A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

19. fejezet

"Amikor az élet nehezebbé válik, te válj erősebbé." - Bella

Isabella szemszöge:

Mindenki legyőzöttnek tűnt. Semmi ötletem nem volt, miért. Elhiszem, hogy egy kalózkihívás nem volt jó dolog, de nem viselkedhettek úgy, mint akik máris feladták. Nem, mielőtt meg sem próbálták.

Mély levegőt vettem, mielőtt az asztalhoz sétáltam és jobb kezemmel erősen rácsaptam. Mindenki megugrott az ijedtségtől, és végre rám figyelt.

"Ne merészeld feladni." mondtam nyersen, amitől Harry szemei elkerekedtek.

"Én nem mondtam..." kezdte, de feltartottam a kezem, ezzel félbeszakítva őt.

"Nem kell. A viselkedésed mindent elmond. Nem kell feladnod azelőtt, hogy egyáltalán megpróbáltuk volna." mondtam, Harry nem válaszolt nekem. "Szóval ez a Bradwr kapitány próbára tesz minket. És akkor? Megtesszük a következő lépésünket, távol maradunk azoktól a helyektől, ahol ő jelen van. Aztán megkeressük a lehető legjobb módot arra, hogy harcba szálljunk ellene." Edward király halványan rám mosolygott.

"Ez nem lesz ennyire egyszerű, Bella." szólalt meg, mire felsóhajtottam.

"Tudom, hogy nem lesz könnyű, de meg kell próbálnunk. Minden jobb annál, hogy feladjuk, vagy azt gondoljuk nekünk ennyi." Niall felnevetett.

"Azt hiszem most te irányítasz, ugye?" viccelődött.

"Ha ezzel életben tartom ezt a bánat bandát, igen." vigyorogtam, Harry fejét rázva kuncogott.

"Nem adom fel Bella." mondta közelebb lépve hozzám és a kezét a vállamra helyezte, s gyorsan rám mosolygott. "Sosem fogom." 

"Remek." mondtam, majd Harry a testvére felé fordult.

"Azt hiszem előkészülünk a távozáshoz." Edward a fejét rázta.

"Legalább a hét végéig maradjatok. Isabellának fel kell épülnie mielőtt újra utazik." 

"Bella, beszélhetnénk egy percre?" vágott közbe Shayla a háta mögé mutogatva, én pedig bólintottam, nem értettem miért akar velem személyesen beszélni. Láttam Harry értetlen arcát, de elsétáltam mindenki mellett és követtem Shaylat, akivel átmentünk egy másik szobába. Becsuktam magunk mögött az ajtót, közben néztem őt, ahogy az ablakhoz sétált, s keresztezte maga előtt karjait.

"Mi a baj?" kérdeztem, mire felsóhajtott.

"Nem értelek Bella. Tíz perccel előbb még remegtél a félelemtől, most pedig már arra biztatsz minket, hogy ne adjuk fel és hogy minden rendben lesz? Hogyan tudsz ilyen bátran viselkedni, mikor nem vagy az?" kérdezte, hangja kicsit nyersebb volt, mint amilyenre tervezte.

"Nem magam miatt vagyok bátor. Csak szeretném ha a többiek bizakodóak lennének." mondtam komolyan. "Nem tudom, hogy ezt a harcot meg tudjuk-e nyerni vagy sem, de még ha nem is tűnik jónak, akkor sem szeretném ha reményvesztettek lennénk." dőltem neki mellette az ablaknak.

Onnan pont ráláttam az óceánra, ami mérföldről mérföldre egyre nagyobbnak tűnt, mintha végtelen lenne. Már vágyódtam vissza a hullámok közé, hogy újra élhessem az életem. Visszapillantottam Shaylára, akinek az arca lehangolt volt. Megdöbbentett, hiszen még sosem láttam őt így.

"Nem mondasz el nekem valamit." mondtam, amitől megforgatta a szemét.

"Néha azt kívánom bárcsak ne lennél ennyire figyelmes." morgott, én pedig felkuncogtam. "Ugye tudod, hogy említettük hogy egy kalózkihívás elég ritka dolog?" kérdezte és én bólintottam. Kifésülte vörös haját az arcából, mielőtt nagyot sóhajtott és folytatta. "Az utolsó kalóz akiben volt annyi, hogy kihívjon valakit Feketeszakáll volt. Biztos vagyok benne, hogy hallottál már róla." szemeim elkerekedtek. Emlékeztem, amikor az édesanyám mesélt nekem róla, hogy milyen sok várost elpusztított és számtalan embert meggyilkolt. Könyörtelen és megállíthatatlan volt.

