A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

48. fejezet

Harry szemszöge:

Nem tudtam uralkodni a bennem lévő dühön. Már nem csak Bella iránt éreztem haragot, hanem mindenki iránt. Sok megoldandó feladat állt még előttem, de úgy érzem minden körülöttem lévő ember csak súlyokat pakol a vállamra.

Segíteni akartak, hogy jobban érezzem magam. Ez nem olyan könnyű, ők is tudhatnák. Nem érdekel mit gondolnak, nem érdekel hogy azt akarják, hogy jobban legyek. Nem az ő szabályaik szerint élek, és kurvára nem érdekel, hogy szerintük eltávolodtam tőlük.

Minden bizonnyal nem kellett volna nekiesnem Bella anyjának, de miután láttam a halott testvérem a falon lógni és Bella előttem örvendezett a még életben lévő szülőjének, kiborultam. Nagyon hiányzott nekem Bella, de nem tudtam, hogy ez a végszó-e köztünk, vagy sem.

Most pedig úgy kezelnek, mint egy rabot, láncok vannak a bokáimon, és hozzákötöztek ehhez a rohadt székhez, ahonnan csak egy tükörre és egy asztalra tudok bámulni. Minden alkalommal, mikor a tükörbe néztem, mintha egy idegent láttam volna, de valójában csak én voltam az.

Az ajtó lassan kinyílt, kissé meglepődtem, mikor Bella kukucskált be fáradt arccal. Csak a szemeimet forgattam, amíg ő lassan becsukta maga mögött az ajtót.

"Miért vagy itt?" kérdeztem, mielőtt végiggondolhattam volna.

Halkan felsóhajtott. "Csak szólni akartam, hogy nem halt meg." mondta halkan, szemeim elkerekedtek.

"Mi?" kérdeztem vissza döbbenten.

"Életben van. Az anyám teljesen fel fog épülni fizikailag." szavainak köszönhetően kisebb megkönnyebbülést éreztem, de képtelen voltam kimutatni.

"Akkor elhibáztam." morogtam.

"Miért?" kérdezte, mire felnéztem remegő testére. 

"Mit miért?" érdeklődtem unottan.

"Miért tetted ezt vele? Miért halmoztál fel ennyi gyűlöletet magadban? Ezzel nem csak magadra vagy kihatással, Harry! Mi a fenéért hitted azt, hogy ha megölöd az anyámat, akkor jobban fogod érezni magad a te szüleid elvesztése miatt?" kérdezte dühösen, ami bennem is felébresztette az indulatokat.

Megrántva a székhez szorító kötelet azt kívántam bárcsak közelebb mehetnék hozzá, de sajnos nem tudtam. "Ne beszélj a szüleimről azok után, hogy te ölted meg őket!" kiabáltam rá, amitől könnyezni kezdett, de csendben maradt. "Miattad vagyok ennyire gyűlölettel teli!! Minden miattad van! TE ÖLTED MEG ŐKET!" őrjöngtem, de nem ijedt meg, hanem könnyes arccal egy lépéssel közelebb jött.

"Azt hiszed meg AKARTAM ölni az apádat? És ne kezdj engem okolni az anyád halála miatt is! Sosem találkozhattam az anyáddal! Ha mégis, akkor nem emlékszem rá, mert gyerekek voltunk. Ne vádolj ezzel is engem!!" kiabált ő is. Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam beismerni.

"Te még mindig..." kezdtem, de félbeszakított.

"NEM!" sikított, a szívem mélyén bűntudatom volt könnyes arca miatt, ahogy próbált tovább kiabálni velem. 

"Most az egyszer te fogod végighallgatni a haragomat! Én egy szóval sem mondtam, hogy ezt akartam! Sosem akartam megölni az édesapád, vagy hagyni, hogy Zayn és Liam meghaljon, vagy hogy megmentsetek! Azt akartam, hogy maradjatok minél távolabb a flottától, mert éreztem, hogy valami rossz fog történni, de mégis hogy szólhattam volna neked a tengerben fulldokolva?? Aztán megjelensz, hogy találkozhass az apáddal, és végül nekem kellett megölnöm. Milyen zavaros ez az egész, Harry? Komolyan azt hiszed, hogy valaha is meg akartam ölni őt? Azután is rosszul éreztem magam, ha megsebeztem másokat a harcok során! Sohasem ölnék meg senkit, ha nem lennék rákényszerítve! Ezért kellett megtennem. Ha nem teszem, mind meghalunk!! Aztán tombolni kezdesz, és senki sem képes megnyugtatni téged látszólag, ezért bosszúból megpróbálod megölni az anyámat?" összeszorítottam az állkapcsom, hogy befejezhesse.

