A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)

85. rész

*Foxy szemszöge*
Abban a percben, amikor Rachel ellökött magától, minden érzésem megszünt. Tudhadtam volna, hogy én senkinek sem vagyok fontos. Hiszen ki szerethetne egy robotot? Emlékszem arra, hogy mit mondott, és arra, hogy mit ígért. Hazudott nekem. Mégsem haragszom rá, csak rettentően nagyot csalódtam benne. Meg tudom érteni, hogy egy idő után teljesen megunt és ezért inkább itthagyott a francba. Igaza volt Vincinek. Én senkije sem vagyok! Miért is hitten azt, ó miért, hogy végre lehet esélyem a boldogságra? Tudom, hogy haragudnom kellene rá, de még ebben a percben is, itt eme sötét színpad függönyei mögött, ahol először nyílt meg a barátságunk egy szirma, ebben a fénytelen barlangban, csak arra tudtam gondolni, hogy "vajon Ő jól van? Szedi rendesen a gyógyszereit? Vajon mit csinálhat?"
Furcsa ez a szerelem. Ott csap le rád, ahol a legjobban fáj. Reményeket ültet beléd, játszadozik veled, majd millió darabra tör szét! Bármit is tesz, mond vagy éppen ír, én egyszerűen képtelen vagyok haragudni rá. Azt teljesen megértem, hogy engem nem szeret, de az nem jellemző rá, hogy egyszerűen csak mindent elhajítva meghátráljon. Ő a legbátrabb, aki bármit megtenne a barátaiért. Mint mindenki másban, bennem is ott kavargott az a bizonyos fő-fő kérdés: Mi lehet a baja? Lehet, hogy néha kiakad, lehet, hogy néha túlságosan is megmakacsolja magát és igen, még az is lehet, hogy dühében olyat mond vagy tesz, amit később megbán. De nem rossz ember! Nyílván, ha lenne rá esélyem, megkérdezném tőle, hogy mi a rendes indoka, de már soha többé nem láthatom. Ez benne a legrosszabb... Azt kívánod, hogy csak még egyszer, utoljára láthasd. Hogy beszélhess vele. A többiek egy barátot vesztettek el, viszont én egy egész világnyi reményt is egyben. És ami még ennél is rosszabb, az az, hogy ezt csak magamnak köszönhetem. Saját magamat mérgeztem a reménnyel, amiben hittem, mert a szerelem elvakított és nem voltam képes tisztán látni. De annyira élethű volt az, hogy valaki tényleg szeret, és hogy végre én is fontosnak számítok! Még csak most ment el, de nekem már most hiányzik. És nem, nem csak látni szeretném. Vágyom rá. Arra, hogy megérinthessem. Teljesen elrabolta a szívem.