A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)

95. rész

*Rachel*
Tudtam. Tudtam, hogy nagyjából egy óra múlva kezdődik a mindent eldöntő harc. Köztünk és Eduardo között. Az a csata, amit nem veszíthetünk el. Úgy döntöttem, elindulok a csatatér felé, hogy a közelben legyek, ha szükségük van rám. Gondoskodni akartam arról, hogy amikor csak akarom, akkor sötét lehessen, hisz a harcban ez nekem hatalmas előnyt jelentene. Kiléptem a búvóhelyemről, majd biztos léptekkel a főkapcsoló felé vettem az irányt. A folyosók kihaltak voltak, így nyugodtan haladhattam, és nemsokára meg is láttam a piros kapcsolót, amire szükségem volt. Remek! Már csak át kell picit szerelnem, hogy bárhonnan le és felkapcsolhassam! Ez egy nagyjából fél órás művelet volt, ami után végre az eredeti úticélomhoz mehettem. Lassan és csöndben haladtam a folyosókon és a nagyszínpad volt a végállomásom. Ed párszor elment mellettem, de mindig sikerült elbújnom. A félhomályban pedig nyugodtan (igaz nem olyan tökélyen, mint a koromsötétben) közlekedhettem. Vicces dolog ez a létezés... Amitől egyik nap még halálosan rettegsz, másik nap már szinte meglenni sem tudsz nélküle. És ezt nem csak a sötétségre értem... A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy már oda is értem. Itt volt a következő bökkenő. Hova bújjak? Lassan kórülnéztem, majd megakadt a szemem a kalózöblön. Vagy tíz-húsz méterrel arrébb volt, mint a színpad, de még onnan is hallhattam, hogy mi történik nagyszínpadon. Gyorsan a lila függönyök mögé vetettem magam, és ezek mögött teljesen rámtörtek az érzelmek, melyeknek utat is engedtem. Volt időm, amig a többiek is ide nem érnek...