Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

6. Fejezet: Te is?

🖇️Levi szemszög🖇️

A szívem hatalmasat dobban, de nem az örömtől. Az idegesség különféle stílusa szálllt át rajtam, ahogy a fiú egyre jobban bámul.

  - Levi, kérlek - a hangján érezhettem a fájó érzést.

  - Jó - egyeztem bele, majd felé fordultam, s mélyen rámeredtem - Hol akarsz beszélni?

  - Mindegy. Csak ketten legyünk.

Meglepődtem a válaszán. Nem is kicsit. Egy szó nélkül követem őt, ám ahogy tesszük a lépéseket, a csengő megszólal, így én megálltam.

  - Iskola után nem ér rá? - kérdezzem szokásos hangomon.

  - Megígéred, hogy akkor beszélünk? - hangjában éreztem, hogy fontos dologról akar beszélni.

  - Meg - mosolyogtam felé őszintén, majd elfordultam, s a saját termem felé mentem, hogy beérjek időben az órára.

A nap hamar eltelt. Valamiért folyamatosan érzés kavargott bennem, ami arra sugárzott, hogy várjam a délutáni beszélgetést Erennel.
  Ahogy kiléptem a teremből, a barna hajú fiú már ott várt, egyes egyedül. Felé pillantottam, majd közelebb léptem hozzá.

  - Mehetünk? - tettem fel a kérdést, köszönés helyett.

Egyből bólintott, majd bementünk egy olyan terembe, ahol már senki se volt, így ketten tudtunk maradni. Csak én, és ő, valamint a kettőnk közti csend.

  - Szóval... - kezdett bele felénken.

  - Szóval nyögd ki, mert nem akarok estig itt lenni.

  - Azon vagyok! - emelte meg a hangját - Szóval légy szíves várd meg, míg összeszedem a gondolataimat.

Felvontam a szemöldökömet. Vajon mit akar mondani?

  - Te is tudod jól, hogy régen mennyire jóban voltunk. És akkor volt bennem egy érzés. Egy érzés, mellyel kötődtem hozzá. - hangja rekedt volt.

Ugyanezt éreztem 2 éve. Ugyanezt az érzést éltem át. Ezért se tudok szabadulni a gondolattól, hogy fontos nekem, ez a szaros.

  - Mi ez így hirtelen? - vontam kérdőre.

- Gondolkodtam. És akármennyire is utállak, nem tudlak kiverni a fejemből. Az a nap, az a perc, örökre az elmémben marad..

  - Eren. Fejezd be - néztem rá komoran - Már nem azok vagyunk, akik két éve voltunk.

  - Levi, gondolkodtam. Mindenen gondolkodtam tegnap este.

  - És?

  - Sajnálom - szólt halkan.

🖇️Eren szemszög🖇️

- Sajnálom - szóltam halkan - Ahogy beszéltem veled. Mindent.

Nehezen esnek ki a szavak a számon. Rég elfeledett érzéseket akarok napvilágra hozni, s tudom, hogy nem egyszerű ez az egész.

  - Eren? - Levi hangja aggódó volt.

  - De tudod - kaptam a mellkashoz, s ruhámat ott szorítottam - Annyira, de annyira fáj, hogy nem vagy a régi!

A fiú összerezzent a szavaimtól, pedig én csak azt mondom, ami a szívemet nyomja. Így igaz. Utálom. De azt, aki most jelenleg. Ezt az énét, hogy lenéző, és semmibe vesz engem.

  - Azt se tudod, hogy miért tűnt el! - emelte meg rám a hangját, majd visszahúzódott - Semmit se tudsz.

  - Mert semmit se árulsz el, de mégis! - csúsztattam át a kezemet a mellkasomról a szívemre - Te is érzed ezt az érzést? Mikor velem vagy? Hogy számtalan pillangó repdes a gyomrodban, és nem akarnak elszállni?

  - Hogyne érezném... - szólt maga elé halkabban, de nekem sikerült meghallanom.

- Akkor tudod jól, hogy miről beszélek - beszélek hozzá, közben a távolságot megszűntetem köztünk.

Levi csak a szemöldökét vonta fel rám, semmi más reakciót nem kaptam. Bár minden olyan tökéletes lenni, mint azon a napon.

  - Azt se tudod, hogy miket beszélsz... - hangja bántásként hatott a szívemre, de nem adtam fel.

  - Ha nem éreznéd te is, azt, amit én nem védtél volna meg Mikeéktól..

  - Azaz idióta elmondta?! - célzott ezzel Mikasara - Picsába!

  - Miért nem lehetne minden olyan, mint régen? - hangom csalódott volt, és fájdalmas.

  - Ne beszélj ilyen hangon, mert tudod jól, hogy nem tudom türtőztetni magamat.

  - Nem is kérlek rá. Csak annyit kérek, hogy ne zárd el az érzéseidet, mint 2 éve..

  - Francba már! - nézett rám idegesen, majd megszűntette a köztünk lévő távolságot, s szoros ölelésbe vont magával.

Meglepődtem, így másodpercekig nem öleltem vissza, de ahogy ez letelt, gyengéden körül fontam dereka körül a karjaimat, s úgy öleltem őt.

  - Úgy hiányzott ez.. - suttogtam füleibe érzékien.

  - Hallgass, szaros... - szólalt meg mogorván.

- Ez a szaros örül, hogy végre vele vagy - mosolyogtam őszintén, amit már nagyon rég nem mutattam felé.

Percekig álltunk, s ezután Levi volt az, aki megszakította az ölelésünket.

Kezeit derekam köré fonta, hogy közelebb tudjon vonni magához. Az én kezem átvándorolt a tarkójára, s tekintetünk találkozott a másikéval. Nem szólt egyikőnk egy szót se, hiszen jól tudtuk, hogy mit akarunk. A tarkójánál közelebb vontam Levit, ő pedig szorosabban fogott körül a derekamnál. Ajkaink közelítettek egymáshoz, míg nem surólták egymást. Amint bekövetkezhetett volna, hogy ajkaink összeérjenek, egy rendkívül idegesítő személy robogott be az ajtón.

- Lállíhóóó! - dalolta Hanji, majd meglepetten fürkészett minket - Hm? Itt meg mi történt?