A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

9. fejezet

Isabella szemszöge:

Mosolyogva néztem Harry szétdobált holmijait a padlón, annyira aranyos volt, hogy ennyire izgatottan várta hogy megérkezzünk ide, pedig eredetileg nem is volt tervbe véve. Örülök, hogy adott nekem egy kis időt, hogy egyedül lehessek, pihenhessek és azokat a dolgokat csinálhassam, amiket én akartam. Elsőnek lezuhanyoztam, ami már egymagában is mennyei volt. Kényelmesen öltöztem fel, végre valahára nem kapkodva. Régen éreztem már ilyet, de jó érzés volt nem hajszolni magamat. Biztonságban éreztem magam itt, Franciaországban, Harryt itt nem szeretnék lefejezni. Mielőtt a tükör elé sétáltam volna, felkötöttem a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba.

Miután elkészültem, elhagytam a fogadót, az utcákon bolyongva gondolkodtam, vajon merre lehet Harry. A kicsi kikötőváros nagyon szép és rendezett volt, tetszett a látvány. Fogalmam sem volt Harry hollétéről, ezért úgy gondoltam körbenézek, és ha nem találom, majd visszamegyek a fogadóba. Azt mondta csak néhány tartalék dologért megy, de túl buzgónak tűnt ehhez, amitől kíváncsi vagyok. 

Néhány ember furcsán nézett rám, mások elkerekedett szemekkel, egy anya bosszúsan nézett rám, miközben bement egy üzletbe a gyermekeivel. Nem értettem mi a baj velük... vagy velem. A ruháim miatt volt? Tudtam, hogy tiszta voltam, talán nem szoktak hozzá, hogy egy nőt kalózként látnak? Valószínűleg.

Sóhajtottam, bárcsak ne lennének ennyire szembetűnő ruháim.

Tovább sétáltam, az emberek még mindig engem bámultak, amitől kényelmetlenül éreztem magamat. Gondolkoztam, hogy miért. Ha csak néhány ember nézne, nem érdekelne, de mindenki megbámul, aki mellett elsétálok.

Valami baj van. Nem tudom mi, de valami nem volt rendjén. Körbenéztem, hátha találok valamit, de semmi kivetnivaló nem volt.

"Hé! Álljon meg ott ahol van!" kiáltott egy hang, amitől lefagytam. Megfordultam, három francia katonát láttam, akik karddal a kezükben rohantak felém. Szemeim elkerekedtek és szitkozódva kezdtem el rohanni. Nem tudtam mit akarnak tőlem, de nem fogok egy helyben állni és hagyni hogy elkapjanak.

"Hölgyem, álljon meg!" parancsolt egy másik, de én nem figyeltem rá, csak még gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy lehagyjam őket. Nem tudtam mi rosszat tettem, de ezek az emberek nem kedvelnek engem, Zihálva fordultam le minél több sarkon, próbáltam kitérni előlük, de nagyon kitartóak voltak. Nem hagytak fel az üldözésemmel, bármerre is futottam.

Mikor már sokadjára futottam el ugyanazon boltok mellett, tudtam hogy körbe-körbe rohangálok. Csak néhány háztömb és újra a fogadónál leszek. Egy újabb sarkon szaladtam be, de hirtelen kisebb fájdalmat éreztem a hátamban és a földre estem. Azonnal tudtam, hogy ostorral csaptak rám.

Mielőtt felkelhettem volna, az egyik francia férfi szorosan megfogta a hajamat, maga felé rántott és a térdeimre kényszerített. Próbáltam a kardomért nyúlni, de az ostorral a karomra csaptak, amitől felszisszentem és összeszorítottam fogaimat, hogy ne kiáltsak fel. Könnyek gyülekeztek szemeimben, miközben ott ültem, tehetetlenül.

"Isabella kisasszony, amiért elárulta Franciaországot és segített a Belladonna kalózainak kifosztani a hajóinkat, letartóztatom önt. S mivel kalóz, a büntetés az akasztófa." mondta, szemeim elkerekedtek. 

"Mi?" kérdeztem ledöbbenve és pánikolva, az egyik férfi felkuncogott.

"Egyezséget kötöttünk Spanyolország királynéjával. Ők üldözik a kapitányt, mi pedig a nőt. Ez így fair, nem?" kérdezte, mitől még kétségbeesettebb lettem. 

"De... várjunk... ez azt jelenti..." motyogtam, minden a helyére állt.

Nekem is díjat tűztek ki a fejemért. Ezért nézett rám mindenki annyira furcsán és rosszallóan. Azt hiszik, hogy egy borzalmas ember vagyok.

Mielőtt bármi mást mondhattam volna, zajt hallottam magam elől. Elmosolyodtam, mikor Harryt láttam meg a sarkon befordulni, Louis és a többiek rögtön mögötte voltak. "Harry." suttogtam, a francia férfi felnevetett.

