Damn Badbabe [Magyar fordítás]

66.rész

Ash szemszöge:

Sokáig nem engedtem meg magamnak, hogy vissza emlékezzek erre. Annyira fájt.

Sadie után mentem egy másik részre a kiállításnak.

- Ez itt valószínűleg jobban fog tetszeni neked. - mondta egy mosollyal. Őrült annak, hogy örömöt okozhatott nekem.

Mindenütt képek lógtak.

És elég jók voltak.

- Igen, ez már sokkal inkább nekem való.  - válaszoltam egy mosollyal. Egy pillanatra egymásra néztünk.

Mint akkor.

De már akkor is túl sokat képzeltem bele.

- Túl jól ismersz engem. - jegyeztem meg, miközben le sem vettem a szemem róla. Egy szomorú arckifejezés került az arcára, amit szinte rögtön el is tüntetett. - Nem hiányol téged Chase ma? - kérdeztem és nagyon ügyeltem a reakciójára.  Biztos azt hitte, hogy csak játszom vele, hogy provokálom és összezavarom őt. De igazából csak válaszokat akartam.

- Chase? - kérdezte a homlokát összeráncolva. - Mi bajod van vele? - rázta meg a fejét, majd odasétált egy képhez.

Nem értettem semmit. Mit gondolt, mi bajom volt vele?

Olyan észrevétlenül, amennyire csak tudtam, elővettem a telóm és írtam egy gyors üzit Mattnek, mert hirtelen beugrott valami.

Hivatalos ez a dolog Chase és Sadie közt?

Hamar jött is a válasz.

Micsoda?

Hogy együtt vannak?

Nincsenek együtt.

Mivan?

De majdnem?

Nem, semmi nincs köztük.

Mi?! Miért nem mondta ezt Matt nekem? A tónál való beszélgetésünk után?

Arrébb mentem egy másik képhez, mintha azt nézegetném, de igazából csak Mattel írogattam.

Miért nem mondtad ezt el nekem?

Vártam.

És vártam.

Majd jött a válasz.

Mert nektek makacsoknak össze kéne szednetek magatokat végre. Ezért :)

Megint semmit nem értettem. Előleg hülyének éreztem magam.

Aztán meg megkönnyebbültnek.

Sadie és Chase nem voltak együtt.

Semmi nem volt köztük.

Egy boldog sóhaj futott ki a számon és éreztem, hogy végre könnyedén lélegezhettem.

Egy óriási vigyor volt az arcomon és semmi nem tudta volna levakarni rólam.

Már semmi nem akadályozhatott meg engem. Sadie közelében lehettem és megnézhettem, hogy van-e esélyem nála.

Legszívesebben odamentem volna hozzá, megfogtam volna a derekánál és megforgattam volna őt az örömtől.

De ez nem lett volna egy kulturált galériába illő és Sadie valószínűleg megütött volna engem.

Elmosolyodtam, majd elkezdtem szemügyre venni a képeket. Megpróbáltam a történetet mögöttük meglátni és meglepő módon sikerült is.

Az egyik képtől a másikhoz mentem, eltöltöttem előttük pár percet, magamba szívtam az összes benyomásomat róluk és megcsodáltam a megvilágításukat, a szögüket és az atmoszférájukat. Ezután körbenéztem és láttam, hogy Sadie még mindig az első képnél álldogált. Azért ennyire hosszú sem volt az a történet. Odamentem hozzá és én is vetettem egy pillantást a fotóra.