A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

43. fejezet

Isabella szemszöge:

Már egy nap eltelt, mióta elhagytuk a szigetet. A hajón fájdalmas csend úszott, nem sokat beszéltek egymáshoz a legénység túlélői. Shayla, Louis és Niall próbáltak beszélni Harryvel néhányszor, de Harry mindig lerázta őket. Én csak egyszer beszéltem vele egy mondat erejéig, ami annyi volt, hogy "sajnálom".

Reménytvesztett volt az elmúlt két hét történései miatt, amit meg tudtam érteni. De ugyanakkor nem vette észre, hogy mind ugyanazt a fájdalmat érezzük, amit ő is.

A korlátnál álltam, szomorúan figyeltem a vizet. A tenger többé nem árasztott meleget és megnyugvást, sokkal inkább hideget és szenvedést, mintha bármelyik pillanatban elnyelne és a sötétségbe száműzne.

A fulladásos emlékeimtől kirázott a hideg, a félelemtől remegni kezdtem, ujjaimmal erősen szorítottam a korlátot. Kétségbeestem: attól féltem, amit a legjobban imádtam.

Letörölve egy könnycseppet hátráltam a korláttól, hogy növeljem a távolságot köztem és a félelmetes hullámok között. A hasam erősen görcsölt, ami miatt összeszorítottm állkapcsom.

Még mindig nem mondtam el Harrynek, mi minden történt.

Nem tudom el kellene-e mondanom épp most, mikor ennyi mindent át kellett vészelnie. Talán csak még rosszabb lenne tőle.

"Bella, jól vagy?"

Shayla kételkedve nézett rám, ezért arcomra egy mosolyt erőltettem. "Jól vagyok." suttogtam, mire megrázta a fejét.

"Ne hazudj nekem, Bella. Tudnom kell mi történt." mondta és mellém lépve kezébe vette egyik kezemet és a fedélzet másik szegletébe húzott, ahol senki nem hall minket.

"Mondd el mi történt, onnantól kezdve hogy elraboltak." mondta, az emlékektől megfájdult a fejem. A mocsokban éltem... elvették minden büszkeségemet... ráadásul...

"Nem kellemes emlékek." suttogtam, Shayla kezét a vállamra tette. 

"Ne aggódj." 

Legalább egy óráig meséltem Shaylának minden velem történt dolog legapróbb részleteit. Amikor elfogtak, a módszereket ahogy kínoztak, amikor a barlangba értünk, mindent amit Harry apja mondott nekem, és hogy hogy esett szét minden, mindent elmondtam. Azt is, hogy miért kellett megölnöm Harry apját.

Mire végeztem, már arcomat a kezeimbe temetve zokogtam. Shayla magához ölelt, de még az ő szemei is megteltek könnyekkel, megdöbbentette a sok információ.

"Istenem, Bella. Annyira sajnálom. Ez annyira borzalmas! De helyes döntést hoztál! Harry apjának semmilyen más megoldás nem felelt volna meg, és Harry sosem lett volna képes megtenni ezt. Ez volt az ára, hogy mi megmeneküljünk." suttogta, azt kívántam bárcsak Harry is ennyire könnyedén megértené. "Harry is be fogja ezt látni, meglátod." 

"Úgy gondolod? Ő nem olyan, mint mi, Shayla." motyogtam, Shayla mélyet sóhajtott. 

"Nem, nem olyan. Nem bocsát meg könnyedén." felelte halkan.

"Annyira elegem van a sírásból!" csattantam fel dühösen, de akárhányszor letöröltem a könnyeimet, újak jelentek meg helyettük. Egyre erősebben dörzsöltem a szemeim, amíg Shayla meg nem fogta a kezeimet és kényszerített, hogy ránézzek. Shayla kétségbeesetten, ugyanakkor megértően nézett rám.

"Nézd, Bella. Most mentél keresztül egy tragédián. Mint mindenki. Természetes, hogy sírsz, ez nem azért van, mert gyenge vagy, vagy ilyesmi. Neked mindig erősnek kellett lenned Harryért, még most is próbálkozol, de mindenkinek vannak korlátjai. Ha ennyi mindent lenyelünk, egy idő után összeroppanunk. Össze kell szednünk magunkat és tovább kell lépnünk."