Együtt mégis külön [JIKOOK] /BEFEJEZETT/

16

Szipogva, s egyenletlen légzésemmel töröltem meg könnyes szemeimet, mikor csörgött telefonom. Előhalásztam a kabátom oldalt lévő zsebéből, és már el is húztam a zöld kis ikont, meg sem nézve, hogy ki is kereshet.
- Halló? -szóltam bele elcsukló hangon. 
- Jimin? Te vagy az? -hallottam meg Jungkook hangját.
- Igen -szipogtam és orromat törölgettem hideg kezemmel. 
- Baj van? Történt valami? -kérdezte aggódva.
- Hiányzol..-halkult el jobban hangom.
- Te is nekem, nagyon -sóhajtott. - Ne haragudj, hogy most hívlak, de fáradt voltam, és utána még csomó újságnak kellett mindenféle interjút adnunk -ásított egyet. 
- Nem szeretném, ha miattam még ennél is fáradtabb legyél, tedd le nyugodtan. Holnap is beszélhetünk -motyogtam. - Amúgy is, hogyhogy hívtál? -túrtam bele hajamba.
- Hallani akartam a hangod -mondta egyszerűen, mire nekem azonnal vörösbe burkolódzott arcom. - Mesélj, mi történt? Tae volt gonosz veled? Vagy az a barátnőd? Hogy is hívják? MinSoo? SooMin? -töprengett el.
- MinSeo, és nem Ők voltak -mondtam, és elmeséltem mindent neki. Egy jó darabig hallgatott, és utána nekiállt szidni anyáékat, amin jót is nevettem, hisz olyan cifra káromkodásokat még sosem hallottam, főleg az Ő szájából. 
- Menj haza, egyél egy kicsit, utána pedig írj rám vagy nem tudom -sóhajtott. - Nem sokára megint mennem kell, valami vacsorára hívtak meg minket, de tudod kinek van kedve hozzá -morogta, mire halkan elnevettem magam.
- Nyugodtan menj, el leszek majd otthon, ne foglalkozz velem. Egyébként is, jól esett csak úgy kiadni magamból -mosolyodtam el, miközben felálltam a padról. 

- Rendben -ásított újabbat. 
- Mikor jössz? -kérdeztem, miközben haza vettem az irányt.
- Nem tudom, valószínűleg majd délelőtt érek oda, ha jól számoltam -ült le valahova, ahogyan hallottam a hangokból. 
- Amúgy..-kezdtem, mire egy érdeklődő hümmögést kaptam. - Köszönöm a pulcsit, és az inget is -mosolyodtam el, ahogy vissza gondoltam arra, hogyha haza érek kedvemre ölelgethetem a ruhadarabot, ami tökéletesen átadja JeongGuk illatát.
- Természetes -hallottam meg hangján, ahogy Ő is mosolyra húzza ajkait. - Reméltem, hogy tetszeni fognak. És még egyszer, ne haragudj, hogy egy seggfej vagyok -mondta, mire én elnevettem magam.

- Nem vagy az, és nem haragszom. Alig várom, hogy lássalak -mosolyogtam, miközben beértem az utcába. - Készülj fel, hogy nem foglak elengedni ha egyszer megölellek -figyelmeztettem.
- Ah ez az -sóhajtott egyet elégedetten, mire elnevettem magam.
- Zavarok talán? -nevettem a telefonba.
- Dehogy -röhögte el magát. - Csak vártam, hogy mikor mondasz nekem ilyet vagy ehhez hasonlót -válaszolt boldogan.

- És majd te is megölelsz? -kérdeztem reménykedve.
- Igen -válaszolta tömören, de hallottam, ahogy mosolyog.
- És ugye majd nem akarsz elengedni? -próbáltam meg elnyelni mosolyomat, hogy ne tudja meg, mennyire boldoggá tett egy egyszerű válasszal. 

- Nem terveztem -válaszolta, mire magamban eleresztettem egy hatalmas sikolyt. - Viszont nekem le kell tennem, mindjárt indulunk -kezdett búcsúzni.

- Rendben -válaszoltam nagy mosollyal arcomon. 
- Ugye már haza értél? Nem szeretném ha megfáznál, vagy valami -jött elő ismét aggódó énje. 

- Igen, itt állok már a kapu előtt -nevettem fel, és elővettem kulcsomat amivel kinyitottam a kapunkat.

- Okés. Vigyázz magadra, és hívj fel ha valami baj van, rendben? 

- Rendi -bólintottam, és az ajtóhoz sétáltam. - JeongGuk -szólaltam meg, mielőtt letettem volna. 

