A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

18. fejezet

"Láthatod az arcom bűnnel kifestve." - Harry

Isabella szemszöge:

Két nap telt el mióta a kezemet összevarrták. Ez a két nap abból állt, hogy feküdtem, ettem és bevettem a gyógyszereimet. Nem engedték meg, hogy felkeljek, kivéve mikor mosdóba kellett mennem, de még ebben is veszekednem kellett Harryvel, hogy ne kísérgessen.

A karom fáj, nem a lábam. Tudok sétálni egyedül is.

De tudom, hogy Harry csak aggódik, szóval nem kéne neki ennyi gondot okoznom. De vicces volt megtudni, hogy akárhányszor felsikítottam a fájdalomtól Dr. Gregory irodájában, be akart rontani a kardjával együtt. Edward elmesélte, hogy három őrrel együtt kellett őt visszatartaniuk.

Csak az összevarrás után tudta meg, hogy nem azért sikítottam, mert Gregory bármi rosszat tett volna velem.

Most már végre kimehetek a szobából, ahova bezártak két napig. Még mindig szednem kell gyógyszereket, de Gregory azt mondta a karom nagyon gyorsan gyógyul a károsodáshoz képest. Időbe fog telni, mire végre ugyanúgy tudom majd mozgatni a karomat, mint korábban, de állok elébe.

Egy megkönnyebbült sóhajjal mentem ki a szobából, próbáltam kitalálni mi merre lehet. De nem tudtam rájönni. Várnom kellene, amíg valaki értem nem jön, de...

Nos, egyedül is meg tudok találni helyeket.

Sétálni kezdtem a folyosón, a karom parittyakötésben volt, szorosan az oldalamhoz kötve, hogy ne mozogjon. Semmi sem tűnt ismerősnek a korábbi alkalmakból, mondjuk jó néhány éve jártam itt utoljára.

Újabb folyosóra fordultam le, elnéztem jobbra is és balra is, de itt is mindenhol csak ajtók voltak. Ezért inkább visszafordultam az előzőre, remélve hogy találok valamilyen lépcsőt, vagy embereket. Senki nem jött velem szembe.

Tovább sétáltam, de figyeltem a kezemre, hogy semmilyen kárt ne tegyek Gregory munkájában. Ezzel csak saját magamat hátráltattam volna, s a karom is veszélybe került volna.

Néhány perces séta után végre eljutottam arra a helyre, ahol először találkoztam Edwarddal. Ez a szoba pontosan a trónterem mellett volt, s reméltem hogy van bent valaki, aki majd útbaigazít, hogy hova is kéne mennem.

A jobb kezemmel kitártam az ajtót, Phillipa királynő és egy őr állt az ablaknál. Egy megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra és becsuktam az ajtót, amivel magamra vontam a figyelmüket.

Phillipa szemei felragyogtak, mikor meglátott és elindult felém, a hasa már szépen gömbölyödött a kisbabától. Csoda volt, hogy még tudott járni.

"Oh, Isabella! Úgy örülök, hogy látlak és végre felkelhetsz!" mondta vidáman és egy óvatos ölelésbe húzott, amit viszonoztam.

"Én is. Sajnálom, hogy olyan sok fáradozást okoztam nektek." mondtam megbánóan, tudtam hogy ha nem lennék itt, most ugyanolyan boldogok lehetnének, mint azelőtt.

Phillipa legyintett egyet a kezével. "Ostobaság. Legalább volt mit csinálnunk. Örültünk, hogy segíthettünk." mondta, hálásan mosolyogtam rá.

"Köszönöm. Szóval, mikor fog érkezni a baba?" kérdeztem izgatottan.

"Tudsz titkot tartani?" kérdezte halkan és válla felett hátranézett, hogy megbizonyosodjon róla,a hogy az őr nem figyel ránk. Még mindig az ablakon bámult ki, valószínűleg untatta a beszélgetésünk.

Gyorsan bólintottam, rettentő kíváncsi voltam, mikor közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott. "Ikreink fognak születni." mondta, a szám tátva maradt. Halkan felvisítottam, de gyorsan elcsitított, amikor az őr aggódóan nézett felénk.