99. rész

232 10 2
                                    

*Rachel szemszöge*
A barátaim..és Foxy, mind elvesztette a csatát egy szempillantás alatt. Rossz volt látni, ahogyan reményvesztett tekintettel adják fel egyesével. Nora csak egy ember lány...neki fájnak majd legjobban a sérülései. És Freddyvel mi lehet a gond? Direkt ellenőriztem minden egyes testrészét! Már akkor kezdtem dühbe jönni, amikor hozzá mert érni egyetlen ismerősömhöz is ez a mocsadék. Amikor Vincentet hatástalanította a bili félig megtelt, és után elkövette azt a hibát, hogy hozzá mert érni Foxyhoz. Mindenkit hatástalanított, tehát már csak én maradtam. Lépnem kellet, és megragadni a lehetséges győzelmi utakat. Kezembe fogtam a pizzázó főkapcsolóját, vettem egy mély levegőt, majd lenyomtam, aminek következtében teljes sötétség keletkezett a szobába. Kiléptem rejtek helyemről, és egyből Foxy felé vettem az irányt, hiszen őt nem sebesítette meg (különben már nem élne). Villám sebességgel szedtem ki a fegyverét, aztán a kezébe nyomtam és elsiettem Vinci mellett úgy, hogy érezze a jelenlétem. Láttam a mocskos férget, ahogy botlatozik, néha-néha elesik, és úgy döntöttem most visszavághatok.
-Hol a fenében van ez a rohadt kapcsoló? -fortyogott magában, mire én egy direkt hangos, kevésbé nyugtató nevetést imitáltam neki. A hang felé kapta a fejét, de addigra én már a másik oldalon voltam. Élveztem, hogy játszhatok az idegeivel. Láttam rajta, hogy fél, de kitartóan haladt előre, sajnos az ajtó felé (bár ezt ő nem tudta). Amikor már majdnem ott volt, szétnyitott arccal hirtelen elé ugrottam, ő pedig életében először üvölthette el magát. Hátrálni kezdett, én pedig lassú, mégis határozott léptekkel követtem.
-Kérlek ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Neeeeee! -szánalmas volt, ahogy könyörgött a nagy pszichopata, akitől a többiek és én is egész idáig rettegtünk. Valójában ő sem olyan nagy szám? Meguntam a játszadozást, de láttam Foxyn, hogy ő akarja kivégezni, ezért egy kicsit babráltam az arcommal, lehajoltam az idióta elé, és lefogtam. Le akart rázni magáról, de szerencsétlenségére, én már nem egy gyenge jelmezbe kerültem. Megvártam, amig veszi a lapot a szerelmem. Miután ez megtörtént, elkezdett sprintelni és egy üvöltéssel rávetette magát az áldozatra.

A Bosszú Hajnala (BEFEJEZETT)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora