Damn Badbabe [Magyar fordítás]

56.rész

- Ez meg mi volt? - talán még ish megtudom. Komolyan meg akarta magyarázni, mi volt ez a szemkontaktusflört? - Miért kezdtél el úgy toporzékolni? - vagy úgy. Szóval erre volt kíváncsi.

- A hajamban volt egy óriási, dagadt, undorító pók. - Ashnek először csak leesett az álla, mielőtt elkezdett volna nevetni.

- Hihetetlen vagy! Gyere, szárítsuk meg magunkat. - úgy tűnt nem volt mérges, mert mikor kiszállt a medencéből, kezet nyújtott nekem, hogy kisegítsen. - Legalább a színes golyókon túljutottál.

- A vízen is túljutottam volna, ha nem lett volna ott az a pók! - védtem meg magam.

- Mhm. - vigyorgott. - És most hol is van a pók? - kérdezte, mintha bizonyítékra lett volna szüksége ahhoz, hogy elhiggye, tényleg volt ott egy pók.

- Remélhetőleg megfulladt és a medence mélyén fekszik valahol! - nem hagytam, hogy elrontsa a kedvem, ezért csak odamentem a túlméretezett szárítókhoz. Mikor mindketten beléptünk a szélbe, meglepődtünk az erejétől.

A hajam az arcom körül repkedett, így alig láttam valamit. Hirtelen Ash megfogta a kezem.

- Nyújtsd ki a kezeidet! Olyan, mintha repülnénk! - kiabálta, én pedig szót fogadtam. Egy pillanatra súlytalannak éreztem magam.

Ashre kandikált a szemem, aki csukott szemmel csak állt ott és élvezte a szelet. A nedves pólója a mellkasára tapadt és nem tudtam levenni róla a szemem. Csak bámultam őt. Au elégedett arckifejezését, a... Mellbimbóját?!

A pólója pont a jó, vagyis a rossz helyen volt átlátszó.

- Kellett volna egy mellbimbópiercinget csináltatnom? - kérdezte hirtelen és sokat tudóan vigyorgott rám.

Basszus, mennyi ideig bámulhattam a melkasát?

Kínosan visszafordultam a szárító felé úgy, hogy a hajam hátra legyen fújva. Váratlanul megint megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Rá néztem, ő pedig rám mosolygott.

Minden jó volt köztünk.

Több mint jó.

De most, csak pár percig meg akartam engedni magamnak, hogy élvezzem.

***

Körülbelül tíz perc elteltével újra szárazak voltunk és mosolyogva hagytuk el a terepet.

- Idenézzetek kedves gyerekek! - szólalt meg egy hang, mire egy majomjelmezben lévő férfi felé fordultam. A kabala. Egy kamerát tartott felénk, amire kíváncsian bámultunk. Csinált rólunk egy képet, ahogyan "repülve" álltunk a szélben. Ashel egymásra néztünk és vigyorogva bólintottunk egyet. Ez tökéletes volt az iskolaújságnak. Ezt mindenképp meg kellett vennünk.

Megvártuk, míg kinyomtatták a képünket, majd céltalanul sétáltunk tovább.

- Várj csak! - szólt Ash hirtelen. A zsebébe nyúlt és kivette a fülbevalót. - Még el kell mennünk a talált tárgyakhoz. - egy pillanatra rám mosolygott, majd körülnézett és elindult az ellenkező irányba.

Szóval egy nagy gyerek, egy nagy szívvel.

Követtem Asht, aki egy idősebb nővel beszélt a talált tárgyaknál, majd átadta az ékszert neki úgy, mintha valami szent dolog lett volna az. Nem bírtam visszatartani egy vigyort. Mikor újra felém fordult, egy elégedett kifejezés volt az arcán.

- A nap jó tette. - dörzsölte meg a kezeit.

- Neked valószínűleg az életed jó tette. - idegesítettem.