Együtt mégis külön [JIKOOK] /BEFEJEZETT/

14

- Itt vagyunk -állt le a kocsival JeongGuk a házunk előtt. December huszonkettedike van, és holnap pedig már megy Tae anyáékért, akik jóval messzebb laknak. Hátradőltem a bőr ülésen, és csak sóhajtottam egy fáradtat. - Most megint mi a baj? -nézett rám fáradtan.

- Semmi -fontam össze magam előtt a kezeimet.

- Látom -morogta.

- Az, hogy nem vagyunk normális pár! -csattantam fel. - Nem járhatunk moziba, nem foghatom a kezed, még a parkba se mehetünk el sétálni anélkül, hogy téged ne ismernének fel! -mondtam idegesen.

- Bocs, hogy megdolgoztam ezért, és nem fogom feladni érted sem Jimin -mondta ingerülten.

- Egyszerűen...fú! -dühöngtem, majd csak kikötöttem magam és dühösen el is hagytam a kocsit. Ő se perc alatt elhajtott, míg én bevágtattam a jó meleg házba. Nem hiszem el, hogy nem tudunk együtt semmit sem csinálni! Nem sétálunk kézen fogva, nem megyünk étterembe, nem nézzük a csillagokat az ablakból, még itthon egy rohadt filmet sem tudunk megnézni, mivel ha Jeon uraság épp nálunk van, alszik vagy eszik. Szó szerint ledobtam magamról a kabátomat és a bakancsomat, és fel is trappoltam szobám falai közé.

- Megint összevesztetek? -hallottam meg a szomszéd szobából Tae unott hangját.

- Inkább kussolj -morogtam.

- Majd jövök -simogatta meg fejemet bátyám másnap reggel. Félkómásan bólintottam egyet, és már engedtem is útjára, ahogy én is telefonomért nyúltam. Felmentem a netre, ahol rögtön először azzal találtam szemben magam, hogy a hatalmas JeongGuk ment a Japán koncertjükre. Szarok én a Japán koncertre! Arra persze van ideje! Idegesen kászálódtam ki az ágyamból, és elraktam telefonomat, miközben lesiettem a konyhába. Csináltam magamnak egy pohár kakaót, és két pirítóst és már le is ültem az asztalhoz, hogy elfogyasszam reggelimet. Nem hiszem el, hogy Jungkook nem tudja megérteni a helyzetem! Igen, megdolgozott a hírnevéért, de nem kellett volna azt a fejemhez vágnia, hogy miattam se adná fel. Azóta az éjszaka óta -mikor lefeküdtünk a hotelban- még nem voltunk együtt úgy. Morogva ettem tovább, miközben az órára pillantottam. Reggel kilenc. Fújtattam egyet, és miután megittam az italomat, és megettem az ételt, elmosogattam. A telefonomért nyúltam ismét, ahol megnéztem beszélgetésünket. Még mindig nem kért bocsánatot! Felbaktattam a szobámba, ahol elővettem itthoni ruhámat, amit most máshogy állítottam össze. Egy kék, pandás melegítőnadrág, míg felül egy fehér póló, lábamra pedig két vastag zokni. Vissza sétáltam a konyhába ahol ott találtam az épp táplálkozó macskát, akit nem is zavartam meg, inkább csak szimplán kikerültem és a kamrához mentem, ahonnan kivettem csokit. A nappaliba vágtattam, és ledobtam magam kanapénkra, ahol magamra rángattam egy plédet és bekapcsoltam a televíziót. Mindenhol karácsonyi filmek, hiszen mi mást is adnának december huszonharmadikán? Megállítottam egy mesecsatornán, ami körülbelül annyi idős lehetett mint én, hiszen emlékszem, még régen Taevel együtt rohantunk reggelente, hogy elkapjuk a kedvenc mesénket. A hó kint szállingózott, én pedig tizenhat évesen ott ültem bent, végtelenül magányosan és szomorúan. A düh, ami bennem volt elszállt, és inkább szomorú voltam Jungkookkal kapcsolatban. Régen ilyenkor már bátyámmal mindig segítettünk anyáéknak fát díszíteni, sütöttük együtt a mézeskalácsot, és kint hógolyóztunk. Bár Taevel azóta rég más útra terelődött a kapcsolatunk. Míg régebben éltünk-haltunk egymás társaságáért, mára csak az anyázások, és a piszkálások maradtak. Talán ott romolhatott el valami, mikor anyáék elmentek, és Taehyung elég zárkózott lett. Bár attól, hogy ilyen szar a kapcsolatunk, még mindig ott vagyunk egymásnak, de csak ha nagy a gáz. Elfeküdtem a kanapén, miközben folyamatosan törtem egy-egy kockát a csokimból, és számba tömtem azt. Anyáékkal sem jobb a kapcsolatom, sőt velük talán rosszabb. Semmibe sem avatom be őket, mióta a munkát választották helyettünk, és ezt Ők is jól tudják. Mivel igen, volt választásuk, hogy vagy velünk maradnak itt, ebben a városban, vagy mennek máshova. És mint látható, a munkát, és a több pénzt választották mintsem a saját gyerekeiket. Szánalmas. Ilyen egy jó szülő? Kétlem. Hozzátenném, hogy amíg velünk voltak akkor is néha csak piszkálni tudtak, főleg mikor elmondtam nekik, hogy meleg vagyok. Míg anya viszonylag jól fogadta, nem mondta el senkinek a családban (ahogy kértem), addig apa vérig alázott ezzel, és minden egyes rokonomnak elmondta, így velük sem tartom már a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy bármi közük lett volna hozzá egyébként, de apának muszáj volt elmondania, hogy aztán még nagyobb szégyenbe kerüljek, hisz nem elég ezzel megbirkóznom. Undorító, és ami undorítóbb, hogy anya semmit sem szólt ez ellen. Hogy haza értem, és apa néha még meg is ütött, és undorodott tőlem, mondván hogy "nehogy átragasszam rá a perverz, ferde hajlamomat" . Így mikor Ők elmentek, én nem elzárkóztam mint a testvérem, és nem magamba fordultam, hanem sokkal inkább boldog voltam. És igen, Taehyung is ilyen "perverz, ferde hajlamú", Ő mégsem mondta el anyáéknak. Amely szavakat apa nekem címezte, azok ugyanúgy fájtak Taenek is, és hogy ezt honnan tudom? Egyrészt mert látszott rajta, és mivel régen egy szobánk volt, hallottam az esti sírásait. Félt apától, ahogy anya reakciójától is, sőt legtöbbször magától undorodott. Hiszen engem mindig hozzá hasonlítgattak, holott ugyanolyanok voltunk kívül-belül. Jó, kívül talán nem, de belül mindenképp. Ugyanúgy magunkra tudunk venni bármit, ugyanúgy magunkat hibáztatjuk, és ugyanolyan makacsok vagyunk mindketten. Viszont annyiban különbözünk, hogy engem nem érdekel mit gondolnak mások. Épp ezért mondtam el anyáéknak is, hogy igen, az Ő fiuk más.

