Damn Badbabe [Magyar fordítás]

52.rész

Egyedül voltunk ezen a teljesen üres folyosón. Bosszúsan megráztam a fejem és odamentem hozzá, hogy a szekrényemhez férhessek. Ő csak unottan bámult rám és egy centit sem mozdult.

- Elhordanád a segged onnan? - szóltam rá, mire csak egy önelégült mosolyt kaptam. Idegesen sóhajtottam egyet, majd megpróbáltam eltolni onnan, aztán elhúzni, de mivel olyan súlyom van, mint egy légynek, ezért semmire sem mentem ezekkel. 

- Basszus, ne legyél már ennyire gyerekes!

- Csak mondanod kellett volna, hogy szívesen fogdosnál engem, mert megengedtem volna enélkül is.

Te. Jó. Ég. Miért viselkedett már megint úgy, mint egy kibaszott idióta?

- Mit akarsz?! - kérdeztem tőle végül és közben döbbenten néztem rá.

- Beszélni szeretnék veled. 

- Szerinted én szeretnék veled beszélni, mikor így viselkedsz? - tele volt a hócipőm a játékaival.

- Hogy ÉN viselkedek így? Mégcsak egy köszönömöt sem mondtál nekem. 

- Tegnap megköszöntem!

- Igen, nyolc hét után és miután megláttad Daynat nálam, mert féltékeny vagy!

- Féltékeny? Én? - teljesen megbolondult? - Miért kéne féltékenynek lennem?

- Pontosan tudod, hogy miért.

- Oh, tényleg? - mindketten megpróbáltunk nagynak tűnni és én még a táskámat is eldobtam. Ash veszélyesen magasnak tűnt, nekem pedig fel kellett hajtanom a fejem, hogy ráláthassak. Egy lépéssel közelebb jött hozzám és szikrázó szemekkel nézett rám. 

- Azt hiszed, hogy csak hozzád tartozom. De rosszul hiszed, Babe. - erre megvetően felhorkantottam.

- Álmodozz csak tovább, Ash.

- Akkor mondd, hogy ez nem jelent neked semmit. - erre az egyik szekrénynek lökött. Hozzám préselte magát és az ujjával felemelte az állam, így muszáj volt rá néznem. Az ajkai egyre közelebb jöttek az enyémhez, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak. A belső hangom azt mondta, hogy lökjem el magamtól és ne beszéljek többé vele. De közben azt is mondta, hogy húzzam közelebb magamhoz és a maradék távolságot, ami még volt köztünk, szüntessem meg a az ajkainkkal. Tudtam milyen érzés megcsókolni Asht. Az iránta való érdeklődésem nem múlt el, sőt csak nagyobb lett.

Még mindig úgy álltam ott, mint aki szellemet látott, de mielőtt megcsókolt volna, eltoltam magamtól.

- Azt hittem beszélni akarsz! - annyira fel tudott húzni!

Csak bámult rám, miközben nehezen vette a levegőt. Másodperceken keresztül.

- Akkor beszélj, a francba is! - kiáltottam rá türelmetlenül.

Beletúrt a hajába, amit ma nem takart el egy sapka.

- Kell egy fotó. - mondta végül.

- Egy... Mi?

- Michael elolvasta a cikket. Azt mondta, hogy elmegy, de kéne meg egy fotó a tetkódról. Arról pedig még nem csináltunk képet.

- És ezt nem tudtad volna rögtön mondani? - néztem rá döbbenten.

- Nem igazán voltál beszédes hangulatban, rémlik?  

Miért? Miért viselkedett ilyen bunkón velem?!

A kezeimet az arcomhoz emeltem, hogy visszatartsam a könnyeimet, amik a felszínre akartak törni. Már annyira elegem volt abból, hogy sosem tudtam, hogy hol is állunk Ashel.