Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

5. Fejezet: Miattad

🖇️Levi szemszög🖇️

Ahogy kiértem az iskola utcájából, éreztem, hogy valami eltört bennem. Fájdalmas érzés hasított végig a mellkasomon, s nem akart abbamaradni. Fájt, egyenesen mardosott ez az érzés, melyről én tudtam, hogy mégis mi lehet. Egy dolgot tudtam csak, hogy ez mind Eren miatt van. Ha nem veszekedtem volna vele, akkor most nem lenne ez. Hisz én megakarom védeni, de ő nem hagyja.
  Amint hazaértem, nem törődtem semmivel, csak a szobámba vettem az irányt, ahol táskámat ledobtam a szőnyegre, míg magamat az ágyra. A plafont kezdtem el bámulni, az agyamban pedig gondolatok kezdtek el cikázni.

Verd ki a fejedből, verd ki a fejedből...

Miért nem tudom kiverni a fejemből, Jaegert?! Már nem a régi Levi vagyok, a régi érzésekkel, szóval sürgősen ki kell vernem a fejemből, hogy ő létezik.
  Fejemet a párnába csaptam erősen, ezt a mozdulatot pedig megismételtem vagy hússzor, de semmi hatása nem lett, mindössze annyi, hogy a fáradságom növekedett. Aprón felemeltem fejemet, így pár miniméterre volt csak a puha anyagtól. Épp annyira, hogy levegőhöz jussak. Percekig voltam ebben a pozícióban, majd fejemet végleg belevágtam a párna kényelmébe. Ujjamat a szürke lepedőn kopogtattam, míg meg nem untam, inkább leállítottam ujjaim mozgását. Szemeim már egy ideje hunyva voltak, ám most hiába akartam őket felnyitni, túl késő volt ehhez. Leragadtak, s az elmémet ellepte az édes álom, melyre most jelenleg szükségem volt.

Mikor felébredtem, a szobában már sötét volt. Hamar rájöttem, hogy átaludtam a délutánt, s semmit se csináltam. De nem foglalkoztam ezzel, igazából nem is érdekelt. Csak felszedtem magamat a puha ágyról, mely egyre jobban csalogatott vissza, de én ellenálltam neki. Lépéseim a fürdőbe vezettek, ahova mikor beértem, magamra zártam az ajtót. A kádba vizet kezdtem elengedni, hogy elkezdhessem a fürdést. Míg a víz folydogált, addig én elvégeztem a mosdóban a folyóügyemet, mely történetesen egy helyen volt a káddal.
  Amint végeztem a mosdónál végzett tevékenységemmel, s megállapítottam, hogy elegendő vizet engedtem arra a célra, hogy fürödjek, elzártam a csapot, a víz folyása pedig abbamaradt. Először nadrágomat gomboltam ki, majd vettem le magamról. Így haladva, a zokni volt a következő, majd a pólóm. Ezeket mind a szennyes kosárba tettem, szépen, elrendezve. Az utolsó ruhadarabot is levettem magamról, majd a többi közé helyeztem. Először csak lábujjhegyemmel érintettem a víz peremét, s amint megállapítottam, hogy nem olyan meleg, és elviseli a testem, beleültem a forró mennyországba. Amint leértem a kád aljára, fejemet a falnak döntöttem. Hajamba túrtam, hisz rettentően melegem volt, de nem tettem ellene semmit se.
  Ahogy hajamhoz értem, majd beletúrtam, úgy tapadtak izzadt szálaim a kezemhez. Mikor kihúztam fekete fürtjeimből kezemet, azok a homlokomra hullottak, majd rá is tapadtak, mint pióca az emberre. A plafont kezdtem el kémlelni, mintha néhány válaszom ott lenne, de jól tudtam, hogy ott az égvilágon semmi sincs. Csak maga, a színtiszta üresség. És ez az üresség megegyezett a bennem tombolóval. Egy hirtelen gondolat átvezetett engem Erenre. Arra a pillanatra jutott az elmém, amikor utoljára, normálisan beszéltünk, még két éve. Akaratlanul is lepillantottam, s a vízen tisztán látszódott, hogy a gondolattól nem csak én, de a testem is elveszett.

