A Belladonna » h.s. | magyar fordítás

23. fejezet

"Nehéz elfelejteni valakit, aki annyi emlékezeteset adott neked." - Bella

Harry szemszöge

Néhány nap eltelt, mióta Ed meghalt.

A bennem forró düh nem szűnt meg; inkább megduplázódott. A tudat, hogy Bradwr kapitánynak volt mersze ideküldeni egy orgyilkost a palotába, hogy megölje a testvéremet, jobban feldühít, mint bármi más.

Már tartottunk temetést a tiszteletére, Phillipa királynő pedig megtette a nehéz bejelentést az országnak, ahogy bejelentette az ikrek születését is; IV. Edward herceg és Elizabeth hercegnő. Boldog szerettem volna lenni az unokahúgomért és unokaöcsémért, de csak dühöt éreztem.

Az egyetlen ember, aki képes volt megakadályozni, hogy az őrületbe kergessem magam Bella volt. Nem igazán hagyott magamra, amíg meg nem kértem rá, de ez nem volt gyakori. Segített megbirkózni ezzel az egésszel. Borzalmasan éreztem magam, mert meg kellene kérdeznem hogy érzi magát - ő volt a szemtanúja mindennek. 

De önző voltam. Gyászolni akartam, túljutni a bánatomon, hogy csak az utálat maradjon bennem, mikor megölöm azt a kapitányt.

"Harry?"

A halk, félénk hangra megfordultam, Bella állt az ajtóban félszegen. "Bejöhetek?" kérdezte és én bólintottam, majd végignéztem ahogy mellém sétál és halványan rám mosolyog.

"A fiúk a városba mennek és szeretnék tudni, hogy csatlakozol-e hozzájuk?" kérdezte, de én megráztam a fejem. 

"Nincs hozzá hangulatom." motyogtam, mire felsóhajtott.

"Sejtettem." suttogta.

"Ez mit jelentsen?" morogtam.

"Nem fogadtad ezt jól. Tudom, hogy lehetetlen elfogadni egy szeretted halálát, de nem kell hagynod, hogy ez tönkretegyen." mondta finoman.

Megforgattam szemeimet. "Mintha tudnád milyen érzés." csattantam fel, mitől összehúzta magát és könnyek gyülekeztek szemében. Amint felidéztem magamban az édesapját, azonnal elátkoztam magamat. Lehunyva szemeimet felsóhajtottam.

"Sajnálom, Bella." mondtam, miközben ő kezét karomra csúsztatta. Kinyitva szemeimet rápillantottam, míg ő enyhén megszorította karomat, közben egy mosolyt erőltetett arcára. 

"Rendben van." Tudom, hogy ez nehéz neked." mondta és én bólintottam. "De Harry, ígérj meg valamit." minden figyelmemet rászenteltem.

"Igen?" kérdeztem, mire ő elkomolyodva nézett rám, ahogy mindig tette, mikor azért harcolt, amit akart. Ettől kissé elmosolyodtam, tudva hogy sok energiáját a segítésembe öl.

"Nem hagyhatod, hogy ez összetörjön. Nem hagyhatod, hogy felemésszen az utálat és a harag. Az csak elvakítana és nem tudnád őt legyőzni. Úgy kell végigcsinálnod ezt, hogy nem az érzelmeidre hagyatkozol. Ha az utálatra támaszkodsz, mi jó származhat belőle? Körbevenne a fájdalom és szétszedne." mondta.

Homlokomat ráncoltam. Csak ott álltam, pontosan azt akartam tenni, amit ellenzett, hogy tegyek.

"Mit tegyek akkor?" kérdeztem.

"Gyászolsz, átérzed a gyűlöletet, átérzed a fájdalmat, majd elengeded." szemeim elkerekedtek.

"Elengedem?? Csak félrelököm az egészet és elfelejtem mi történt a testvéremmel?" kiáltottam fel, mire ő megremegett és fejét rázta.

"Nem! Azt mondom, hogy a fájdalmat engedd el. A gyűlöletet. Őrizd meg róla az emlékeid. Nem Edwardot felejted el, emlékezel rá, de elfelejted a fájdalmat ami ezzel jár." mondta, éreztem ahogy vállaim megereszkednek.

"Te is ezt tetted?" suttogtam, de csendes maradt. "Ezt kellett tenned, mikor megöltem az apádat?" motyogtam felnézve rá.

