A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)

39. rész

Leguggoltam elé és az álla alá nyúltam, hogy a szemembe nézzen.
-Foxy. Nézz rám! Úgy nézek én ki, mint aki rosszat akar neked? -fürkésztem a tekintetét. Ő is hasonlóan cselekedett.
-Nem. -motyogta és elfordította a fejét balra, én pedig követtem. Mivel balra nézett, odaültem a bal oldalára és bökdösni kezdtem.
-Miért bökdösöl? -hozta fel a zavarba ejtő témát.
-Mié... Jajj, neeem! -nevettem el magam erőltetetten. -Csak azért, hogy figyelj végre rám. -mosolyogtam őszintén.
-Hát jó...figyellek. -nézett mélyen a szemembe, amit én szép nagy ívben megforgattam.
-Tudod, hogy nem úgy értettem... -ráztam meg a fejem. -Nem szabadulsz tőlem, amíg el nem mondod, hogy mi a bajod! -dőltem neki a falnak, kezeimet pedig karbatettem.
-Hát, akkor kénytelen leszek elmondani? -sóhajtott lemondóan.
-Hát, igen. -mosolyogtam aranyosan.
-Cuki a mosolyod. -csúszott ki a száján. Az arcomat elöntötte a pír.
-Tényleg? -vontam fel a szemöldököm, de az az óriási mosoly nem tűnt el.
-Most akkor tudni akarod, vagy nem? -váltott témát kissé idegesen. Ettől kicsit elszomorodtam, de végül is Foxy a legfontosabb.... várjunk, mi? Komolyan ezt mondtam? Áhh...fenébe is!
-Persze, hogy tudni akarom! -bólintottam magabiztosan. Foxy kifújta a levegőt, majd belekezdett.
-Szóval...az van, hogy a srácok folyamatosan *azzal* szekálnak minket...és erről eszembe jutott valami... -nézett szomorúan rám. Ez a hangulat hamar át ragadt rám is, de próbáltam a feladatra koncentrálni. Vagyis felvidítani Foxyt.
-Igen...és? Mi jutott eszedbe? -kérdezősködtem tovább.
-Az, hogy nekem soha nem adatik meg ez. -suttogta. Nem értettem pontosan, hogy miről beszél, ezért rákérdeztem.
-Mi? -közelebb fészkelődtam hozzá.
-A szerelem! Baszki, a szerelem! -akadt ki én pedig azt sem tudtam, hogy most mi történik.
-Foxy... -raktam a kezem a vállára, de ő egy mozdulattal lerázta onnan.
-Kérlek. -próbáltam meg újra, ismét sikertelenül.
-Ki szeretne egy robotot? -fordult el tőlem. A keserű szavak a szívemig hatoltak. Átéreztem a fájdalmát és legszívesebbem most arconképeltem volna Vincit.
-Ne butáskodj. A gyerekek szeretnek. -próbáltam felvidíttani.
-Tudod, hogy nem úgy értettem. -fordult hátra unottan.
-És Clara? -csúszott ki a számon.