Vagy fél óráig még a vízben voltam, és áztattam magam. Mikor kezdett hűlni a víz, kihúztam a dugót, a langyos víz pedig lefelé kezdett csörgedezni. Kiléptem a kádból, egyenesen a világoskék színű lábtörlőre, majd enyhén megtöröltem magamat, s a törölközőt, melyet az imént használtam arra, hogy a testemet szárazzá varázsoljam, a derekam köré csavartam. Kilépve a fürdőszobából, egyenest a szobámba vezetett az utam. S mikor már azt hittem, hogy bent a nyugalom vár rám, tévedtem.

  - Mit csináltam már megint? - sóhajtottam szokásomhoz híven, majd becsuktam magam után az ajtót, s a húgom felé sétáltam, majd megálltam előtte - Tán már az is baj, ha fürdeni megyek? - vontam fel rá a szemöldökömet.

  - Felhívott Eren, és mindent elmondott. Azonban bennem igazán egy dolog maradt meg - hangja aggódó volt, de volt benne egy kis idegesség is.

  - Mégpedig?

  - Mit értettél azalatt, hogy valaki megvédte Erent, az általad nevezett, nyomorékoktól? - karját összefonta a mellkasa előtt.

  - Ha vissza mondod Jaegernek, akkor...

  - Nem fogom - szakított félbe - Szóval?

  - Oka volt annak, hogy aznap megvertem Mikeékat, és Eren ebbe benne is volt - kezdtem el magyarázni - Tudta, hogy milyen Eren, hogy mennyire sebezhető, mivel az öccse az osztálytársatok. És azt is tudta, hogy mi milyen jóban voltunk 2 éve. Így hát az a szarházi kapott az alkalmon, és elkezdte őt sértegetni előttem. Én pedig nem bírtam ezt hallgatni, és erőből ellöktem Nackot a földre. Erwin lefogott, hogy ne ugorjak neki, majd percek után elengedett. Ekkor szólalt meg Mike, s szidta el minden gyenge nyomoréknak őt. Ekkor ragadtam meg őt, s ekkor jöttetek ti is.

  - Ez most komoly?

  - Nem bazdmeg, esti mesének szántam - vágtam hozzá idegesen a szavakat.

  - És ezt nem tudtad volna előbb mondani? Vagy legalább csak Erennek?

  - Nem igazán érdekel. Hirtelen cselekedet volt.

  - Vagy még mindig megvannak a múltbéli érzéseid.

  - Erről már nem fogok neked beszámolót tartani. Menj inkább aludni már.

  - Jó. De aztán ne csodálkozz, ha ismét elveszíted - lökte oda nekem, s mikor elment mellettem, belelökött egyet a vállamba.

Megfagyva álltam a szoba közepén, és elöntött a düh. Kezeimet ökölbe szorítottam, de ez sem csökkentette a negatív érzéseimet. Nagy erővel fordultam meg, majd rúgtam bele a mellettem heverő szekrénybe. A lábam sajgott, de nem érdekelt ez a fájdalom jelenleg.

- Azt hiszed nem tudom, hogy ismét elveszítem? - a szavakat magamnak szántam, mégis hangosan mondtam ki.

Másnap az egyik szünetben a folyosót rodtam, amikor hangos trappolást véltem hallani magam mögül. Megfordulni nem akartam, hisz nem igazán érdekelt, hogy mi is adja ki ezt a hangot. Ám ahogy haladtam tovább, felettébb idegesítő lett a hang. Próbáltam nem rá figyelni, azonban ahogy megszólalt már más volt az álláspontom.

- Levi! - hallottam a kölyök hangját.

Lábaim nem mozdultak, s megálltam egy helyben. Testem nem mozdult, de fejemmel hátrább tekintettem, egyenesen a zöld szemű fiúra.

- Beszélhetnénk?