztottunk apámmal. Szinte nem is beszélgettünk, hanem mind a ketten elfoglaltuk magunkat valamivel. Én próbáltam egy levelet megfogalmazni Elenornak, amiben az aggodalmaimat írtam le az útjukkal kapcsolatban. Apám olvasott, vagy a papírjait rendezgette, amikor végre történt valami. Lovak nyerítése hallatszott a résnyire nyitott ablakon keresztül, ezért mind a ketten felpattantunk, kabátot vettünk magunkra, és kimentünk.

A kocsi és az érte küldött egyik inas a lovával tért vissza, és minden állat nagyon nyugtalan volt.

- Mi történt? Merre voltak eddig? Morganék épségben megérkeztek?

Estem neki rögtön a kocsisnak, talán kicsit túl durván, amire apám mellém állt, és rátette a kezét a vállamra. Ezzel nem nyugtatott le, de legalább elhallgattam.

- Bocsássanak meg uraim a késésért. - kezdte a férfi alázatosan - Dél felé menet minden rendben volt, és hazáig szállítottam a vendégeket.

Magamban hatalmasat sóhajtottam, és egy szikla gurult le a szívemről. Tovább hallgattam.

- Idefele jövet fordult rosszra hirtelen az időjárás, és még fél úton sem voltam, mikor a nyakamba szakadt a jégeső. Féltettem a lovakat és a hintót, így meghúzódtunk egy fogadóban, amíg el nem állt ma reggel. És végül találkoztunk Nolannal, és együtt sikerült rávennünk a jószágokat, hogy haladjanak a szélben. Nagyon sajnáljuk.

Megsajnáltam őt is és a lovakat is, így már nyitottam volna a szám bocsánatkérésre, mikor apám válaszolt.

- Jól van. Semmi gond, tökéletesen megértjük. Jól tette, hogy ott maradt. Vegyen ki egy szabad napot.

A férfi hálásan meghajolt, és már én sem akartam többet idegeskedni. Mindenki jól volt, és csak túl reagáltam kicsit az aggódást. Egyet szerettem volna még. Elenortól kapni egy üzenetet, amiben biztosít a jólétükről. Ám az nem jött egy hamar.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ 

Kerek egy hete értünk haza a kirándulásból, és az óta az időjárás mit sem változott. Annyira szakadt az eső vagy a jég, hogy még a házból sem léptünk ki, csak akkor, mikor a lovakat etettük meg. Szerencsére fel voltunk készülve a télre élelmiszer ügyileg, így a faluba se kellett mennünk, vásárolni.

Szóval be voltam zárva a házba, ezért szörnyen unatkoztam. Minden nap, órákon át gyakoroltam a zongorán, vagy olvastam, vagy házi munkát végeztem, de az sem terelte el a figyelmemet a hiányról. Ferdinand hiányáról. És nem mellékesen aggódtam érte, mert nem tudtuk, feléjük milyen lehet az idő. Azt sejtettem, hogy nem jó, mert egy üzenet sem jött tőle. Én sem tudtam küldeni, mert mikor kimentem a postára, közölték, hogy bizonytalan ideig nincs kézbesítés. Ez nagyon lelombozott, mert a levelembe, amit neki írtam, megerősítettem az éréseimet iránta, és leírtam, hogy jól vagyunk. Azt gondoltam, ő is aggódik miattam. Tehát nem maradt nekem más, csak az ábrándozás és a várakozás.

~ ~ ~ ~ ~

Szép lassan, de kitisztult az ég, és a felhők kelet felé kúsztak. Kicsit a nap is kisütött, bár már a hőmérők mínuszba mentek éjszakánként. Mikor megláttam ezt, azonnal szabadulni akartam a ház fogságából, ezért apa jóváhagyásával felszerszámoztam Egist, és elindultam vele egy vágtára.

Mélyen szívtam magamba a fagyos levegőt, és annyira örültem, hogy végre kint lehettem, hogy az elmondhatatlan. Körbe jártuk a falut, majd bementem a postára, és végre fel tudtam adni a három levelet, amit írtam Ferdinandnak. Ott a hölgy még jobban felvillanyozott, mert mondta, hogy már szállingóznak az ország minden részéről a kézbesítetlen küldemények, így az a nekem szántak is megjöhetnek napokon belül. Nagyon örültem, így ennek megünnepléseként Egis és én az erdő felé vágtattunk, és több órán át élveztük a normális téli időjárást.