"Nem!! Így nem állhatsz bosszút rajtam! És hagy emlékeztesselek, hogy TE ölted meg az ÉN apámat! Tudom, hogy az teljesen más volt, de a mai napig fáj, Harry! Én is elvesztettem egy szülőt aznap, de megbocsátottam neked! Te miért nem tudod ugyanezt megtenni értem? Miért nem tudsz megbocsátani azért, mert meg akartalak védeni téged és a legénységet? Nem értem. És megpróbálod megölni az anyám? Tudod mennyire a földbe tiportál volna lelkileg, ha sikerül?" törölte le könnyiet.

"Nem tudom, hogy tudnám megérteni mit érzel, Harry." suttogta.

"Végeztél?" morogtam.

"Nem is érdekel, nem igaz?" suttogta.

Elvigyorodtam. "Miből gondoltad?" viccelődtem, Bella még egy lépést közelebb jött és keze akkorát csattant az arcomon, hogy oldalra döntöttem fejemet. 

"Hogy viselkedhetsz így?" bosszúsan néztem a feleségemre.

"Hogyan?" morogtam, még jobban dühített hogy nem tudok kiszabadulni ezekből az ostoba kötelekből.

"Te nem tudod milyen elveszíteni egy testvért. Romlásig elkényeztetett egyedüli gyerek voltál, csak amikor apuci férjhez akart adni, fellázadtál. Én a testvéremmel nőttem fel, az ikertestvéremmel. Ez sokkal szorosabb köteléket jelent, mint egyszerű testvérek között. És mégis hirtelen elszakították őt tőlem. Aztán még ezt fokozva téged is elraboltak, ami miatt halálra izgultam magamat, mégis mikor megtaláltalak azt kívántam, bárcsak ne mentem volna. Megölted az apámat, aki egész gyermekkoromban a példaképem volt amíg meg nem rendezték a halálát, és mikor lett volna esélyem újra megismerni őt, te megölted. Boldog lehettem volna az apámmal, tudva, hogy mégsem ölték meg őt a kalózok és elég erős volt az élethez, ahogy azt nekem is tanította. De nem, mert te megölted őt mindössze azért, mert ő megkért rá." vágtam vissza.

Bella nagyot nyelt, próbálva elfojtani idegességét, közben én folytattam. "Ráadásul elveszítettem két barátomat, amíg hülye egyezségeket kötöttem. Régebb óta ismertem őket, mint te, Bella, úgyhogy ne tegyél úgy, mintha jobban törődtél volna velük, mint én!" morogtam.

"Szóval ezért?" kérdezte. "Emiatt vagy ennyire dühös? Mert minden egyszerre történt és képtelen vagy megbírkózni vele?" suttogta. 

"Ne tegyél úgy, mintha érdekelne." morogtam.

"Még jó, hogy érdekel, Harry! Szeretlek. Annak ellenére, ahogyan bántál velem az utóbbi időben és megpróbáltad elvenni tőlem az anyámat, még mindig szeretlek! És tudod mit? Megbocsátok. Megbocsátok a viselkedésedért és a tetteidért. Tudod miért? Mert nem éri meg vitatkozni a múltért. Szeretlek, Harry." 

Sem szomorúság, sem megbánás. Se fájdalom, se bűntudat vagy szégyenérzet. Semmi. Csakis ürességet éreztem magamban.

"Jó neked." szavaimmal mintha a szívébe lőttem volna.

"Jó." bólintott suttogva, és elindult az ajtó felé. "Én nem fogom feladni, Harry. Nem fogom." 

"Nem kell a segítséged." vontam vállat.

"Nem is így értettem." motyogta, de nem hittem neki. "Tudnod kell, hogy többé nincs vérdíj kitűzve a fejünkre Spanyolországban és Franciaországban. Phillipa királynő mindent elintézett. Ha pedig bosszút akarsz állni, keresd meg azt a bandát, akik megölték Edwardot. Ne rajtunk vezesd le a dühödet." csapta be maga után az ajtót.

"Menjek utánuk? Semmit sem tudok róluk." 

Csendben ültem és végiggondoltam a beszélgetésünket. Egyetlen dologban voltam biztos. Nem maradhatok itt. Többé nem.

El kell mennem.

Végre ráláttunk a dolgokra Harry szemszögéből is. Már csak 2 rész van hátra, remélem izgultok, hogy mi lesz a végkifejlet! :) Sietek a következő résszel, addig is vigyázzatok magatokra!