A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

44. fejezet

Isabella szemszöge:

Harry nem igazán beszélt velem a beszélgetésünk óta. Különösen csendes volt, de nem éreztem annyira távolinak magamtól, mint korábban. De hiába nem beszélt, mindannyiunk érezte a belőle áradó dühöt.

Láttad a tartásán, ahogy erős karjait keresztezte maga előtt, ahogy kihúzva magát állt a korlát mellett, feszülten, szemeit forgatva. Zöld szemei erősen csillogtam, féltem megszólítani őt. A naplemente mindannyiunkat megnyugtatta, hogy még egy nappal közelebb kerültünk Angliához, és ahhoz, hogy Harry feldolgozza a történteket. De ez a megkönnyebbülés nem tartott sokáig.

Az este borzalmas időjárást hozott magával. Hűvös szelek és jégeső bombázta a fedélzetet, de az időjárás ellenére irányítani kellett a hajót, és reménykedni, hogy nem roppantanak minket össze a vad hullámok. Hosszú este volt, senki sem aludt túl sokat, mindenki vizes volt és fázott. Harry dühösen kántálta a parancsait, a maradék legénység kétségbeesetten próbált eleget tenni minden óhajának. Fárasztó és végeláthatatlan volt, de az este végeztével az időjárás is javulni kezdett.

Felsóhajtottam, s egy takarót csavartam magam köré, hogy ne remegjek annyira, a hajam az arcomhoz tapadt, miközben a sötét vizet pásztáztam. Az eső elállt, a szél pedig csak annyira fújt, hogy lágyan hajtsa előre a hajónkat a hullámok között. 

A legénységkét tagja ismét felhúzta a vitorlákat, amik segítségével egyre messzebb kerültünk a vihartól. Liam és Zayn testét Harry parancsára átvitték az alsó fedélzetre, hogy biztonságban és szárazan tartsuk őket. 

Csendesen néztem, ahogy a nap megjelenik a horizont fölött, a napsugarak pedig megtörnek a víz felszínén. Gyönyörű látvány volt... de magam előtt csak azt a fényt láttam, ami elvakított miközben a víz alatt fulldoklottam korábban. 

Megráztam fejemet és pislogtam néhányat, közben hátráltam a korláttól. Mély levegőket vettem, hogy lenyugtassam magamat. Szorosabban tartottam magam köré a takarót és odamentem Louishoz és Shaylához, akik kicsit távolabb mosolyogva beszélgettek. A szívem sajogni kezdett a látványuktól, hiányoztak az ehhez hasonló beszélgetéseink Harryvel. Nem is nevettünk közösen, még csak össze sem mosolyogtunk Harryvel Edward halála óta...

Túl sok mindent kellett rendbehoznom. És még mindig sok mindent kellett elmondanom Harrynek.

Nem akartam zavarni Louisékat, helyette Niallhez mentem, aki feszült arccal dőlt a hajó oldalának. 

"Helló." köszöntöttem unottan, szemei azonnal felcsillantak, mikor meglátott.

"Hogy vagy?" kérdezte, mire erőltetetten felnevettem. Ő is egy takarót szorongatott maga körül, de láttam, hogy még így is fázik.

"Jól vagyok, azt hiszem. És te?" kérdeztem.

Vállat vont. "Még mindig valótlannak tűnik az egész. Nem tudom elhinni azt, ami történt az elmúlt pár hétben." motyogta.

"Én sem." suttogtam.

"Neked a legrosszabb." megráztam a fejemet.

"Nem, én okoztam a legtöbb problémát. Harrynek a legrosszabb." 

"Csak mert Harry érzelmileg gyengébb nálad nem jelenti azt, hogy neki rosszabb." meglepetten néztem rá.

"Szóval... tudod, hogy mi történt?" 

"Shayla elmondta nekem és Louisnak, hogy min mentél keresztül. És láttalak a korlátnál. Szinte rettegtél a víz látványától. Nem csoda, hogy hátráltál." 

"Nincs szükségem senki sajnálatára." motyogtam.

Niall felnevetett. "Ez nem sajnálat, Bella. Empátia. Nagy a különbség." 

"Hogyan vagy képes megérteni azt a fájdalmat?"

"Mert ugyanezen mentem keresztül." a szemeim elkerekedtek.

"Mi?"

"Elmeséltem már, hogy hogy kötöttem ki Harry hajóján?" megráztam a fejemet. Ez a téma még sosem jött fel.

"Csak tizenöt éves voltam. A falut ahol éltem megtámadták a kalózok, engem pedig magukkal vittek rabként. Mocskos banda volt. Egy évig kínoztak. A kedvenc hobbijuk az volt, hogy a vízbe hajítottak, hogy megfulladjak. Megkötöztek és a hajó oldalánál kidobtak, pont mint téged. Egy idő után akaratlanul is rettegni kezdesz az óceántól." könnyezni kezdtem, ahogy előtörtek bennem a borzasztó emlékek.

"Aztán Harry megtámadta a hajójukat. Erős harcos volt. Ez volt az egyik első hajó, amit valaha megtámadott. Látott engem a hajón, és tudta hogy nem közéjük való vagyok. Felszabadított a fogságból, a kalózok minden vagyonát magával vitte, megölte a kapitányt és engem is magával vitt. Hogy hogyan szöktünk meg onnan az a mai napig homályos számomra. Nem igazán tudtam feldolgozni a történéseket, kivéve mikor kiszabadított, és hogy minden probléma nélkül távoztunk. Nem is emlékszem a részletekre." mosolygott.

"Csodálatos volt szabadnak lenni, de még mindig egy hajón voltam. Harrynek akkoriban sokkal kisebb hajója volt, csak néhány embernek volt hely. Velem együtt még zsúfoltabb volt, de nem bánta. Aztán jött az a rész, mikor el kellett mondanom Harrynek, hogy ki vagyok és mi történt velem... a kellemetlen rész. Harry segített legyőzni a félelmemet a vízzel szemben. Hónapokba telt... sőt, egy évbe telt legyőzni a félelmem. Szóval ha segítségre van szükséged, hozzám jöhetsz, Bella. Segítek túllépni a rémálmon, úgy mint Harry nekem." szorosan magamhoz öleltem Niallt. 

"Jaj, ne sírj már Bella! Ez már évekkel ezelőtt volt." simogatta meg a hajamat. "De én itt vagyok neked... főleg most, hogy Harry nem." 

"Köszönöm Niall." suttogtam.

"Erre valók a barátok, nem igaz?" viccelődött.

"Igen, azt hiszem." mosolyodtam el.

"Ezt szeretném látni." mutatott az arcomra.

"Mit?" 

"A mosolyod. Az mindig felvidít mindenkit." 

"Tényleg köszönöm, Niall." 

"Ez az igazság." vont vállat. 

"Nem csak azért." motyogtam, szomorú mosolyát látva még inkább elkeseredtem, mégis örültem, hogy mellettem áll ezekben a nehéz időkben is.

"Mindig melletted állok, Bella." 

"Köszönöm."