Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

3. Fejezet: Jogosan tettem?

🖇 Levi szemszög 🖇

Miért tettem? Egyáltalán miért tettem meg azt az idióta feladatot?! Ezzel nem csak Jaegert, de magamat is összezavartam eléggé. És mégis...ezek után, mégis hogy nézhetnék rá ártatlanul
  Hazaérve, egy dühös Mikasa várt, karba font kezekkel.

  - Mi van? - dobtam le a táskámat az asztal előtt álló székre.

  - Hogy mi van? - hökkent meg a húgom - Te komolyan megmered kérdezni? - emelte meg rám határozottan, nőies hangját.

  - Most mi van? - tettem kezemet a csípőmre, s erősen magam elé meredtem.

Mégis mi az istent akar tőlem? Fáradt vagyok, és jelenleg fontosabb dolgom is van, minthogy őt hallgassam, ahogy kioszt.

  - Csak annyi, hogy egy gyökér a testvérem - vágta hozzám, majd felsietett a szobájába.

Valóban én lennék ebben az egészben a legrosszabb? Hisz minden miatta volt tegnap! Bár ezt csak én, és Erwin tudjuk, de az nem számít. Jobb ha kevesen tudják az igazságot. Felsiettem a szobámba, majd magamhoz kaptam egy törölközőt, és már ott is hagytam a helységet, majd a kék csempével ellátott fürdőbe tettem meg a lépéseimet. Beérve, magamra zártam az ajtót, hogy senki se zavarjon meg. Ruháimat gyors iramban dobtam le magamról, hogy minél előbb a forró  cseppek alá tudjak állni. Amint ez megtörtént, mármint az, hogy a zuhanyzóba álltam, meg is engedtem a vizet.
  A forró cseppeknek nyugtatásképp kellett volna hatniuk az elmémre, ám ennek az ellenkező következett be. A gondolatok átcikázták a fejemet, persze megállás nélkül. Legszívesebben belevertem volna a fejemet, a felmelegedett csempékbe, csak hogy elűzzem ezeket a kósza gondolatokat, melyik megszállták a fejemet. De jól tudtam, hogy akármennyire is verném a fejemet, az nem lenne hatásos. Bármit tennék, csak ő járna a fejemben. De miért? Miért nem tudok másra gondolni, csak Eren Jaegerre?!

🖇️Eren szemszög🖇️

Otthon, egyből mikor a házba értem, a konyhába vettem az irányt, hogy arcomat letudjam mosni, hogy ne legyen tűzforró. A levegőt mélyen vettem magamba, majd fújtam ki. Eléggé kiakadtam, ami másnak lehet, hogy semmiség, de nekem még felkell fognom ezt az egészet. Leültem a konyhapult előtt lévő bárszékre, majd könyökömet a pultra helyeztem. Bámultam a semmibe, ami igazából a konyha volt, de nem igazán foglalkoztam vele.

  - Mégis mi volt ez? - szóltam magam elé.

Ajkaimon végig húztam mutatóujjamat, ezzel felelevenítve a kevesebb, mint 1 órája történt eseményeket. Az érzés, hogy Levi puha ajkai az enyémet súrolták, különös érzéssel öltött el. És a legnagyobb baj az volt jelenleg, hogy nem tudtam, hogy jó, vagy rossz érzéssel. Fáradtan dőltem be az ágyba. Szememet lehunytam annak reményében, hogy aludni tudok. De hatalmasat tévedtem.
  Gondolataim szerte szálltak a fejemben, és az istenért se akartak kiürülni. Kiakartam verni a fejemből azt az idiótát, de egyszerűen nem ment. Mielőtt elment volna katonai iskolába, volt köztünk egy kötelék. Egy kötelék, amit sose tudtam, hogy mit is jelent valójában, de megnyugtató volt. Hisz Levi ott volt mellettem, nem úgy, mint most. Minden megváltozott. Minden. Akárcsak az érzések...

Másnap reggel már korán bent voltam a suliban, hogy még véletlenül se fussak össze Levivel. Egyszerűen nem értem, hogy mert akarom elkerülni. Nem értem magamat. Egyszerűen, csak nem akarok vele összefutni, azután a csók után, ami után nem tudom, hogy mit érzek.

