Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

24. Fejezet: Ahogy te is

🖇️Eren szemszög🖇️

Hamar eljött a délután, így Levivel összepakoltunk pár dolgot. Víz, pénz, és napszemüveg. Ezek a dolgok voltak azok, amik a korom fekete tornazsákomban landoltak. Egy summer feliratú, fekete pólót vettem fel, egy szürke rövidnadrággal. Levi fekete rövidnadrágban, valamint fehér pólóban tért vissza tőlük, ugyanis jelenleg nem volt nálunk tiszta ruhája, így haza kellett mennie. A szürke Pumas hátizsákja volt nála, amiben gondolom azok a dolgok voltak, amiket szükségesnek tartott.

  - Mehetünk? - kérdezte, amint felhúzta a cipőjét.

  - Nem rajtam múlott - nevettem ki, mire morcosan nézett rám, közben a hasamba ütött, egy nem túl erőset.

  - Hamarabb is végezhettem volna, csak nem akartam magam megerőltetni.

  - Azt látom - mosolyogtam rajta jót.

A törpém összevonta a szemöldökét, majd elhagyta a házunkat, én pedig a nyomában loholva követtem őt.
  Hamarosan megérkeztünk a buszmegállóba. Levi vett nekünk jegyet, amint megérkezett a busz, majd le is ültünk, egy hátul lévő, üres helyre. Én belülre ültem le, míg ő mellém. Amint ez megvolt, s a busz is végre elindult, kifelé kezdtem nézelődni, ezzel a tájat is megfigyelve. Annyira örülök, hogy végre nyár van. Szép az idő, és ráadásul egy nagyszerű emberrel tölthetem a szabadidőmet is. Ahogy teltek a percek, Levi közelebb húzódott hozzám, majd kezünket összekulcsolva meredt maga elé. Fejemet a vállára hajtottam, s úgy pihentem, ahogy tettük meg a kilométereket a busszal. A mellettem ülő fiú egy puszit lehelt a fejemre, melytől melegség terjengett át az egész testemen.
  Fél óra múlva meg is érkeztünk az úti célunkhoz. Egy gyönyörű, parttal ellátott helyre jöttünk, bár még kell sétálnunk egy kicsit, hogy a partig leérhessünk. A víz még nem volt olyan meleg, így a fürdőzést most kikellett hagynunk a programból. Amint a parthoz értünk, nagyon felcsillant a szemem, hiszen évek óta nem jártam ezen a helyen.

  - Minek örülsz ennyire? - nézett fel rám a barátom.

  - Olyan régen voltam itt, és annyira nosztalgikus - magyaráztam serényen, mire ismét csillogás járta át a szememet.

  - Direkt hoztalak ide - vallotta be Levi, miközben a vizet pásztázta a szemével.

  - Honnan tudtad, hogy régen jártam itt, és hogy szeretem ezt a helyet? - kérdeztem kíváncsian, hisz sose említettem neki.

  - Anyukád mondta - halkult el - Ő is annyira izgatottan mesélte, hogy már szinte sajnáltam otthon hagyni. De mivel ez egy randi jelenleg... - kulcsolta össze a kezünket, mire megszorítottam a kezét - ...ezért csak ketten leszünk.

  - Mióta... - kezdtem bele, talán kicsit félve is - ...mióta apa ennyit dolgozik, megváltozott. Nem igazán van velünk, sokkal türelmetlenebb, és nem is igazán érdekli az, hogy elmenjünk családi programokra, vagy velünk töltsön egy kis időt.

  - Majd velem bepótolod ezeket az éveket, valamint időket. Jó?

  - Jó. Köszönöm - küldtem felé egy hálás mosolyt, mire ő felpipiskedett, és egy puszit adott az arcomra. Szeretem, amikor ehhez hasonló aranyos dolgokat csinál.

Megszorítottam a kezét, majd elindultunk a kőből kirakott úton, mely a víz felé vezetett. Nagy sziklák, és kövek voltak a víz szélén, ezzel mégis gyönyörűen kiemelve az egészet. Nem voltak olyan sokan, szinte csak pár ember. De jelenleg ez is megfelelő volt, hisz úgyis csak Levira tudtam koncentrálni.
  Ahogy haladtunk a part felé, egy lakatokból álló falra lettem figyelmes. Ez még nem volt itt, amikor utoljára itt voltam. Szóval biztos akkor csinálták, miután már nem jártunk ide. Ahogy elkezdtem fürkészni a falat, nem is vettem észre, hogy megálltam, ahogy Levi is.

  - Szép. Nem? - beszélt maga elé, az alacsonyabb fiú.

  - De. Jó látni, hogy ennyi szerelmes itt hagyja az emlékét, hogy itt jártak - mosolyodtam el.

  - Mi is ezt fogjuk tenni.

  - Ezt, hogy érted?

  - Úgy, hogy okkal jöttünk ide, Eren - emelte rám, acél kék szemeit.

  - Nem értelek.

  - Tudtam, hogy van itt egy ilyen lakatos fal. Azért akartalak elhozni, hogy mi is feltegyünk egy lakatot - halkult el a végére, és az arca vörösebb árnyalatot vett fel.

  - Komolyan ezért elhoztál ide? - fordultam vele szembe.

  - Igen.. - szólt ismét halkan, majd a táskájában kezdett el kutakodni.

Percek elteltével egy ezüstlakatot vett elő, amire a "Levi&Eren" volt gravíroztatva. Egyszerűen mesésen szép volt, hiába volt ez csak egy lakat. Nem is. Másoknak egy lakat volt, de nekem egy nagyon fontos dolog.
  A falhoz léptünk, majd kerestünk neki egy tökéletes helyet. Amint ez megvolt, ketten, közös erővel tettük fel a lakatot, melyet senki se fog soha leszedni onnan.

  - Te vagy az én boldogságom - szóltam kedves mosoly mellett.

  - Ahogy te is az enyém

  - Szeretlek - szóltam magam elé.

  - Én is szeretlek téged- mosolygott rám, majd lábujjhegyre állt, s ajkait az enyémre tapasztotta.

Nyelvével lenyomta alsó párnácskámat, én pedig bejutást adtam neki a számba. Nyelveink összeforrtak, s lassú mozgásba kezdtek, ajkainkkal ellentétben, amik nem mozdultak. Lejjebb hajoltam, hogy neki is kényelmesebb legyen, majd kezeimet a derekára csúsztattam, míg ő a mellkasomon pihentette kezeit. Annyira szeretem ezt a törpét. És nem akarok tőle elszakadni. Soha.