Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

11. Fejezet: Tetkó

🖇️Levi szemszög🖇️

Ahogy tettük a lépéseket, egyre inkább értünk ahhoz a ponthoz, ahol elszakadnak útjaink.

- Akkor én erre megyek - szóltam halkabban, majd abba az irányba mutattam, amerre én laktam.

- Én pedig erre - mutatott Eren a másik irányba.

A magasabb fiú felé fordultam, majd egy puszit akartam adni neki, mellyel jeleztem volna, hogy én megyek. Azonban ez a nagyméretű totemoszlop nem adta meg nekem eme örömöt.

Felpipiskedett, így én épphogy a mellkasáig feleértem.

- Tsch.. - adtam ki a hangot, majd leereszkedtem a talpamra - Jól van, Eren Jaeger. Jól van - fordultam meg, hogy ezzel is kimutassam, menjen a fenébe.

- Mit hisztizel, Pöttöm Panna? - szólt gúnyosan, s éreztem, hogy van benne egy kis mosoly is.

- Mit mondtál, te égi meszelő?! - fordultam felé feldúltan, s épphogy ez bekövetkezett, ő ajkait az enyémnek nyomta szorosan.

Meglepett a hirtelen cselekedete, ám nem hagytam, hogy ő irányítson. Megragadtam a pólóját, s közben át tuszkoltam a nyelvemet az ő szájába. Amint összeért a két érzékszervünk, lassan kezdtem el mozgatni a sajátomat az övén. Csókunk percekig tartott, amit ő szakított meg, levegőhiány miatt. Vagyis nagyon remélem, hogy amiatt.

- Holnap találkozunk, ha van kedved. Úgyis hétvége lesz - mosolygott rám, majd intett egyet, és már itt sem volt.

Nem értem hogyan tud ez a fiú ilyen érzéseket kiváltani belőlem, de egyre jobban megőrjít. Amint hazaértem, egyből a húgommal találtam magamat szemben.

- Mit szeretnél? - néztem rá, felvont szemöldökkel.

- Hívtalak téged, vagy kis milliószor, de nem vetted fel - kezdett bele, kissé ideges hangnemben - Jó, akkor hívtam Erent, mert őt se találtam sehol. Erre mit ad isten. Ő se veszi fel. Nagyon remélem, hogy nem csináltál semmit vele! - indult meg felém, közben szemével villámokat szórt rám.

- Ami azt illeti, de - jelentettem ki, nemes egyszerűséggel.

- Mit csináltál vele?!

- Magamba bolondítottam - néztem a szemeibe.

- Hogy tessék? - nézett rám, mint aki nem érti a helyzetet.

- Ugyanaz a helyzet, mint két éve - néztem oldalra halványan.

- Szóval... elmondtátok egymásnak, hogy mit éreztek?

Mikasa volt az egyetlen, aki tudott az érzéseimről 2 éve. Sőt.

- Lehet - sóhajtottam, mire a húgom a nyakamba ugrott - Hé! - szóltam rá ingerülten.

- Végre, végre, végre! - szólt ujjongva, mire én csak megforgattam a szememet.

Én is örülök ennek az egésznek, de ő túlzottan is túlzásba viszi.

- Most már mehetek? - próbálok meg elhúzódni.

- Na jó, menj - lökött el magától, mint egy rongy babát.

Nagyot sóhajtottam, közben a szobám felé indultam. Mikor beértem, az ágyra vetettem magam, egy fülig érő mosoly jelent meg az arcomon.

- Komolyan megkaptam őt? - szóltam magam elé, elég halkan.

A szívem hevesen vert, és nem akartam felfogni ezt az egészet. Mint egy álom, teljesen olyan volt.

- Basszus, az időpont! - hasított belém a tudat, hogy nekem holnap időpontom van egy tetováló szalonban.

Vajon ő eljönne velem?

🖇️Eren szemszög🖇️

Másnap Levi felhívott, hogy nem lenne-e kedvem elmenni vele egy tetováló szalonba, mivel úgyis szombat van, így úgy sincs semmi programom. Az a baj, hogy jól is hitte. Így hiába nem bírom az ilyet, igent mondtam neki.
  A sarki fagyizónál beszéltük meg a találkát. Már egy jó ideje várom, de még sehol sincs. 

- Eren! - hallottam meg egy olyan illető hangját, aki sokat jelent nekem.

A hang felé fordultam, s Levi pont akkor ért elém. Enyhén lihegett, szóval biztos, hogy futott.

- Te nem ismered az órát? - vontam fel rá a szemöldökömet.

- Ne kötekedj, Eiffel torony - nézett rám szúrósan, majd elindult.

A tetkó szalonba érve, Levit egyből fogadták.

- Szóval akkor milyen tetkót akarsz? - kérdezte az úriember tőle.

Levi mutatott egy képet, mely a nemrég kijött legújabb sorozatban látható. A Szabadság Szárnyai.

- Értettem - szólt egy mosoly mellett, majd előkészítette az eszközeit, a tetováláshoz.

Amíg ő ezzel foglalkozott, addig Levi helyet foglalt a székben, én pedig mellette.

- Nem félsz? - néztem a szemébe. 

- Egy nagyon picit - szólt kínosan.

- Itt vagyok veled, okés? - mosolyogtam rá biztatóan.

- Na, akkor kezdjük is - jött vissza a férfi, majd maga elé helyezve a képet, nekiállt a tetoválásnak.

Levi picit megrezzent, mivel a csuklója eléggé érzékeny. Ő pedig oda varratta a tetkót.

- Eren... - emelte rám acélkék színű szemeit - Megfoghatom a kezedet?

Meglepődtem a kérdésén, végül megszorítottam a kezét.

- Párszor lehet, hogy kellemetlen lesz, mivel érzékeny részekre is fog kerülni - szólt a férfi, majd folytatta.

Párszor láttam rajta, hogy összehúzza arcizmait, így eldöntöttem, hogy megnyugtatóm őt. Kezét kezdtem el cirógatni és mindvégig a szemébe néztem, hogy tudja, itt vagyok vele.
  Egy röpke háromnegyed óra múlva, készen is voltak a tetkójával.

- Kész is volnánk - szólt elégedetten a férfi.

Nem is vettem észre, hogy milyen hamar kész lett. A tetováló ember védőfóliát helyezett rá, melytől nem eshet baja napokig.
  Levi fizetett, majd elhagytuk az helységet. Amint kijöttünk, ő, azzal a kezével, melyre nem a tetkót varratta, megfogta az én kezemet. Csak egy mosolyt küldtem felé, majd elindultunk hozzájuk. Ahhoz a fiúhoz, akit mindennél jobban szeretek.