Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

21. Fejezet: Szakítunk?

🖇️Levi szemszög🖇️

Ez mégis mi volt? Miért húzódott el a puszimtól?

  - Mi baja van, Erennek? - néztem az itt maradt, vörös fiúra.

  - Mondtam pár dolgot - vont vállat, majd nem bírta magát tovább türtőztetni, és kitört belőle a nevetés - Látnod kellett volna az arcát! Istenem, ez megért minden pillanatot! - törölgette a szemét.

  - Hé... - lett komor a hangom, és elsötétült a tekintetem - ...mit mondtál a kölyöknek?

  - Vicces dolgokat - hunyta le a szemét mosolyogva, majd tovább folytatta - Beadtam neki, hogy amikor a katonai táborban voltunk, akkor te mindenkivel összefeküdtél, csakhogy enyhíts azt a fájdalmat, amit iránta éreztél. Valamint.. - lett még undorítobb a vigyora - ..azt, hogy csapott egy bulit a vezetőség, és annyira részegek voltunk, hogy csókolóztunk egymással.

Amint kimondta ezeket a szavakat, egy világ omlott össze bennem. Eren. Mit érezhet most? Biztos teljesen ki van.

  - De a tekintet vitt mindent - nevetett ismét.

Itt szakadt el a cérna. Megragadtam ezt a köcsögöt, majd a ruhájánál fogva megemeltem. Tekintetem ködös volt, és teljesen rideg. Nem tűrőm, ha őt bántják.

  - Ha megtudom, hogy miattad akár egy könnycseppet is éjt, annyiszor töröm el az orrod. Világos voltam?! - emeltem meg a hangomat.

  - Ugyan Levi. Ez csak vicc - nézett rám félve. Láttam, nagyon is. Hogy mit? A félelmet a szemében.

  - Vicc a kurva anyád! - üvöltöttem vele - Takarodj ki ebből a házból, és soha többet nem akarlak látni!

  - Chh. Komolyan? Mi ennyire jó abban a kölyökben? - vonta fel a szemöldökét.

  - Egy ilyen gerinctelen faszfej, soha nem fogja megtapasztalni. Takarodj! - engedtem el, s idegesen néztem végig, ahogy feláll.

  - Nekem így is jó. Amúgy is már untam a viselkedésedet.

  - Takarodj innen!

  - Egy vicc vagy, Ackerman - röhögött ki, majd a kilincset helyezte a kezét - Na hello.

  - Takarodj már! - ragadtam meg egy vázát, és az ajtóhoz vágtam, és nem neki, mivel még időben kiszaladt az ajtón.

A váza darabokra tört és a darabkák szerte szét szálltak. Jelenleg Eren is ilyen állapotban van. Biztos vagyok benne.
A törött darabokhoz sétáltam, majd elkezdtem összeszedni a törött darabokat. Az egyik élesnél, sikeresen elvágtam az ujjam. Fájdalmasan szisszentettem fel, ahogy néztem, hogy a vérem távozik belőlem.
  Hiányzik Eren. Meg kell vele ezt beszélnem, mert jelenleg abban a tudatban van, hogy ez igaz. De nem az..
A konyhában a szekrényhez sétáltam, és kiszedtem az elsősegély dobozt. Abból kihalásztam egy sebtapaszt, melyet a vérző ujjamra tettem.
A váza darabkáit meg összesöpörtem, majd a szemetesbe hajítottam.
Ezek után kicsit megigazítottam a hajamat, majd a szürke melegítőmet magamon hagytam, s egy fekete pólót vettem fel hozzá, és egy szintén szürke, kapucnis, és egyben cipzáros pulcsit. Lábamra kaptam a fehér Vans-emet, majd elindultam ahhoz a fiúhoz, akit mindennél jobban szeretek.

🖇️Eren szemszög🖇️

Otthon szerencsére nem volt senki, mert a szüleim dolgoztak. Armin és Mikasa nem ért rá, mivel a nyári munkás papírjaikat végezték. Így egyedül, jó sok papírzsebkendővel együtt, az ágyamon feküdtem, s próbáltam megnyugodni. Féltem, egyenesen rettegtem az igazságtól. Nem ilyennek ismertem meg őt, de mégis félek, hogy ez igaz. Hisz szeretem őt. Sose szerettem senkit ennyire, és vele vesztettem el a szüzességemet. Neki adtam magam, és nem bántam meg. Még akkor sem, hogy csak szinte két hete vagyunk együtt. 

  - Francba az egésszel... - suttogtam magam elé, közben felültem az ágyam szélére, és a szememet töröltem.

Mi lenne a legjobb egy ilyen helyzetben? Rengetegszer veszekedtünk a múltban. Még néha most is összekapunk picit. És Levi elfog menni, és én itt maradok egyedül. Nem fogom kibírni. Belefogok őrülni ebbe az egészbe. A legjobb mód, amit most tehetek.

Lehet, hogy...szakítanunk kéne?