Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

23. Fejezet: Veled maradok

🖇️Eren szemszög🖇️

Reggel, amikor felébredek, érzem, hogy Levi lélegzik. Szememet kinyitottam, és a mellkasát láttam magam előtt, ahogy be, és kisüpped. Szememet visszacsuktam, majd mellkasához bújtam szorosan. Valószínűleg reggel van.

  - Ébren vagy? - szuszogta ki magából a szavakat, mire én egy puszit adtam a nyakára - Szóval igen - ásított egy picit.

  - Olyan jót aludtam - motyogtam a mellkasába a szavakat - Ma csinálunk valamit?

  - Van pár dolog, amit majd akarok mondani. De majd később. Még pihenni akarok.

Bólintottam egyet, majd szorosan magamhoz öleltem őt, hogy érezhessem az illatát.
Fél órával, vagy talán egy órával később keltünk ki az ágyból. S miután felöltöztünk, lebattyogtunk enni. Anya a konyhában sürgőtt-forgott.

  - Halii - húztam el a szót, közben leültem az asztalhoz, ahol két tányér volt, rajtuk tükörtojással, mellette pedig limonádé.

  - Jó reggelt... - ásított Levi, majd a másik helyre ment, s le is ült.

  - Hogy aludtatok? - fordult felénk anya kedvesen, majd leült a köreinkbe.

  - Nagyon jól! - mosolyogtam, mint a tejbetök. Valóban jót tett ez nekem, hogy Levivel voltam éjszaka.

  - Ez örömmel hallom. Levi - fordult felé anya - Köszönöm, hogy vigyázok rá, akármennyire is gyerekes.

Levi megrázta a fejét, és miután lenyelte a falatot, megszólalt.

  - Vigyázok rá, bármi van. A múltkorit pedig sajnálom. Amikor nem tudtam őt megvédeni a végző...

  - Nem - szakítottam félbe őt - Az nem a te hibád. Érted? - fogtam meg a kezét, és meg is szorítottam.

  - Nagyon úgy érzem pedig - ejtette ki a szavait halkan.

  - Hé. Nem hibáztatlak. Érted? 

  - Jó... - szólt halkan.

  - És egyébként - támasztotta meg anya a fejét, a kezén - Hova mész továbbt anulni?

  - Az igazság az, - kezdett bele, eléggé komolyan - hogy reggel kaptam egy e-mailt, az Egyetemtől.

  - E-mailt? - kérdeztem vissza - Arról, hogy felvettek?

  - Igen, vagyis nem teljesen. Valóban ezzel kapcsolatos volt azaz e-mail. De nem az állt benne, hogy felvettek, hanem az, hogy sajnos elkell utasítaniuk a jelentkezésemet - hangja kissé rekedezett.

  - Sajnálom... - szorítottam tovább a kezét, másik kezemmel pedig a combját simogattam.

Igazából szomorúnak kéne lennem, de valamiért egy piciny öröm van bennem amiatt, hogy nem lesz az ország másik felében, és így láthatom őt. De a szomorúság ez előtt van, hisz nem mehet arra az Egyetemre, ahová szeretne menni..

  - Beletudok törődni. Így megyek az itt lévő Egyetemre. Nem fogok belehalni, szimplán nem lesz olyan elismerésem, mint ami ott lett volna.

  - De nem lehetne velük beszélni esetleg? - ajánlotta fel anya.

  - Tényleg! Ha megpróbálnád esetleg...

  - Nem - rázta meg a fejét - Ez nem egy olyan hely, ahol rátudnád beszélni az embereket. Mondtam, beletudok törődni, szóval nem baj. Küldött felém egy halvány mosolyt.

Amint befejezte a beszédet, az utolsó falatokat is elfogyasztotta a tányérról, s a limonádét is megitta. Én már jóval előtte végeztem, szóval ezzel nem volt baj.

  - Köszönöm a reggelit - nézett anyára.

  - Ugyan - küldött felé egy kedves mosolyt, majd elvette a tányérjainkat, és a mosogatóba helyzete - Terveztek valamit a délutánra?

  - Nem - vágtam rá.

  - Igen - vágta rá Levi is egyből.

  - Tényleg? Mit? - pislogtam a kisebbre.

  - Majd meglátod. Meglepetés lesz - állt fel az asztaltól, majd biccentett nekem, és leült a kanapéra.

  - Nézzünk valamit - huppantam le mellé, és lábaimat az ölébe tettem, én magam a kanapé karfájának dőltem.

  - Mit akarsz nézni?

  - Hova akarsz vinni délután? - mosolyogtam rá kedvesen.

  - Titok. Majd meglátod - szegezte a tekintetét a TV-re.

Jómagam egy morgást eresztettem el, majd amikor találtam egy normális műsort azon hagytam. El se hiszem. Itt marad velem.

  - Szóval...itt maradsz - beszéltem halkan magam elé.

  - Igen, Eren. Veled maradok.

Egy mosolyt kúsztattam az ajkamra, majd jót mosolyogtam TV-ben lejátszódó vígjátékon is.
Remélem, hogy valami jó helyre megyünk délután, és az egész nyarunk felejthetetlen lesz egymással.