Damn Badbabe [Magyar fordítás]

74.rész

A napok csak teltek és teltek, anélkül, hogy beszéltem  volna Brookeal. Vagy nem volt otthon vagy nem volt meg a bátorságom hozzá.

Emiatt utáltam  magam. De kozben azért is utáltam magam, hogy majd mennyire megbántom Brookeot majd azzal, hogy együtt vagyok az exével.

Élveztem az egyedüllétet Ashel, de végig attól féltem, mikor fogunk lebukni meg a lelkiismeretfurdalásom.

Mérgesen neztem körbe, majd megpillantottam Asht. Csak tőle kezdett el verni a szívem. Egy lagy puszit nyomott ajkaimra. Itt a korhaz előtt nem volt rá nagy esély, hogy ismerős arcokra találjunk. Átkarolta a vállam és így mentünk be az épületbe.

- Izgulsz már? - kérdezte, mire bólintottam. Több voltam, mint izgatott. Már nagyon vártam a gyerekeket, a szüleiket és hogy kinek milyen betegsége van.

A tipikus fertőtlenítő szag csapott meg, mikor beléptünk és már nsm éreztem magam olyan jól. Igazabol nem annyira élveztem beteg emberek közt lenni. Főleg beteg gyerekek közt. Rögtön egy csomó keletkezett a torkomba.

Úgy tűnt Ash tudta merre kell mennünk, mert rögtön bement egy bal oldali folyosóra és egy lépcsőn fel, ami egy világos és nagy ablakokkal teli részlegre vezetett minket. A folyosó színes kockákból állt. Ash levette a karját a vállamról, majd összekulcsolta ujjainkat, mikor egy szobához közeledtünk, amibol gyerek hangok és nevetések hallatszottak ki.

Még mielőtt bementünk volna, rám nézett.

- Biztosan készen állsz? - kérdezte halkan, mire majdnem kiszakadt a szívem a helyéről. Annyira gondoskodó volt.

- Igen, azt hiszem. - mosolyogtam bátran. - És ahogy hallom, a jó hangulat már  megvan. - nevettem, mivel a szobából már szinte hisztérikus gyerek kacagások jöttek. Ash elmosolyogta magát, megszorította  a kezem, majd beléptünk.

Egy játékszobába érkeztünk, ami tele volt játékokkal és könyvekkel. A falon rajzok lógtak, amik kis gyerek kezekkel készültek.

Nyüzsgés uralkodott és mindenhol gyerekek rohangáltak. Egy kisfiúnak gipsz volt a kézén és a feje is be volt kötve. Mégis úgy rohangált a szobában, mintha az élete múlna  rajta.

Egy szőke göndör hajú kislány csendben rajzolt az asztalnál. A rózsaszín pólójából egy műanyag cső jött ki, ami a fülei mögé elért és az orrába vezetett. De úgy  tűnt őt nem zavarja.

Az egyik sarokban egy anyuka ült, kisfiával az ölében. A gyerek sápadt volt és nem volt haja. De élvezte, ahogy az anyukája épp felolvasott neki egy könyvet.

A szívem összehúzódott és nehezen nyeltem egyet. Pont ettől féltem, hogy majd ilyeneket kell látnom. Ilyen kis gyerekeknek nem szabadna betegnek lenniük. Igazságtalan volt.

- Ash? - kérdezte hirtelen mellőlünk  egy borostás férfi sötét hajjal.

- Igen, én vagyok az. - a titkos barátom elengedte a kezem és félé nyújtotta. - Ön pedig akkor Mr Montgomery?

- Igen, de szólítsanak csak Christiannak. - nekem is kezet nyújtott, mire mosolyogva fogadtam el azt.

- Sadie. - mutatkoztam be, mikor egy fáradtnak tűnt nő allt meg Christian mellett.

- Sziasztok, Lisa vagyok, Christian felesége. - neki is köszöntünk, majd Ash átvette az irányítást.

- Köszönjük, hogy mesélnek egy kicsit a lányukról . Nagyon örülünk, hogy megismerhetjük Önöket .

- Marie hihetetlenül izgalmasnak találja, hogy interjúja lesz. - mosolygott az anyja és körbenézett. - Gyertek üljünk le az asztalhoz a sarokban. - mondta, majd odavezetett minket. Mindenhol ceruzák es papírok hevertek. A szőke kislány aki az előbb még itt rajzolgatott, most a földön játszott egy Barbival.