"Igen." sóhajtott. "Ha magamban tartottam volna az akkor érzett dühöt, sosem jöttem volna vissza hozzád Harry. Sosem egyeztem volna bele, hogy a Belladonnán utazzak, együtt hajózzak veled, hogy eljegyezz és hogy házasok legyünk. Ha a gyűlöletbe kapaszkodtam volna, most hol lennék? Egy elfelejtett, szerencsétlen ember lennék hánykódva a tengeren." válaszolta, fájdalmas volt akár belegondolni is, hogy nélküle legyek.

Ez megütött bennem valamit és karjaimba zártam őt, szorosan mellkasomhoz tartva testét. Egyik kezemet hátán tartottam, míg a másikkal hajával játszodoztam.

"Nem akarom, hogy ez történjen velem." suttogtam, míg ő egyik karjával visszaölelt, másik karja még mindig be volt kötve.

"Tudom, Harry. Tudom. Ezért fogok segíteni neked." válaszolta, nekem könnyek szöktek a szemembe.

"Nem akarok elveszíteni még valakit." mondtam rekedten a padlóra ereszkedve, Bella remegő teste jött velem, ebből feltételeztem, hogy ő is sírt.

"Nem fogsz." suttogta és egy pár percig így maradtunk, az egyetlen dolog amit hallottunk az a szipogásunk volt, mikor engedtük, hogy kitörjenek belőlünk.

***

Pár nappal ezután készen álltunk, hogy elhajózzunk. Bella elment Gregoryhoz, akinek sikerült kiszednie a varratokat anélkül, hogy a seb újra felnyílt volna. Még óvatosnak kellett lennie és nem erőltethette meg, de sikeresen felépült.

Phillipa királynő átvette a királyság irányítását, ami rettentően jól ment neki. Mostantól a nagyteremben egy festmény kapott helyet Edwardról, ami hangsúlyozta milyen jó ember is volt ő.

A Bellával való beszélgetésem óta valamivel jobban éreztem magam, de még mindig nehezemre esett elfogadni. Nehéz volt beletörődni.

"Biztos vagy benne, hogy nem akartok tovább maradni?" kérdezte Mrs. Martin, mire haloványan rámosolyogtam és megráztam a fejemet.

"Nem, úgy gondolom elég sokat voltunk itt. Nem akarok másokat is veszélybe sodorni." mondtam komolyan, ő pedig mosolyogva magához ölelt, ami olyannyira hasonlított Bella öleléséhez, hogy már ezért visszaöleltem őt. 

A legénység már a hajón várakozott, minden készletünket feltöltötték. "Viszlát Mrs. Martin." mondtam Mrs. Martinnak, aki miután elköszönt a lányához fordult. Magukra szerettem volna hagyni őket, ezért felmentem a hajóra, ahol mindenki előkészületeket tett, hogy elindulhassunk.

"Kapitány, merre szeretnél indulni?" kérdezte Niall, amitől elfojtottam a feltörni kívánkozó nevetésem.

"Nem kell ennyire formálisnak lenned Niall. Délkelet felé induljunk meg. Van egy kis elintéznivalónk Bradwr előtt." mondtam, már a nevétől is elöntött a düh.

"Hova megyünk?" kérdezte kíváncsian.

Elmosolyodtam. "Nem messze innen van egy lakatlan sziget. Már évek óta nem él ott senki. Egy kis bázist hozunk ott létre, hogy elrejthessük a kincseinket, mielőtt elindulunk a hajóval. Csak elővigyázatosság." mondtam, ő pedig bólintott.

"Jó tervnek hangzik." mondta, majd felment Louishoz, hogy megbeszélje vele a koordinátákat, hogy minden a terv szerint menjen. Egy kezet éreztem meg a vállamon, ami a frászt hozta rám, viszont hátrafordulva Bella mosolygott fel rám.

"Oh, csak te vagy az? Ne ijessz meg így." kuncogtam.

"Ne haragudj. Csak szólni akartam, hogy készen állunk az indulásra." bólintottam.

"Húzzátok fel a horgonyt!! Elhajózunk!" parancsoltam. Mindenki visszakiáltotta válaszát és munkához láttak. Felhúzták a horgonyt és a kikötőbe vezető hídat is, felhúzták a vitorlákat, a hajó pedig lassan mozogni kezdett.

"Hova megyünk?" kérdezte Bella.

Felsóhajtottam. "Egy szigetre innen délkeletre. A harc végéig itt rejtjük el a kincseinket. Nem bízom a véletlenre." mondtam, arcán egy halvány mosoly jelent meg.

"Nyerni fogunk Harry. Tudom." mondta nyugtatóan simogatva a karomat, amitől elvigyorodtam.

"Remélem, Bella." fordultam a tenger felé, egy kis részem még mindig Bradwr tettein dühöngött.

"Nagyon remélem."