97. rész

232 11 2
                                    

*Foxy szemszöge*
Amikor odaértünk a csata helyszínére, még egyszer látni akartam a már sok-sok éve biztonságot nyújtó otthonomat, de nem engedték. Nem hibáztatom őket, hiszen nem érthetik milyem fontos számomra az a hely. Vártunk. Vártunk Ed-re, vártuk a csodát. Mindenki el volt keseredve, de tudtam, hogy az akaratuk a harcvágyok egy percre sem lankadt. Próbáltam sokat edzeni, de még így is kevésnek érzem magam. A többiekkel aligha összhangot tudunk alkotni a támadásra, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, és ezt mindenki tudja. Stratégiát beszéltek, ellenőrizték a fegyvereiket, mintha csak nem bíznának Rachel szerelői képességében. Bár, miután elment, nem csodálom, hogy nem bíznak benne. Velem más a helyzet. Nekem mindig is ő lesz az első, bármit is csinál vagy mond. Számomra Rachel az Rachel, és pont. De most a harcra kell koncentrálnom, nem rá. Bár, ha ő is Ed halálát akarja, én megadhatom neki. És, csak emlegetni kellett a bárányba bújt farkast, megjelent a napszemüveges úriember. Amint megláttam, rettentően dühös lettem, de tudtam, hogy még nem jött el az idő.
-Még mindig azt hiszitek, hogy legyőzhettek? Főleg a kis barátnőtök nélkül? -tette fel a félig jogos kérdést. Vissza akartam vágni valami igazán bosszantó dologgal, de rájöttem, hogy nem feltétlenül jó hergelni az alvó oroszlánt. Hát hagytam, éd inkább távolról figyeltem, akár csak Chica és Vincent. Freddy köztünk a legidősebb, neki kell szavalnia a nevünkben, bár Nora is eléggé kitartóan állt ott mellette.
-Te hívtál ki, gyávaság. -szólt vissza Freddy. Meglepettem kaptam felé a fejem, mint mindenki más is, Nora kivételével. Ez a Freddy...
-Ezt így szokás lerendezni. -válaszolta nyájasan az emberszabású kígyó, mire Nora gúnyosan nevetni kezdett.
-Már nem a középkorban vagyunk. -jegyezte meg Freddy karba tett kézzel. Ekkor úgy éreztem, hogy nekem is közbe kell szólnom, ha már a nyugodtságnak lőttek.
-Úgy látszik Eduardo még abban a korban él. -rántottam meg a vállam 'természetesen'. Felszólalásomat Chica is követni akarta, ám Eduardo megelégelte a kifigurázást és egy szempillantás alatt előttem termett, de még így is lassú volt, mert szinte azonnal reagáltam, és sikerült kitérnem a rúgásai elől.

A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)Onde histórias criam vida. Descubra agora