Két fiatalnak kell elfogadnia a sorsát, miszerint össze kell házasodniuk, ha akarják, ha nem. Ferdinandnak és Elenornak nincs választása, mert ők az utolsó tiszta vérűek a Morgan családfán. Egy választásuk marad. Megszoksz vagy megszöksz...
Egy előt...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Elenor úgy szorított magához, hogy azt hittem, menten felrobbanok. Nem kellett sok ahhoz, hogy ott rögtön magamévá ne tegyem őt, mert ő is akarta. Beengedett a lábai közé, és aprókat nyögött, ahogy egymáshoz dörgölőztünk. De vissza kellett fognom magam megint. Mert szerettem, és ezt nem így akartam megtenni, hanem rendesen, felkészülten a nászéjszakán. Egyre lassabban csókoltam meg, majd a kezem kihúztam a szoknyája alól, és az egyik lábam is átemeltem az övén. A szemébe néztem, ami kicsit el volt alélva, hevesebben is lélegzett, akár csak én, de azt kérdeztem.
- Tényleg megtennéd most velem?
- Igen, meg tenném. - felelte suttogva.
- És már nem érdekel, hogy a szüzességed a férjedé legyen?
Nem tréfából kérdeztem, ezt nagyon jól is tudta, ezért azt felelte, miután átkarolta a nyakam.
- De érdekel. Azonban már tudom, hogy te leszel a férjem. És azt is tudtam, hogy nem fogod majd megtenni, mert így is úgy is a tiéd leszek.
Erre a válaszra nem számítottam, mert azt hittem Elenor erről hallani sem akar. Meg is akartam erről kérdezni, de nem ebben a pózban, így tehát fogtam, a hátamra fordultam, és őt a mellkasomra rántottam.
Megsimogattam a kiengedett haját, és azt feleltem.
- És ezt te, honnan veszed? Még meg sem kértelek.
Mosolyogni kezdett, majd megcirógatta az arcom, és azt válaszolta.
- Ez igaz, de ez már el van döntve. Akár milyen tervet találtunk volna ki, apáink akkor sem haltak volna meg addig, amíg minket egybekelve nem látnak. Tudom, hogy ez a téma eddig utálat tárgyát képezte, de mivel már szeretlek, ezért fennáll ez a lehetőség. Vagy te nem így gondolod?
Nagyokat pislogtam erre. Elvenném őt bármilyen unszolás nélkül? A szívem igennel felelt, ezért azt mondtam.
- De így gondolom. Ám én akkor magunk miatt foglak megkérni, nem az ősök miatt. Mert már annyira fog hiányozni mindez, hogy a házassággal foglak magamhoz láncolni, hogy bármit megtehessünk.
Ezt vigyorogva mondtam, amit megértett, ezért ő is úgy tett, majd a nyakamhoz hajtotta a fejét. Simogatni kezdtem a hátát, ő meg az én arcomat, és csendben így maradtunk.
~ ~ ~ ~ ~
Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam búcsúzni. Csak vele akartam lenni, és a karjaimba zárni. Ám eljött az idő. A pajtából ebédkor óhajtottunk csak lejönni. Leszedtük egymásról a kósza növény darabokat, aztán az ebédlőbe sétáltunk kézen fogva, mintha mi sem történt volna. Apáink nagyot néztek a kapcsolatunk nyilvánosságra hozásától, Elenor apja már majdnem hangosan szót is adott a lelkesedésének, de végül nem tette. Leültünk enni, majd közölték, hogy utána útnak indulnak, hogy még a kocsink is visszaérjen emberi időben. Ez szörnyen lelombozott. Meg is látszott rajtam, ezért Elenor a desszert közben az asztal alá nyúlt, és simogatta a combomat. Meglepődtem, sőt majdnem leharaptam a villám végét, és persze nagyon boldog voltam. Ő nem egy szende teremtés volt, az már biztos.