"Hallottam." motyogtam.

"Nem jó dolog, mikor kihívnak." zavarodottan néztem rá, de ő egy apró mosolyt küldött felém.

"Huszonöt évvel ezelőtt a szüleimet is kihívták." mondta. "Hírhedt kalózok voltak, de kalandvágyóak. Csak akkor támadtak, ha rendkívül szükséges volt és kiélvezték az életüket. Te és Harry rájuk emlékeztettek. Mindenesetre Feketeszakáll úgy érezte szégyent hoznak a többi kalózra az életstílusukkal, ezért a célja volt elpusztítani őket." mondta, teljesen ledöbbentem. "Még csak kislány voltam. Az édesanyám könyörgött egy házaspárnak egy városban, hogy tartsanak engem biztonságban Feketeszakáll haragja elől. Nehezen emlékszem vissza rá, de a nevelőanyám mindent elmesélt nekem. Feketeszakáll elpusztította őket, ahogy ígérte... akkoriban három éves voltam." suttogta, nekem könnyesedett a szemem. "Tíz éves voltam, mikor megtudtam az igazságot róluk. Attól a ponttól kezdve komolyan elhatároztam, hogy kalóz leszek és úgy élek, ahogy a szüleim is tették. A bosszún gondolkoztam, de mire elég idős lettem Feketeszakáll elment. Meghalt vagy csak eltűnt, fogalmam sincs. De négy éve senki sem hallott róla. Szóval sosem kaptam meg a bosszúmat... de legalább úgy élhetek, mint a szüleim." fordult felém mosolyogva. "Ne sírj itt nekem, Bella. Két okból mondtam ezt el neked. Egyrészt, mert megbízom benned. Másrészt, hogy megértsd mennyire nehéz is lesz ez az egész. Nem lesz könnyű. Egyetlen olyan kihívott kalóz sincs, aki még életben lenne. Ezért kezelik ezt ennyire nehezen. Hallották a történeteket, s tudják milyen homályos lehet a jövő." mondta.

"Nagyon örülök, hogy ezt megosztottad velem. Megértem." mosolyodtam el. "A szüleid büszkék lennének rád, Shayla. Biztos vagyok benne." mondtam, s egy percre meg mertem volna esküdni, hogy könnyeket láttam a szemében, de rögtön eltűntek.

"Köszönöm." mondta mosolyogva.

"De úgy gondolom, harcolnunk kell." Shayla meglepetten nézett rám.

"Tényleg?" kérdezett vissza, mire bólintottam. 

"Ha veszítenünk kell, inkább harcolva veszítek, mint futva és menekülve. Erős csapat vagyunk. Mind harcosok vagyunk, szóval miért is ne lenne esélyünk?" Shayla felkacagott.

"Semmi sem törli el az optimizmusodat, ugye?" viccelődött.

"Dehogy." válaszoltam kuncogva.

"Remek. Mivel, ha harcolni fogunk..." hagyta félbe, hogy vállamra tehesse a kezét. "...szükségünk lesz rá." fejezte be.

"Köszönöm Shayla." 

Vállat rántott. "Nos, miért ne? Legalább csinálok valami érdekeset az életemmel." szórakozott és visszaindult a másik szobába. Követtem őt, közben azon gondolkoztam, milyen lehetett Shayla élete egy ilyen kezdettel? Jó vagy rossz?

A tarkóját néztem, ami felett copfba fogott haja lépéseivel szinkronban lobogott. Remélem nem volt vele túl kemény az élet, erről mindenképpen beszélgetnem kell majd vele egy nap.

Mikor visszaértünk Harry kíváncsian nézett rám, de én csak megráztam a fejem, nem fogom kifecsegni Shayla titkát. Megbízott bennem, én pedig nem fogom ezt elrontani.

"Edwardnak van egy ötlete." bökte ki Harry hirtelen, amitől zavarodottan néztem rá. Az arca vörös volt, de fogalmam sem volt mitől.

"Mi?" kérdeztem vissza, mire Harry nagyot nyelt.

"A-azt mondta tu-tudunk, vagyis umm, kellene..." dadogott össze-vissza, biztatásképp mosolyogva az arcára simítottam a kezemet.

"Csak mondd ki, Harry." mély levegőt vett.

"Ed felajánlotta, hogy holnap itt összeházasodhatunk."