A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

50. fejezet

Isabella szemszöge:

Nehéz volt kipihenni magam az este. Rettegtem, hogy elalszom és lekésem a hajót. Nem hiszem, hogy Harry valóban itt hagyna, de nem akartam kockáztatni. Tegnap megközelíthetőbb volt, talán kezdi magát túltenni a dolgokon.

Hat óra alvás után már felöltözve vártam a napfelkeltét. "Darla, köszönöm, hogy maradhattam." régi szobalányom mosolyogva figyelte, ahogy készülődtem a távozáshoz. 

"Bármikor szívesen látjuk, miss. Mikor jön vissza az édesanyja? Egy hete ment el a palotába, azt hittem hamarabb visszatér." érdeklődött aggodalmasan.

"Ő... megsebesült. Elég súlyosan. A palotában lábadozik, amíg nem épül fel annyira, hogy hazajöhessen." 

"Jaj, nekem, mi történt?" nagyot nyeltem.

"Csak egy komolyabb félreértés. Egy nagyon dühös ember hamarabb cselekedett, mint gondolkodott." suttogtam.

"Remélem bárki is volt az, lefejezik! Megölhette volna a kormányzó feleségét! Ez nagyon komoly ügy! A gyilkosság szörnyű dolog... el sem tudom képzelni mi lett volna, ha meghal!" szavai csak megforgatták a belém döfött késeket.

"Én sem." feleltem gyorsan.

"Indulnod kellene. Harry biztosan boldog lesz, hogy láthat!" 

"Köszönöm, Darla." mondtam, majd elindultam.

Hamarosan hallottam, ahogy az ismerős hang a parancsokat osztogatja. A legénység a készleteket pakolta a hajóra. Harry miután észrevett, elindult felém. 

"Hamarosan indulunk. Az új legénység szánalmas, hogy finoman fogalmazzak. A korábbi embereinkhez képest semmik, de legalább tudják, hogyan kell ölni." 

Nagyot nyeltem. "Harry, nincs szükségünk gyilkosokra, csupán harcosokra." 

"Miért érdekel ez téged? Végül mindenki meghal, csak néhány ember számára hamarabb elhozzuk ezt a momentumot." csattant fel.

"Ezt nem gondolod így, Harry. Csak dühös vagy." mondtam a könnyeimmel küszködve. 

"Dühös? A düh a közelébe se fér annak, amit érzek. Engem nem érdekel többé az, ami korábban volt. Többé nem leszek az a kalóz, akit mindenki üldöz. Ezúttal én leszek az üldöző, és nem az üldözött. Újra rettegni fognak tőlem, sosem fognak rám vadászni többé. Nem hagyom, hogy még többen meghaljanak. Ők fognak meghalni, megölöm egytől egyig mindannyiuk!" 

"Harry, hallod magadat? Ne beszél így! Fejezd be!" könyörögtem.

"Miért érdekel?" 

"Mert megváltoztál! Minden egyes nap változol, Harry. Mióta szembenéztünk az édesapáddal, teljesen megváltoztál!" 

"Egyáltalán nem változtam. Csak erősebb lettem." vágott vissza. 

"Nem! Távolabb állsz tőlem, mint valaha, még ha ott is állsz mellettem! Egyértelmű, érzem abban ahogy beszélsz hozzám, ahogy megölelsz, ahogy szeretsz, minden más! Teljesen más személy lettél!" 

"Nem érdekel mit gondolsz!" kiabált. 

Próbáltam visszatartani a sírást. "Harry, összetöröd a szívem. Változol és nem tudom tartani veled a tempót. Képtelen vagyok. Olyan dolgok felé haladsz, amerre én képtelen vagyok elindulni." 

Ajkai enyhén megremegtek. "Ha képtelen vagy rá, hogy mellettem maradj, akkor talán itt kellene maradnod." szavaitól lefagytam.

"Ezt nem gondolod komolyan." suttogtam.