Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

9. Fejezet: Sajnálom

🖇️Eren szemszög🖇️

A szívem nagyot dobbant a szavai hallatán. Álmomban se mertem gondolni, hogy ezt ilyen nyilvánosan kifogja mondani nekem. Ajkaimat összeszorítottam, s próbáltam nem elsírni magamat a boldogságtól.

  - Komolyan így gondolod? - kérdeztem percek elteltével - Valóban így érzel?

  - Igen - fordult el tőlem - Még ha sokszor szemtelen is vagy, kölyök.

  - De ha már régóta ezt érezted, - tettem le őt, majd folytattam - akkor mire volt jó ez a flegma, lenéző álarc?

  - Eren - távolodott el tőlem méterekre - Van valami, amiről nem tudsz. Viszont mindennek azaz oka.

  - Mindennek? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Mindennek - huppant le egy zsámolyra.

Mi az ördögről beszél nekem? Nem értem, hogy miről van szó. Oké, tudom, hogy hülye vagyok, de azért na.

  - 2 éve, nem oktalanul mentem el. Mikasaék elmondták, hogy Mike mit művelt veled - kezdett bele. Hangja szokásához híven rideg volt, ám tudtam, hogy nem nekem szánja ezt a ridegséget - Ha ott maradok veled még pár percig, vagy hazakísérlek, akkor nem lett volna ez... - hangja dühös kezdett lenni - Minden azért történt, mert én nem voltam ott, és így nem tudtalak téged megvédeni attól a balfasztól.

Magát hibáztatja? De miért? Ő nem tehet semmiről.

- Aztán beszéltem anyámékkal, hogy átmehessek egy katonai iskolába. Minden azért, hogyha visszatérek, megvédhesselek. Azonban nem így lett. Aznap, mikor megjöttem Mikasa szólt, hogy te este az állomáson vagy, és nem tudnak érted menni a szüleid. Tudta jól, hogy hogyan is éreztem már akkor, így engem küldött el. Azonban mikor odaértem, akkor egy lánnyal láttalak téged. Fogtátok - aprót nyelt ekkor - egymás kezét. Szóval inkább nem mentem oda. Akkor abban a pillanatban megharagudtam rád, s eldöntöttem magamban, hogy hagyni foglak, és eltaszítalak magamtól. Ami egy kurva nagy hülyeség volt.

- Te idióta! - szólaltam meg idegesen, közben acélkék szemeibe néztem - Nem a te hibád, hogy Mike megvert! A sajátom, mert gyenge vagyok! Ezért igazán nem kéne magadat okolni, idióta! Valamint miért nem tudsz előbb kérdezni? - nevettem fel kínosan - Az a lány az unokahúgom, Cathy. Épp arra járt, beszélgettünk, és elmondta, hogy nincs valami jól. Csak azért fogtam meg a kezét, hogy tudja, vele vagyok. Nem a barátnőm volt, vagy valami hasonló! Ezért igazán nem kellett volna eltávolodnod, mert közben majd' meghaltam, amiért egy beképzelt, bunkó szar voltál velem! - emeltem meg rá a hangomat - Akkor egy barom vagy! És igen, ezt végre kicseszettül jól esett kimondani! - fújtam ki a levegőt magamból.

  - Megváltoztál - ajkain apró mosoly jelent meg, amit még én is csodáltam.

  - Te tudsz mosolyogni? - lepődtem meg.

  - Minden ember tud - hervadt le a mosoly az arcáról, majd szokásos tekintetével vizslatott engem.

Percekig tartó csend telepedett ránk, amit végül ő tört meg. Fáradt tekintetével rám meredt, majd ajkait szólásra nyitotta.

  - Eren...Sajnálom.

  - Jó ég - szóltam zavartan, majd letérdeltem elé. Így pont akkora volt, mint én - Nem haragszom rád, Levi. Sőt. Soha nem is haragudtam. Csak ezt a nagyképű oldaladat jó lenne ha kitörölnéd, mert roppant bosszantó.

  - Tsch. Azért ennyire ne akarj megváltoztatni - nézett oldalra.

Nagyot sóhajtottam, majd ujjaim közé fontam az állát, s magam felé fordítottam őt. Kíváncsi tekintetével engem fürkészett. Közelebb hajoltam hozzá, majd ajkainkat összeérintettem vele.

  - Én is szeretlek, Levi - mondtam ki, majd megcsókoltam.

Szeretem őt. És nem akarom elveszíteni ismét.