A mosolyom eltűnt, mikor a kardját a torkomhoz szorította. "Még egy lépés kalóz, és a nő halott." Harry ökölbe szorította kezeit, dühösen meredt a katonákra. 

"Bella, minden rendben. Visszaszerzünk tőlük." mondta Harry, mire nagyot nyeltem.

"Nem esélyes. Nem mozdulhatsz, ahogy ő sem. Menj innen most, kalóz. Hagyjuk, hogy Spanyolország birkózzon meg veled. Meg van a jutalmunk." mondta az egyik mellettem. Összeszorítottam a szemeimet. Nem.

Nem fogok itt ülni tétlenül, míg a többiek próbálnak nekem segíteni. Mindig mindenki ezt teszi. Mindig mások mentenek meg engem, és nekem kell megbirkóznom a rossz dolgok következményeivel, amik velem történnek. Nincs tovább. Nem függhetek mások segítségétől többé. Nekem kell megmentenem magamat, legyek átkozott, ha anélkül visznek el innen, hogy nem harcolok.

Az anyukámért, aki még szeretne látni engem egy nap, és Harryért, aki állandóan aggódik értem, nem fogok hátradőlni és hagyni másoknak, hogy bántsanak engem anélkül, hogy küzdenék. Nincs szükségem senkire, hogy ismét megmentsen. Nem vagyok gyenge. Erősebb vagyok, mint gondolnák.

Nagyon lassan a nálam lévő késért nyúltam, kihúztam a tokjából. Nem érem el a mögöttem lévő férfit, de megszabadíthatom magam. "Csak nem próbálsz megtámadni engem, ugye?" kérdezte a férfi szórakozottan, amitől összeszorítottam a fogaimat. Kinyitva szemeimet bosszúsan néztem rá, egy ravasz mosoly szökött arcomra.

"Oh, dehogynem." szemei nagyra nyíltak.

Kezeimet gyorsan hátrafelé emeltem a késsel együtt, szabad kezemmel megfogtam a hajamat és a késsel levágtam. A francia katona hátrálni kezdett, döbbenten nézte ahogy talpra állok és fagyos tekintettel ránézek.

"Mi?" kérdezte, de én gyorsabb voltam, mint ő, s fellendítve lábam gyomron rúgtam őt, amitől a földre esett. A késemet a másik katonának dobtam és sikeresen eltaláltam a lábát, így ő is a földön kötött ki. Elővettem a kardomat és magam elé tartottam, szemeimet forgatva néztem a maradék kettő katonára - amelyek közül az egyik az volt, akit gyomron rúgtam, csupán sikerült feltápászkodnia. 

"Azt hiszed ér bármit is, hogy levágtad a hajad?" morogta, mire én önelégülten elmosolyodtam. 

"Oh, hogyne." mondtam, s feléjük szaladva megtámadtam az egyiket, alig tudta kivédeni sújtásomat, de én sikeresen blokkoltam a másik katona támadását, s olyan magasra emelve a lábamat, amilyen magasra nem is gondoltam volna hogy képes vagyok, arcon rúgtam őt, közben kardommal összecsaptam a másik katonával. 

"Hogy csinálod ezt?" morogta a francia.

"Nem gondolhatod komolyan, hogy ott fogok ülni tétlenül és hagyom, hogy elvigyél, ugye?" kérdeztem, s ököllel arcon ütöttem, mielőtt kardommal combjába vágtam, s végre a földön terült el. A másik férfi lábába beleszúrtam kardomat, amitől fájdalmasan felordított, főleg mikor kihúztam kardomat. Pár lépést hátraléptem és úgy néztem végig a három férfin, akiket egyedül intéztem el. Vettem néhány mély levegőt hogy újra egyenletesen lélegezzek, majd nagyot sóhajtottam.

"Soha többet nem leszek gyámoltalan." motyogtam magamnak, eltéve a kardomat. Harryhez fordultam, aki a fiúkkal együtt meglepetten nézett rám. Elmosolyodtam, maradék hajamat a szél hátrafújta.

"Bella, miért... mi..." kereste a szavakat Harry, de én megráztam a fejemet.

"Nem támaszkodhatok mindenkire egész életemben, Harry. Ezt már egyszer elmondtam neked, de képtelen voltam megtenni, igaz? Most komolyan gondoltam. Nem akarok továbbra is tehetetlen lenni. Nem kell aggódnod azért, hogy meg tudj engem menteni." arcára egy apró mosoly kúszott.

"Én is úgy gondolom." mondta, közben szemeit levezette a karomra. "Bella, megsérültél." mondta aggódóan és közelebb lépett hozzám, szitkozódni kezdett mikor megpillantotta a hátamat is. 

"Valakinek ezeket meg kell néznie." mondta és én csak nevettem fejemet rázva, mitől összezavarodva nézett rám. "Mi az?" kérdezte. Ennyire nem aggódhat egy kicsi karcolás miatt.

"Volt már rosszabb is. Ez semmiség."