A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

45. fejezet

Isabella szemszöge:

Ahogy a nap tovább haladt és közeledtünk a kikötéshez, az időjárás ismét romlani kezdett.

Sötétszürke felhők gyülekeztek felettünk, a hó is hullott, miközben közeledtünk a parthoz. A legénység keményen dolgozott, hogy ne álljon több centis hó a fedélzeten és ne fagyjon meg a két holttest odalent. 

Remegve vettem a levegőt, a meleg lehelletem fehér füstként szállt tovább a levegőben. Fagyos volt az idő és a szél egyáltalán nem javított ezen. De ez az időjárás illett a legénység hangulatához. A Niallel való beszélgetésem után a boldogság gyorsan továbbszállt, mikor esni kezdett a hó.

Az elmúlt hetek történései után meg is feledkeztünk a tél közeledéséről, de a mai időjárás alapos emlékeztető volt. Nehéz volt ilyen időjárásban melegen tartani magunkat.

Mindenki takarókkal és nagykabátokkal védekezett, de a hidegtől még így is remegtünk. Túl lassan telt a nap. Még az időt sem tudtam megállapítani, a nap folyamatosan a felhők takarásában maradt.

Egy újabb sóhaj után szorosabban tartottam magam körül a rámcsavart takarót, remélve hogy végre felmelegít, de nem így lett. Shayla a fedélzeten sétálva észrevett és felém szedte a lábait.

"A fenekem a hajóhoz fog fagyni, ha nem változik az időjárás." morogta, én kuncogva egyetértettem. 

"Úgy érzem ma már nem sok minden fog változni." mondtam, közben megráztam a fejem, hogy megszabadítsam a hajam a rajta lapuló hómennyiségtől. 

"Igen, azt hiszem igazad van. Valószínűleg még elég sokáig esni fog a hó." motyogta, lehellete fehér füstként szállt tovább a levegőben. 

"Minden olyan valótlannak tűnik." mondtam, végre megosztva zavaros gondolataimat Shaylával. 

"Valótlan?" kérdezte szemöldökét ráncolva, válaszképp bólintottam. 

"Minden. Mintha az utolsó néhány hét meg sem történt volna... vagy legalábbis nem kellett volna megtörténnie. Nem tudok túllépni azon, hogy milyen sok dolog megváltozott ilyen rövid idő alatt." feleltem szomorúan.

"Azt hiszem értem." suttogta. "Bárcsak egy rossz álom lenne, ami sosem történt volna meg és még mindig mindenki itt lenne... aztán arcon csap a valóság. Borzalmas." 

Újra könnyek szöktek a szemembe. "Bárcsak tehettem volna valamit." 

"Ne merd ezt mondani!" csattant fel, ami kissé megrémített. Szemei úgy izzottak, akár a vörös haja. "Semmit sem tehettél volna, Bella! Így is szerencsések vagyunk, hogy miattad legalább volt fogalmunk róla, hogy ki ölte meg Edwardot. Az elrablásodat is lehetetlen lett volna elkerülni, azt hittük egyedül vagyunk a szigeten. Hosszú ideig kínoztak téged, ennek ellenére szembeszálltál Harry apjával és megtetted, amit megkellett. Ha te nem végzed el a munka nehezét, még mindig abban a barlangban vitatkoznátok. Már elhatározta magát, semmit sem tehettél volna ellene. És a legénység? Annyira aggódtak érted, nem érdekelte őket mibe és hova rohannak. Túl kevesen voltunk hozzájuk képest - ami ismét, nem a te hibád. Liam és Zayn... rajtuk is segíteni akartál, mikor történt, ami megtörtént. Semmivel sem tudtad volna megakadályozni mindezt! Szóval ne gyere nekem azzal, hogy mit tehettél volna így meg úgy. Ez nem a te hibád." 

"Shayla..." motyogtam, közben Shayla gyorsan megdörzsölte szemeit, s halkan szitkozódott az orra alatt. Közelebb lépett és magához ölelt, én pedig azonnal köré fontam a karjaimat.

"Fejezd be, hogy minden rosszul elsűlt dolgot magadra vállalsz. Már így is olyan sokat tettél értünk, nem tehetsz meg mindent." szavaira összeszorítottam a szemeimet. Bárcsak Harry is így látná ezt. 

"Oké." húzódtam el.

"Oké?" kérdezett vissza, mintha nem hitt volna nekem.

"Nem fogok így gondolkozni." 

Shayla nagyot nyelt. "Remek." 

Észrevettem Harryt a fedélzeten, amint üvöltötte a parancsokat Jacknek és Willnek, akik olyan gyorsan söpörték le a havat a hajóról, ahogy csak tudták, de ez még mindig nem felelt meg a kapitánynak.

"Még mindig nincs jobban, ugye?" kérdezte Shayla.

Megráztam a fejem. "Nem. Inkább rosszabbul." 

"Tudom."

Louis és Niall is megjelentek a fedélzeten, s integetve elindultak felénk. Louis épp kérdezni akart valamit, de meglátva rémült arcunkat Niallel együtt követte tekintetünket. Ők is észrevették az őrjöngő Harryt, aki épp félrelökte Jacket, és a lapátjával saját maga kezdte el lapátolni a havat.

"Nincs valami jól, nem igaz?" motyogta Louis, Niall arca szomorú volt.

"Nem igazán." suttogtam.

"El van veszve." tette hozzá Shayla, mire mindenki bólintott.

"Azt sem tudja mit csinál. Minden összedőlt és felrobbant az arca előtt. Nem tudja irányítani a dolgokat." mondta Louis. 

"De hogyan értethetnénk meg vele, hogy mi is szenvedünk, de még mindig itt vagyunk neki?" kérdeztem szomorúan.

"Nem hiszem, hogy lenne bármi is, amit tehetnénk érte." felelte Niall, Shayla egyetértően bólintott.

"Egyetértek. De... szerintem ő is tudja magáról, hogy mennyire elveszett. Mind látjuk, ő sem lehet ennyire vak. Csupán nem tudja elfogadni. De ha megint megpróbálnánk neki segíteni, nem is figyelne ránk. Csak ő tudja saját magát megmenteni. Neki kell megtalálnia újra saját magát. Nehéz és időigényes lesz, de ez fog történni." 

Louis és Niall is egyetértett Shaylával, s én is lassan bólintottam. Harryre néztem, aki oda-vissza sétálgatott és dühösen kémlelte az óceánt. 

Ilyen állapotban meg tudja menteni magát? Nem úgy tűnik. Ha nem változtat, tönkre fogja tenni magát. Minél többet gondolok rá, annál inkább összetörik a szívem. Nem hogy nehéznek tűnik Harry állapotának javulása...

Inkább lehetetlennek.

Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész is, annak ellenére, hogy sokat kellett rá várni és nem is volt benne túl sok történés. Már csak 5 rész van hátra a befejezésig! :)