A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)

41. rész

-Pfff....valószínű. -forgattam meg unottan a szemeim.
-Mi bajod? -nézett rám rosszalóan Chica. A fene se érti ezt a lányt! Nagyon szeretem, de ez eléggé fura. Tegnap még azon sírt, hogy mit tett vele Purple Guy, ma halálra dícséri Vincentet....
-Hát... -kezdtem volna bunkózni, de ekkor a telefonomból szólni kezdett a BTS - DNA
-Komoly? -nézett rám Foxy hitetlenkedve, de egyszerűen lepergett rólam. Senki nem szólhatja le a BTS-t! Még Foxy sem....
-Haló? -vettem fel a telefont.
-Rachel? -szólt bele Ed a másik oldalról.
-Igen. Mit akarsz Ed? -a szemeimmel a többiekre néztem, akik csendben engem figyeltek.
-Bonnie elromlott. Meg tudnád javítani? -kérdezte halál nyugodtan. Viszont én nem voltam ilyen nyugodt, ááá egy cseppet sem! Szívem hevesebben kezdett verni.
-De....miért nem a szerelőnek szóltál? -kerestem gyorsan valamit, amibe belekapaszkodhatok.
-Rachel. Nappali műszakban is dolgozol, rémlik? Te vetetted fel az ötletet... -kezdett emlékeztetni.
-Jó tudom! -szakítottam félbe. -De miért telefonon hívsz? -próbáltam húzni az időt.
-El kellett mennem....valahova. Éppen vezetek, úgyhogy nem érek rá Rachel! Bonnie az alagsorban van. Szia! -csapta rám a telefont. Bunkó! A rémülettől teljesen lefagytam. Csak álltam ott, és bámultam a semmibe.
-Rachel jól vagy? -tette Freddy a vállamra a kezét, ezzel felrázva engem a szuperálomból.
-Persze... -bólintottam gyengén. Arcomra egy erőltetett mosolyt varázsoltam és a csaphoz mentem, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet.
-Ne szórakozz! Teljesen lesápadtál. -jelent meg mellettem Foxy szikrázó szemekkel.
-Tényleg nincs semmi baj... -folytattam a színlelést.
-Ó tényleg? Akkor miért dobog hevesebben a szíved? Miért vagy elsápadva? -lépett közelebb. -Azért...mert...szóval... -jöttem zavarba a közelségétől. Fenébe is!
-Nem tudsz átverni. -nézett bele a szemembe, azzal a "mindent tudok rólad" tekintetével.
-Nem is akartalak. -rántottam meg a vállam lazán. Próbáltam nem tudomást venni róla és elléptem a másik irányba. Nagyon nehéz volt ellöknöm magamtól, még akkor is, ha nem is fizikailag.
-Jól van. -hátrált el a kijáratig. Aztán dühösen kilökte az ajtót és már csak a távolodó lépteinek zaját hagyta maga után. Most megbántottam, vagy csak bekattant? Sajnos nem volt időm ezen gondolkozni, ugyanis még ki kellett ötlenem, hogy mit mondjak a többieknek. Elvégre még sem mondhatom nekik azt, hogy Bonnie-hoz megyek...vagyis őt megjavítani...
-Figyeljetek! -szólaltam meg kicsit hangosabban hogy meghalljanak. Eddig senki nem figyelt rám, ami azt jelenti, hogy nem látták az előző incidensünket Foxyval, ami azért jó....mert nem tudom, miért jó. Jobb ezen nem rágódni egyenlőre...
-Én most lemegyek az alagsorba, mert meg kell javítanom a....világítást. -mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott.
-Az alagsorba van világítás? -lepődött meg Vincent.
-Igen. -Bár ezt te tudod a legjobban... -tettem hozzá gondolatban.
-Oké, de ehez miért kellett rád figyelnünk? -szólalt meg Chica is. Mindenki egyre furcsább.... Nem szóltam semmit, csak kimentem az ajtón.
[Nagyon kicsi időugrás]
Lassan lépkedtem le a lépcsőkön. Kezemben a szerszámos ládámat szorongattam, de úgy, hogy az ujjaim görcsbe álltak. Igazából nincs mitől félnem. Bonnie elromlott. Nem tud bántani. Talán még hálás is lesz azért, hogy megjavítottam és nem fog többé utálni.... Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, és beléptem a helyiségbe. Az ajtó hangos csattanással becsukódott mögöttem és a sötétség borzasztó gondolata férkőzött a tudatomba. "Nyugi Rachel! Ez csak egy kis sötétség. Nem lesz bajod tőle." -nyugtatgattam magam. Említettem már, hogy borzasztóan rettegek a sötétségtől? Jólvan. Meg kell keresnem a villanykapcsolót! Kinyújtottam a kezemet, hogy körbetapogatózzak, de ekkor egy fémes testnek ütődött a tenyerem. Egy erős, robotkéz megmarkolta a csuklómat és a földre taszított. A döbbenettől alig tudtam felkelni. Kezeimet megtámasztottam és feltoltam magam. Ekkor fény árasztotta el a termet. Sok pislogás után vettem csak észre, hogy Bonnie áll előttem pszichopata mosolyával együtt. Ijedtemben felsikoltottam és hátrálni kezdtem. Bonnie sétálni kezdett felém, én pedig csak hátráltam. Hátráltam, amíg falnak nem ütköztem. Amikor megálltam, Bonnie sem mozdult többé...vagyis azt hittem.
-Zsákutca. -nevette el magát, majd a bordáim közé rúgott. A tüdőmből kiszorult a levegő, még sikoltani sem bírtam...