- Hm? -hümmögött egyet felém.
- Szeretlek -mondtam pirulva, és a zárba helyeztem a kulcsot.
- Én is téged -válaszolta, mire boldogságom még egy fokozattal feljebb lépett. Ezután kinyomtam a hívást, és a zsebem mélyére süllyesztettem a telefont, miközben beléptem a házba. Ledobáltam cipőimet, és dzsekimet is felakasztottam, miközben a konyhába mentem és szedtem az ott lévő levesből. A nappaliban szólt a tévé, és anyáék, na meg Tae nevetését hallottam, de egyáltalán nem volt kedvem hozzájuk. Tudtam, hogy elfogják cseszni a kedvem, és nem akartam ezt, főleg egy ilyen jó beszélgetés után párommal. Az asztalhoz ültem és gyorsan befaltam a rament, ezt követően becsúsztattam a mosogatóba az üres edényt, és felszaladtam szobámba, nem törődve azzal hogy anya a nappaliba hívogat, hogy nézzek velük filmet. Bezárkóztam a szobámba, elővettem fülhallgatómat és már be is dugtam azt telefonomba, amin elindítottam egyik kedvenc zenémet, természetesen Jungkooktól. Azaz nem csak tőle, hisz a bandájával énekelik. Mi is a neve? TBS? STB? Na mindegy, majd utána nézek. Lehuppantam az ágyamra amin tök jól elfeküdtem, és már magamhoz is szorítottam az ott árválkodó fehér, rám bazinagy inget. Mélyen beszívtam annak illatát, miközben lehunytam szemeimet és erősebben öleltem a ruhadarabot, hátha egyszer csak  a tulajdonosa, JeongGuk is itt terem. Szemeim előtt lejátszódott a következő jelenet; én felkelek december harmincegyedikén, és lesétálok a lépcsőn, ahol meghallom hogy valaki szinte üti a csengőt. Oda bicegek az össze-vissza álló hajammal, bő ruháimmal, és fáradt énemmel. Kinyitom az ajtót, és ekkor meglátom a tökéletesen kinéző Jungkook-ot. Barna, már-már fekete haján egy-egy kósza hópehely pihen, miközben teljesen feketében van, arcát nem takarja sem szájmaszk, se semmi, nem érdekli, hogy felismerik-e. A szemembe néz, s szinte egyszerre érintjük össze ajkainkat, mire kezei derekamra csúsznak. Én fekete pulcsijának nyakánál fogva húzom magamhoz, be a házba, mire becsukja az ajtót is. Miután véget ér az igen szenvedélyesre sikerült csókunk, én nyakához bújok, és élvezem érintéseit. Ő megölel engem, keze becsúszik pólóm alá, derekamra, viszont nem megy tovább. Bele szippant a hajamba, és ezután pár gyenge puszival áldja arcomat. A hideg ujjainak érintésére én összerezzenek, és Jungkook jobban szorít magához, abban a hitben élve, hogy majd a karjai felmelegítenek. Oda suttogom neki, hogy mégis mennyire irdatlanul hiányzott, és ezután fekete íriszeivel belenéz én szemeimbe. Sokáig csak nézzük egymást, és utána csak féloldalasan elmosolyodik, hogy mégis milyen aranyos vagyok, amit szóvá is tesz. Ezután ismét ajkaimra hajol, amiket most már lassabban mozgat, sokkal inkább romantikus hatása van, és jobban érződnek benne érzelmei, mintsem a vágy, ami arra késztetné, hogy tovább menjenek derekamon lévő kezei. Utána eszembe jut, hogy mégis mennyire rossz volt nélküle, mire csukott szemeim mögül azért lecsúszik egy könnycsepp arcomon, amit Ő le is töröl hüvelykujjával. Angyali hangján elkezd megnyugtatni, hogy ne legyek szomorú, most már itt van és vigyáz rám, és hogy nem érhet semmi bántódás, de én ebből semmit sem fogok fel. Csupán hallgatom hangját, de nem érdekel mit mond. Ismét nyakába temetem fejemet, miközben Ő derekamat cirógatja még mindig ott lévő egyik kezével, néha meg-meg puszilva fejemet. Az egész olyan valósághű. A kellemes kis álomvilágomból az szakított ki, ahogy apa dörömbölt az ajtómon, azt hajtogatva hogy menjek fürödni, különben Ők elfogyasztják a meleg vizet. Kinyitottam idő közben összeszorított szemeimet, és csalódottan néztem az inget, amiben még mindig nem feküdt ott szerelmem. Nem nézett rám kócos hajjal, miközben elmosolyodik, nem szólít meg, nem ejti ki olyan szépen a nevemet, és nem fogja meg államat, hogy magához húzzon egy csókra. Nem volt ott, és most nem csak pár utca választott el minket egymástól. Remélem tudja, vagy legalább sejti, hogy rajta járnak a gondolataim. És még jobban remélem, hogy Ő pedig rajtam agyal.