  - Eren - lépett lánybarátom az asztalomhoz, mikor beért az osztályterembe - Miért nem vetted fel a telefont?

  - Lemerültem - hazudtam.

  - De folyamat aktív voltál... - hangja kételkedő volt, s nem oktalanul.

  - Kicsit egyedül akartam lenni...

  - Nekem még hagytad, hogy aggódjak - sóhajtott szokásához hívően.

  - Ő nem mondott semmit?

 - Ő?

  - Tudod jól, hogy kiről beszélek.

  - Nem. Nem igazán mondott semmit. Sőt, nem is igazán tudnunk beszélni, mert hozza a szokásos bunkó stílusát, így inkább otthagytam - magyarázta a lány.

  - Ér...tem - szóltam külön.

Az óra elkezdődött végül, Mikasa pedig nem kérdezett tőlem többet utána. Tudta jól, hogy nem nagyon akarok beszélni az érzéseimről, és arról, hogy mi történt.

🖇️Levi szemszög🖇️

Erent egésznap nem tudtam megtalálni. Igazából fogalmam sincs, hogy miért is akartam volna, de úgy éreztem, hogy mondanom kell neki valamit.
  Ahogy haladtam a suli mögötti részen, ismerős embert pillantottam meg. Lépéseim szaporábbak lettek, míg már lassan futva tettem meg a távolságot, mely egyre jobban csökkent. A fiú megérezte ezt, és ő is próbált gyorsabb lenni, de mind a ketten tudtuk, hogy nem ő a gyorsabb.

  - Eren! - szóltam emelt hangon, amint elkaptam a kezét.

  - Utoljára 2 éve hívtál így - szólalt meg felénk hanggal.

  - Chh..komolyan ezt tudod csak mondani? - csuklóját egyre jobban szorítottam - Mi a fenéért kerülsz? Mégis megmondanád?

  - Inkább te magyarázd meg a dolgokat! - rántotta ki magát szorításomból, majd szembefordult velem - Miért csináltad meg azt az idióta feladatot? - hangja rekedt volt.

Nem válaszoltam. És hogy miért? Mert magam se tudtam, hogy miért teszem. Talán azért, hogy Hannesék abbahagyják a kötözködést. Más indok miért lenne?

  - Válaszolj már, te földi törpe!

  - Mi a...mit mondtál? - ajkaimon egy halk kacaj futott ki - Mondtál valamit, totemoszlop?

  - Hagyd már abba! Ez a lenéző tekintet, amihez a lenéző beszédet használod velem szemben. Utálom - szórta rám a szavakat.

Azt mondta hogy utálna engem? Nem, azt utálja, ahogy beszélek vele. Nem kéne érdekelnie. Akkor mégis miért esett rosszul? Gyerünk szedd össze magadat Levi!

  - Nem tehetek róla, hogy tökéletes vagy a beszólásaimra.

  - Mindegy. Megszoktam már az ilyesmit.

Emlékképek. Ezek voltak amik beugrottak, a pár napja történtekről. Ugyanazt teszem vele, mint ők. Most vagy cselekszem, vagy elveszítem azt a személyt, aki egykor fontos volt nekem, mint barát. Csak barát.
  Közelebb léptem hozzá, ám ismét magasság korlátba ütköztünk, de engem ez jelen pillanatban nem érdekelt. Megmutattam neki azt az énem, amit eddig talán még Mikasa se láthatott teljes egészében. A fiú előtt megálltam, majd hasánál, átnyújtottam kezeimet, így tenyerem a hátán volt. Fejemet a mellkasára hajtottam.

- Jobb, Jaeger?

🖇️Eren szemszög🖇️

Levi másodpercek alatt előttem volt, majd olyat tett, amitől még én is beleborzongtam. Szoros ölelésbe fogott, melyre nem tudtam mit reagálni.

- Jobb, Jaeger? - szólt szokásos hangjával.

Lekellett volna fejelnem, vagy jól ágyékon küldeni a térdemmel, de nem tettem. Megérdemelte volna, de nem tettem. Helyette csökkentettem pár centiméterrel a magasságomat, majd arcomat nyakszirtjébe fúrva viszonoztam gyengéd ölelését. És jobban belegondolva. Tényleg jogosan akadtam ki?