Együtt mégis külön [JIKOOK] /BEFEJEZETT/

17

Jungkook szemszöge

- Ahj, nincs kedvem -nyafogott a kanapén Suga, mikor elmondtuk kérésünket. A rajongóknak fel kell venni, ahogy kicsomagolunk különféle tőlük vagy másoktól kapott szar, vagy épp jó ajándékokat.
- Siess már -fogtam meg karját és elkezdtem húzni a terem felé ahol majd fel kell vennünk az egészet.
- Jungkook ha nem engedsz el, bedarálom a pöcsöd -szólt rám morogva, amiért megzavartam pihenésében.
- Megéri. Na ide leteszed a segged, néha benyögsz valami oda nem illő dolgot, és kész is vagyunk -ültem le mellé, ahogy a többiek is betévedtek a terembe, s leültek hozzánk.
- Három, kettő, most -szólt Nam, és elindította az élő adást, amin végig mosolygott. Én is féloldalas mosolyt küldve intettem egyet a kamerába, míg Namjoon elmondta mi hogy lesz. A telefonomat már előtte lehalkítottam nehogy belezavarjon a felvételbe, vagy repülök a csapatból. Az asztalra elő voltak készítve az ajándékok, nekünk már csak ki kellett bontani.
- Jungkookie ez a tiéd -adta a kezembe Jin az ajándékot. Egy gyors megköszönés után szét szedtem a csomagolást és felnyitottam a kis dobozt. Volt benne egy bögre, plusz valami nyakörv, mire egyből egy perverz vigyor szökött arcomra. Elképzeltem Jimin-t abban a nyakörvben, ahogy előttem térdel és...jó Kook ne most izgulj fel! Nagy nehezen elmakogtam mit kaptam és már jöttek is a többiek. 

- Ah végre -estem be hotel szobámba, amin szerencsére nem kellett osztoznom. Namjoon Jin hyunggal van egy szobában, míg a szerelmespár, Yoongi és Hoseok együtt vannak. Na igen, az is kérdéses hogy fogom ezt megmondani Taenek, hisz totál bele zúgott Sugaba. Átöltöztem pizsamámba, és már huppantam is a párnák közé mikor is megakadt a szemem az éjjeli szekrényen pihenő vörös kis dobozon. Még karácsony előtt vettem magamnak és Chimnek egy-egy gyűrűt hogy megmutassam, hogy össze tartozunk. Ez hogy is jutott eszembe? Arról a vörös hajú idiótáról,plusz Jimin padtársáról. Park Kibaszott Jimin az enyém, ami azt jelenti, hogy még az is luxus ha valakinek megengedem hogy rá nézzen. Nemhogy még hozzá érjen! Chh! Még mit nem. Felültem a pihe-puha ágyon és a kezembe vettem a kis dobozt amiben ott pihent a két kis gyűrű. Mindkettő fekete, enyém kicsivel nagyobb. Egyszerűen félek neki oda adni, hisz nem tudom mit reagálna. Mi van ha elutasít? Vagy ha kiröhög? Nem, majd oda adom Hobiéknak, én ezt nem merem átadni. Pedig jól állna neki, és én is nem csak boldog lennék, de megnyugodnék, hogy nem érnének hozzá. Miért vagyok ennyire beszari? Fenébe! Még Chim is bátrabb pedig egy 16 éves szűz kislányként szokott viselkedni. Jó, kinézetileg nem olyan, de viselkedésben sokkal. Sóhajtva csúsztattam a kis dobozt a helyére, és befészkeltem magam a takaróm alá. Így hogy fogja bárki is tudni, hogy hozzám tartozik? Egyáltalán Őt érdekli, hogy az enyém? Eddig semmi közeledést nem utasított el, mi van ha csak kihasznál a hírnevem miatt? Fenébe már! Ez olyan logikus, hisz Chim olyan jól néz ki, az esze is jól vág, én pedig..csak Jungkook vagyok. Még ezen a nevemen sem hív, pedig hányszor kértem! Idegesen túrtam hajamba, és oldalamra fordultam, miközben folyamatosan agyaltam. Biztos csak a hírnevem és a pénzem kell neki... Hogy is lehettem ekkora idióta?! Komolyan elhittem, hogy valaki nem ismer, és tényleg én kellenék neki? Oké, nyugi. Majd holnap meglátjuk hogy viselkedik az érkezésem miatt, és ha úgy amire én számítok, akkor elhessegetem ezeket a hülye gondolatokat. Lekapcsoltam a lámpámat, és már el is helyezkedtem, majd lehunytam szemeimet.