Nagy elmélkedésemből a csengő hangja szakított ki. Már lassan elmúlt tizenegy óra is, annyit gondolkoztam. Először nem akartam ajtót nyitni, mivel tudtam, hogy Tae még lehetetlen, hogy haza ért, és a többinek meg nem nyitok ajtót. Azaz így gondoltam, de a csengő hangja már idegesítette fülemet, így inkább morgolódva felálltam és oda csoszogtam az ajtóhoz. Kinyitottam azt, és a tetőtől-talpig hótól ázott postást láttam meg, kezében egy dobozzal.

- Csomagot hoztam Park Jiminnek -olvasta egy lapról, amit utána felém is tartott, egy tollal együtt. - Alul írja alá -mondta én pedig tettem amit kért, és csodálkozva ugyan, de átvettem a csomagot és egy "Viszlát" után bezártam az ajtót. Fellépkedtem szobámba, ahol leraktam az ágyra, és mellé térdeltem, sarkamra ülve. Egy halvány rózsaszín doboz, egy piros szalaggal, ami masnira van kötve. Először csak kíváncsian méregettem a dobozt, és végül győzött a kíváncsiságom és felnyitottam azt. Egy fehér csomagolópapír pihent a csomag tetején, azon pedig egy boríték. Elvettem a sötétebb színű lapból készült borítékot, és felnyitottam, majd ami egyből az ölembe esett, az egy macis kulcstartó volt. Elmosolyodva vágtam egy grimaszt, és már ki is vettem a borítékban lakozó levelet.

Kedves Jimin!

Tudom, nagyon elrontottam, mikor a kocsiban olyanokat mondtam neked. Hiába mondanám azt, hogy nem gondoltam komolyan, tudom, hogy amilyen makacs vagy, nem fogsz hinni nekem. Mindennél többet jelentesz, Te állsz nálam az első helyen, bármiről legyen szó, és nem szeretnélek elveszíteni. Kérlek, ne haragudj rám, hogy olyat mondtam neked. Bármikor is kapod meg ezt a csomagot, szeretném ha tudnád, hogy nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, a Japán koncertünk miatt. Nemsokára indulnom is kell a reptérre, így sietek. Taehyung szülinapjára biztosan vissza fogok érni, és akkor majd együtt leszünk, ismét. Emlékszem, hogy mennyire szeretted volna azt a rózsaszín pulcsit, amit múltkor megemlítettél, de nem volt rá pénzed, így tessék. A másik, pedig meglepetésként.

Boldog karácsonyt Egyetlenem!

- Jeon JeongGuk

Arrébb raktam a levelet, miközben megtöröltem könnyes szemeimet és levettem a csomagolópapírt onnan, amin ott hevert az a pulcsi. Eddig azt gondoltam, hogy "a másikra" a kulcstartót értette, de köze sem volt ehhez. Kivettem a puha anyagú ruhát és félretettem, mikor is megláttam a doboz alján azt a bizonyos fehér inget, amit a hotelben magamra vettem. Kivettem onnan a puha anyagot, és miközben lehunytam szemeimet, orromhoz emeltem a ruhadarabot, és mélyen beszívtam Jungkook illatát, ami rátapadt az ingre. Szemeimből megindultak könnyeim, és csak telefonomért nyúltam, amin egyből tárcsáztam páromat, de nem vette fel. Egy idő után már meguntam ezt, és inkább hangpostát küldtem neki, amin elmondtam mennyire szeretem, és ha vége a koncertjének mindenképp hívjon fel. Arrébb rúgtam a dobozt, és lekaptam magamról pólómat, ami helyére felvettem azt a bizonyos inget. Lefeküdtem ágyamra, és már le is hunytam szemeimet. Egy pillanatra is ugyan, de azt éreztem, ahogy JeongGuk átölel. Annak ellenére, hogy nem volt mellettem.