A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)

65. rész

Vincent megtorpant. Sóhajtott egyet, majd visszafordult.
-Nem Rachel, ő nem a testvéred. -válaszolt kissé kimérten.
-De hát azt mondtad... -kezdtem volna bele, de ő türelmetlenül félbeszakított.
-Ő csak az örökbe fogadott testvéred! -zárta volna le a témát ennyivel, de én nem hagytam.
-De a szüleink befogadták. -ráncoltam össze a szemem. -Onnantól fogva már a testvérünk lett.... -Vinci idegesen bele túrt...volna a hajába, ha lett volna haja, ehelyett a Bonnie jelmez üres kobakját simította végig.
-Testvér, mi? -nevetett fel kissé gúnyosan. -Egy tesvér nem akar minden áron falakat húzni eléd, hogy az utadba állhasson. Erről a helyzetről is ő tehet! -mutatott körbe. -És te sem emlékeztél rá soha se. -mutatott most rám.
-Mi bajod? Feltettem egy egyszerű kérdést. Nem azt akartam hogy elmeséld miért gyűlölöd Eduardot, azt majd egy nyugisabb napon, oké? Csak kíváncsi voltam arra ho... -de nem fejeztem be, mert ekkor megpillantottam egy szellőző nyílást.
-Figyelj, ezt majd később. Most mentsük meg Foxyt. Őrködj! -azzal el is indultam a legtökéletesebb titkos bejárat felé, amit valaha is találhattam volna itt. Egy rántással kiszedtem a rácsos ajtót a helyéről, majd, egy szempillantással később már a szellőző rendszerben másztam, magam mögött hagyva a zsörtölődő bátyámat.
Nem sokáig mentem, hiszen pontosan tudtam merre kell mennem. Amikor elértem Ed irodáját nem haboztam, csak cselekedtem. Bármi felderítés nélkül rúgtam ki a kijáratot elzáró rácsot (ami nem kicsit fájt, de nem adhadtam fel pont a célnál) aminek kiiktatása után, már óvatosabban ereszkedtem le a helyiségbe. A lábaimmal tettem pár körkörös mozdulatot, majd villám gyorsasággal keresni kezdtem a távirányítót. Mivel Ed irodájában sok minden nem található, ezért nem volt nehéz kitalálni hogy hová rejthette a keresett tárgyat. Odabotorkáltam Ed székéhez, belehuppantam és elkezdtem kutakodni a fiókjaiban. Az első fiók, számlákat, nyitva tartási tervrajzot és étlapot rejtett. A második fiókban egy képet találtam Edről, rólam és Vincentről. Még kiskori kép lehetett, mert Ed is, illetve Vinci is nagyon fiatalnak nézett ki, rólam nem is beszélve. El akartam vinni magammal a képet, de tudtam, hogy az túl feltűnő... Ezért elkezdtem lefénymásolni, és közben átnéztem a harmadik fiókot is. Bingó! Egy tervrajzot találtam a Pizzázóról, és megtaláltam a távkapcsot is. A tervrajzot szintén lefénymásoltam, az eredeti képet visszaraktam a helyére a másolatot pedig zsebre tettem. Éppen azon gondolkodtam, hogy valahogyan úgy kéne kivenni a helyéről, hogy az ne legyen feltűnő, amikor az ajtó kinyílt, én pedig pánikomban az asztal alá nem buktam.
-Hé, Ed! -hallottam Vinci kiálltását kintről, aminek köszönhetően az ajtó újra becsukódott. Nem vesztegettem az időmet azzal, hogy ötleteljek. Kivettem a távirányítót, beraktam a helyére egy tolltartót, amit az asztal alatt találtam, fogtam a tervrajz másolatát, az eredetit visszaraktam a helyére és fogtam egy ragasztószalagot. Nem tökölődtem sokat, felkapaszkodtam a nyíláshoz, megfogtam a rácsot és, amennyire tudtam, visszaragasztottam a helyére. Ezek után eszeveszettül mászni kezdtem, bár a lábam már iszonyatosan fájt. Ennek biztosan lesznek következményei...de ez érdekel a legkevésbé! Sikerült. Épségben visszaértem oda, ahonnan indultam. Hála Vincentnek... Vincent. A bátyám. Kissé elszomorít, hogy pont ő nem akar elárulni semmit a múltamról, holott ő végig szerepet játszott benne. Hogyan bízhatnák benne, ha még erre sem hajlandó? Mi van a múltammal? Miért nem emlékszem rá? És a legfontosabb kérdés, miért kockáztatok ennyit Foxyért? Talán mert piszkosul fontos számomra? Régen volt már ennyi kérdésem. Úgy érzem ezekkel a kérdésekkel magamra maradtam. És az egyetlen aki megtudná válaszolni őket, az nem hajlandó rá, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Illetve ott van még...
-Ed...-lépett be az ajtón Vinci. Amikor meglátott a földön ülve megkönnyebülten és büszkén nézett rám.
-Hát sikerült. -mosolygott rám boldogan. Én kevésbé voltam boldog. Haragúdtam rá, de mégis csak megmentett a lebukástól. Egy köszönöm jár neki...de mást egyenlőre nem tudok mondani. Mégis hogyan bízhatnék benne?
-Kösz a segítséget. -bólintottam felé, majd az ajtó felé lépkedtem. Igyekeztem leplezni a lábamba mardosó fájdalmat, miközben a bennem törekvő haragot is visszafojtottam. Óvatosan kinéztem a folyosóra, majd amikor nem láttam senkit elsiettem a bázis felé.