Jimin szemszöge

Reggel tizenegykor már az ágyamon ültem, és doboltam idegesen lábammal, várva mikor érkezik meg szerelmem. Annyira látni akarom! Az a rózsaszín pulcsi volt rajtam amit Tőle kaptam, egy sima kék farmer, és egy fekete zokni. Hajamat nagyjából beállítottam, és arcomat is helyrehoztam. Ajkaimat harapdáltam, és csak arra tudtam koncentrálni, ahogy kattogott az óra ami szobám falán lógott. Mikor megszólalt a csengő, lefehéredtem, szívem gyorsabban kezdett verni, és alig akartam felállni. Végül erőt vettem magamon, és lesiettem az előszobába, ahol egy mély sóhaj után kinyitottam az ajtót. Ott állt Jungkook fekete farmerben, fekete ingben, és szintén fekete zakóban. Haja ízlésesen beállítva, arcán egy szájmaszk. Rám emelte szemeit, mire láttam hogy elmosolyodik, és nekem is könnyek gyűltek szemembe. Belépett hozzám a jó melegbe, s becsukta maga mögött az ajtót, miközben arcunkat csak pár centi választotta el, még akkor is mikor levette fekete szájmaszkját. Sokáig néztük egymás szemeit, végül nem bírtam tovább és egyből karjaimba zártam, egy szenvedélyes csók közben. Kezeit derekamra vezette, közben szorosan magához húzott, már szinte összeroppantotta gerincemet, de egyáltalán nem érdekelt. Kibuggyant egy könnycseppem, amit Ő hüvelykujjával le is törölt onnan, és kezét ott tartotta a csókunk végéig. 
- Nagyon hiányoztál -nyöszörögtem mikor elváltunk egymás ajkaitól, és homlokát enyémnek döntötte. 
- Te is -motyogta ajkaimra, amiket ismét birtokba vett. Hajába vezettem kezemet, de ezzel sem rondítottam bele, csupán érezhettem milyen jó, selymes hajkoronája van. - Ez hiányzott a legjobban -ölelt magához szorosabban JeongGuk, míg én fejemet mellkasába fúrtam. Ismét beszívtam mélyen illatát, és próbáltam minél közelebb lenni hozzá, és magamnál tartani Őt. Bele szippantott hajamba, miközben arcomról törölgette könnycseppjeimet, és nyugtatott, hiszen olyan könnyedén elsírtam magam mellette, hogy azt még nézni is jó volt. Légzésem egyenletlen volt, szemeim már csillogtak könnyeimtől, és arcom is vöröslött, de mérhetetlenül boldog voltam, hogy ismét magam mellett tudhatom JeongGukot. Annyira szeretem így hívni! Mások mindig csak Jungkook-nak hívják, de jobban szeretem a JeongGukot, hiszen ilyenkor mindig eszembe jut, hogy biztos senki nem hívja így, és csak tőlem hallja ezt. Ilyenkor még jobban erősödik bennem a tudat, hogy én más vagyok számára, mint például egy fan, vagy egy legjobb barát. 

- Soha többet nem akarlak elengedni -motyogtam ingébe, amit szinte eláztattam könnyeimtől.
- Nem is akarom, hogy elengedj -puszilta meg fejemet, s habár kívül nyugodtnak tűnt, én éreztem, és hallottam szíve iszonyatosan gyors dobogásának ütemét. Felnéztem rá, mire két keze közé fogta arcomat, és ismét adott számra egy csókot. Lábujjhegyre álltam, hogy ajkaimat jobban hozzá préseljem övéihez, ami sikerült is, így egy elégedett mosollyal ajándékozott meg. Az idilli pillanatunkat -amire bevallom nem keveset vártam, és készültem-, az szakította meg, hogy az egyik fenti ajtó kinyitódott. Először bátyámra tippeltem, hátha majd hozzánk szalad és üdvözli legjobb barátját, de szívem gyorsabb ütemre kapcsolt, mikor megláttam szüleimet a lépcső tetején, ahogy minket néznek.