Damn Badbabe [Magyar fordítás]

31.rész

-Miért?-nézett rám felbosszantva.

-Mit miért? Egy kicsit pontosabban kell kifejezned magad, ha egy választ is akarsz-Ash nem zavartatta magát, csak tovább kereste a hozzávalókat. 

-Hagyjuk-Talán nem is akartam tudni, hogy Ash miért volt ilyen. Hogy mi változtatta meg ennyire. 

Inkább elmentem mellőle és felültem az egyik bárszékre a pultnál. Akaratlanul is mosolyognom kellett. 

-Emlékszel még ezekre a székekre?

Ash tele kezekkel odajött a pulthoz és észrevettem egy kis vigyort az arcán. 

-Jóhogy emlékszem. Mindig fel akartunk rájuk ülni, mert akkor nagyoknak és menőknek éreztük magunkat. De ezek az izék olyan magasak voltak, hogy a legprofibb mászóképességeinket kellett előszednünk.

-És egyik nap fel akartál mászni rá, de az elkezdett billegni és te már nem tudtad megtartani magad.

-És jól pofára estem-erre mindkettőnknek fel kellett röhögni. És újra itt volt a régi Ash. 

Az én Ashem. 

-Mit főzől?-kérdeztem, miközben átnéztem a hozzávalókat, amik köztünk pihentek az asztalon. 

-Fogalmam sincs. Valamit-nevetett, majd elővett egy vágódeszkát és egy éles kést.

-Segíthetek?-ugrottam le a székről és álltam mellé. 

-Azt nem tudom, hogy tudsz-e, de megpróbálhatsz-kezdett piszkálódni, majd odaadta a kést. Én megfogtam azt és az arcához emeltem. 

-Figyelj oda mit mondasz mester, mert most nálam van a fegyver!-erre csak elvigyorodott.

-Szeletelj zöldségeket-utasított, majd elővett egy fazekat, amibe vizet engedett és felhelyezte a tűzhelyre. Cukkinival kezdtem, amit először keresztben félbevágtam, majd felosztottam kis szeletekre. Ash hozott még egy kést meg egy deszkát magának és sokatmondóan rámnézett. Szeletelés közben egy csomószor rám pillantott. 

-Holy Guacamoly, de lassú vagy!-szólalt meg hirtelen, szinte felháborodva. Mire én kész lettem a cukkinim felével, ő előtte már ott voltak a paprikák kis kockákban.

-Mi van? Nem akarom elvágni az ujjaimat!-szóltam vissza neki. De Ash tempójával szemben tényleg olyan voltam, mint egy csiga.

-Nézd-szólt, majd megfogta a bal kezem és úgy helyezte vissza a cukkinire, hogy a körmeimmel tartsam azt. 

-Ez tök fogyatékosan néz ki-a kezem tiszta nyomorék volt.

-Az lehet, de így legalább nem vágod el az ujjaidat. AZ már fogyatékosan nézne ki-vigyorgott-Nézd-állt mögém és tette a kezem a cukkinire-A hüvelykujjaddal oldalt, egy kicsit hátrébb a többi ujjadtól, meg tudod tartani a zöldséget-ezután megfogta a másik kezem, amivel elkezdte felvágni a cukkinit. Közben mindig hátrébb csusztatta a bal kezem, hogy nehogy a kés túl közel jöjjön.

Próbáltam az előttem lévő dolgokra koncentrálni, de Ash közelsége miatt nem tudtam odafigyelni. 

-Ezt hol tanultad?-kérdeztem, mikor már kész voltunk egy darabbal és ő egy másikat fogott meg a kezemmel. A hátam mögött éreztem, ahogy vállat vont. 

-Csak sokat főztem az elmúlt években.

Megint megfogta a kezem, az ujjaimat behajlította és a jobb kezével még mindig az enyémet fogta. 

-Így ni. És most figyelj oda-motyogta, miközben elkezdett az ő tempójában szeletelni. Kevesebb, mint 6 másodperc múlva már szép szeletekben feküdt a zöldség a deszkán, főzésre készen. 

Ash kezeire pillantottam, amik még mindig fogták az enyémeket. A lehelletét a nyakamon éreztem. A bal kezemet kivettem az övéből és elkezdtem méregetni a tetkóit. Tuti, hogy miután elment, még csináltatott párat, mert nagyon sok volt.

A tekintetem az egyik mesterműre tévedt az alkarján. Egy kis dongó volt elrejtve száz másik tetoválás közé. Úgy ahogy kiskoromban rajzoltam. A kedvenc állatom.

És akkor jöttem rá, hogy Ash nem felejtett el abban a három évben. 

Megfordultam és belenéztem a kék szemeibe, majd a karjaimat a nyaka köré fonva átöleltem őt minden erőmmel. Éreztem, hogy először megmerevedett, de utána átkarolva a derekamat ő is átölelt úgy, mintha soha nem akarna elengedni.

-Hiányoztál Ash-motyogtam, miközben élveztem a közelségét. 

Nem mondott semmit, csak még jobban megerősítette a fogását. Olyan mélyen, ahogyan csak tudtam, beszívtam az illatát.

-Miért mentél el?-végre megmertem kérdezni. Erre elengedett és szinte szomorúan nézett rám. Majd lassan megrázta a fejét. Megfogta a derekamat és megfordított, hogy újra a vágódeszka előtt legyek. 

-Itt van-adott további zöldségeket nekem és közben ő is elkezdte a póréhagymát kis darabokra vágni.

Oké. Nem akart erről beszélni. 

Egy kicsit kizzökentve, próbáltam megint mindent úgy csinálni, ahogy Ash mutatta. Még mindig lassabb voltam nála, de most legalább már nem féltem annyira a késtől. A csend nem volt kínos, mert mindketten elmerültünk a saját gondolataikban.

Egy millió forintot adtam volna, hogy olvashassak Ash gondolataiba.