A Sötétség Bosszúja 4.: Gaia Haragja

+ Percy

Percy már nem sokáig bírta egyedül két órással szemben. Polybotes és Ephialtész együtt túl erősnek bizonyult a fiúnak, Percy pedig egyre jobban fáradt le.

Percynek nem sok ideje volt nézelődni, de kíváncsi volt, hogy Jászon hogyan boldogul két óriással, s látta, hogy már az egek urának a fia is kezd fáradni. Mikor ezt megtette, csak pár másodperce volt, hogy ne szúrják le, mert Ephialtész már támadott is lándzsájával. Percy ez elől kitért, de aztán Polybotes egy sallerral a víz közelébe repítette a fiút. Percy még örült is volna a tónak, ha nem éppen két óriás akarna rajta bosszútállni.

Percynek már sajgott mindene, ezért a vízbe lépett, amitől rögtön adrenalint is kapott. Teljes erejéből a vízre gondolt, s elkiáltotta magát:
- HULLÁM! - ordította, amitől egy hatalmas hullám keletkezett a háta mögött.

A hullám Polybotes és Ephialtész felé csapott, s mind a két óriást a földre küldte vele. De sajnos nem sokáig maradtak lent.

Polybotes elkapta Percyt és idegében elhajította a fiút. Méghozzá a Roxfort egyik ajtaja felé.

Percy berepült az ablakon és a Mardekár klubbhelyiségében találta magát. Most már tényleg mindene fájt, és gyanította, hogy az esés közben pár bordája el is törött. De most ez a legkevésbé sem érdekelte Percyt. Felállt, s a betört ablakhoz állt.

Nem volt magasan, egy ugrásra volt a földtől, ezért le is ugrott, majd újra Polybotes és Ephialtész felé vetette magát.

Minden erejére szüksége volt, hogy ezt a két óriást legalább leteperhesse, ha már nincs velülk egy isten sem.

Percy védekezni és támadni kezdett, de nem sok esélye volt, hiszen két óriás ellen harcolt. De mégis nagyon jól bírta. Aztán vette észre, hogy megint egy tornádó van körülötte és ez zavarja annyira az óriásokat, hogy alig tudják megtámadni őt. Aztán egy hang azt súgta neki:
- Kiérdemelted az istenek segítségét, Percy Jackson - mondta a hang. Ez egyértelműen nem Poszeidon hangja volt, mert azt megismerte volna rögtön. Nem, ez valaki más hangja volt.

Percy mögött egy isten jelent meg, és Percy fel is ismerte. Apja, Poszeidon volt.
- Á, Poszeidon - mondta Polybotes. - Végre te is csatlakozol. Most véged van!
- Erre én nem vennék mérget - válaszolta Poszeidon, majd Percy mellett támadásba lendült a két óriás ellen.

Apja jelenléte erősítette Percyt és a fiúnak most jutott eszébe, hogy még nem is látta apját emberi alakban harcolni. Most is, mint mindig, Poszeidonnál kedvenc fegyvere, a háromágú szigonya volt, és vizet tudott belőle idézni.
- Használd a vizet, Percy - adta a tanácsot az apja. Percy rögtön a tóra koncentrált, de az apja közbeszólt: - Ne csak azt!
- Mi? Mi az, hogy ne csak azt?
- Minden vizet a környezetedben - válaszolta Poszeidon, majd tovább harcolt az óriások ellen. Percy rögtön megértette, hogy apja mire gondol: jópár éve, kb egy évvel a manhattani-csata előtt Percy a Labirintusban harcolt telkhinekkel egy vulkánban. Ott majdnem meghalt, mert a telkhinek lávát dobáltak rá, de Percy felrobbant. Akkor is egy hang szólította meg, ami azt mondta, hogy a víz benned van.

Két évvel utána Percy a Tartaroszba esett Annabethszel együtt. Akkor is az egyik istennő, a bánat istennője meg akarta ölni Percyt és Annabeth-t, amikor ők segítséget kértek az istennőtől, hogy rejtse el őket a Halálködben. Az istennő megtette, aztán rájuk támadt mérgekkel. És Percy ott fedezte fel azt, hogy a méreg, mint folyékony anyag, képes Percy akaratának engedelmeskedni. Az egyetlen bökkenő, ami akkor a Tartaroszban is megállította, hogy ne pusztítsa el az istennőt, az Annabeth volt. Abban a percben a lány nagyon megrémült Percytől. Percy nem tudta kiverni a fejéből Annabeth arcát, amikor megrémisztette, konkrétan a szíve szakad meg, amikor erre gondol. De most más a helyzet. Most csak így menekülhetnek meg.

Percy a vízre koncentrált, az összes folyékony anyagra, ami a környezetében volt, s elkiáltotta magát:
- MOST! - apja mosolyogva nézett vissza Percyre, amikor a Roxfort falából kitört a sok méreg és bájital, a földből kiszállt a víz, illetve a tó vize is csökkenni kezdett.

Amikor a méreggel, savakkal kevert folyadék az óriásokhoz ért (az összeshez), mindegyik hangosan felordított, majd Poszeidon segítségével mindegyik porrá vált.
- Percy... - nyőgte Annabeth a fiúra nézve. Megint megrémlt tőle a lány, és ez nagyon rosszul esett Percynek.
- Ez ügyes volt, Jackson - dícsérte meg Grindelwald Percyt, de hangjából csak a gúnyt lehetett hallani. - Értékelném a segítségedet az előosztagomban - mutatott a varázsló a pribékjeire.
- Kösz, de nem - válaszolta Percy, majd kardját felemelte.
- Milyen kár... AVADA KEDAVRA! - üvöltötték mind a négyen Percy felé szegezve a pálcát. Percy nem hitte, hogy ennyi halálos átkot ki tud védeni az Árapállyal, de ha nem, akkor is úgy hal meg, hogy az egyik kardnak vége.

A fiú féltérdre ereszkedett, az Anakluszmoszt a földbe szúrta, s fejét lehajtotta, mintha imádkozna.

Mikor a négy átok a kardba csapódott, Percy előtt elsötétült a világ.