Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

25. Fejezet: Miért hazudtál?

🖇️Levi szemszög🖇️

A telefonom csörgése zavarta meg, eme meghitt pillanatot a szerelmemmel. Így kissé morcosan halásztam elő a zsebemből a készüléket, és néztem meg, hogy ki hív. A telefon képernyőjén Erwin neve látszódott. Egy sóhajtás mellett vettem fel a telefont. Igaz is. Neki még nem mondtam, hogy itt leszek Egyetemen.

- Igen? - szóltam bele egyből.

- Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak. Csak az Egyetem miatt akarok pár dolgot kérdezni.

- Ami azt illeti... - kezdtem bele, s ajkamba kissé bele is haraptam - ...nem megyek arra az Egyetemre.

- Mi? Miért?! - akadt ki teljesen. Habár jogosan tette.

- Nem vettek fel.

- Az nem lehet. Történt valami?

- Igen. Majd később - használom a szavakat, hogy Eren ne jöjjön rá, mégis miről beszélek Erwinnel.

- Nem. Most mondd el, hogy mégis mit műveltél!

- Én semmit.

- Levi!

- Jó.. - egyeztem bele, majd kicsit eltartottam a telefont a fülemtől - Mindjárt jövök. Picit arrébb megyek, hogy ezt a telefont lezajlítsam.

Eren csak pislogott párat, majd bólintva nézelődött tovább. Én arrébb mentem, majd belekezdtem a mesélésbe. Elmondtam neki minden gondolatomat, minden észjárásomat, és cselekedetemet, amit megvalósítottam, és megfogok valósítani. Erwin nem repesett az örömtől, és ez hallatszódott is a hangján. De jelenleg nem érdekelt. Nem az számított, hogy ő mit mondott. Az számított, hogy Erennel lehetek.

- Megvagy? - lépett mellém a fiatalabb fiú, én pedig eldöntöttem, hogy lezárom a beszélgetést, Erwinnel.

- Mennem kell. Majd beszélünk - azzal meg se vártam a válaszát, kinyomtam őt.

- Minden okés? - nézett le rám aggódó, zöld szemeivel. Annyira édesen néz rám.

- Igen. Minden a legnagyobb rendben - mosolyogtam rá, majd az arcára adtam egy puszit - Merre szeretnél még menni?

- Igazából nem tudom. Menjünk, együnk valamit. Én állom - vigyorgott rám, ahogy ujjainkat összekulcsolta.

Megszorítottam a kezét, majd elindultunk a legközelebbi helyhez, ahol ételt kaptunk készhez.
A nap gyorsan elment, így az este 9-kor érkező buszra szálltunk fel, ami 1 órán keresztül vitt minket az úticélunking. Ez kicsit hosszabb volt, mint az ideút.
  A buszmegállóban Erenre néztem.

- Otthon alszol?

- Otthon - bólintott - Reggel majd átmegyek. Jó?

- Jó. Várni foglak.. - húzódtam közelebb, majd szorosan megöleltem őt. Olyan ritkán ölelkezünk, és annyira jól esett, ha ezt tettük.

Eren körbefogott a karjaival, s úgy szorított magához. Hevesen vert a szíve.

- Minden rendben?

- Minden. Csak örülök, hogy itt vagy - suttogta maga elé, majd egy puszit adott a fejemre.

- Szia - húzódtam el, majd egy hosszas puszit adtam a szájára.

🖇️Eren szemszög🖇️

A hosszas puszijából egy csókot kovácsoltam, s nyelvemet lassan a szájába vezettem, majd az övét érintettem. Ő vette a lapot, és lassan mozgatni kezdte az érzékszervét az enyémmel. Jól esett a lassú csók, és meg is melengette a szívemet.

- Szia - mosolyogtam rá, majd végleg elengedtem őt, s elindultam hazafelé.

A nyári levegő, és a lemenő nap gyönyörűen virított végig a környéken. Olyan csodálatos, és nyugtatásképp hat a lelkemre. Annyira jó mintha szabad lennék mindörökre. És Levi is velem lenne.
  Amint elértem a házunkat, egy ismerős alakot véltem felfedezni. Azaz alak, ahogy egyre közelebb mentem, ő annál inkább lett ismerősebb. Végül, amint a kapuhoz értem, felismertem őt.

  - Erwin? Te mit keresel itt?

  - Valamiről - köhintett aprót - Beszélnem kell veled.

  - Beszélni? Mégis miről? - emeltem fel a szemöldökömet.

  - Igazából ez nem az én dolgom lenne, mégis kötelesnek érzem azt, hogy tudd az igazságot.

  - Az igazságot? - nevettem ki őt. Mégis miről beszél?

  - Az igazságot. Leviról, és az Egyetemről.

Itt hevesen kezdett el verni a szívem. Mégis miről beszél Erwin? Mi a franc folyik itt? Milyen titkot tart előttem Levi?

  - Mondd. Mondd, hogy miről van szó.

  - Levit - kezdett bele komoran - Felvették az Egyetemre.

Itt megállt bennem az ütő. Hogy mi van?! Nem, az lehetetlen.

  - Nem. Nem vették fel, ő is mondta.

  - De, felvették. De visszautasította ezt az egészet. Ma beszéltem vele, és akkor avatott bele az igazságba.

  - Ugyan már. Mégis miért hazudott volna? Hisz imádja azt az Egyetemet. Mi a fenének maradt volna itt?

  - Nem egyértelmű? Miattad, Eren - vezetett be a valóságba, amitől egyszerűen nem tudtam, hogy hol is vagyok - Nem akart téged itt hagyni, így inkább azt hazudta neked, hogy nem vették fel.

Ideges, szomorú, és mérges leszek. Ezt nem hiszem el. Miattam képes lenne ekkora áldozatot hozni? Most komolyan? Egy ilyen idiótáért, mint én? Ezt nem engedhetem neki. Akármennyire is szeretem őt, megérdemli, hogy az ország egyik legjobb egyetemén tudjon tanulni.
Összeszorított ajkakkal bámultam magam elé.

  - Menj - sóhajtott egy nagyot - Tudom, hogy elakarsz most hozzá menni, hogy válaszokat kapj. Levi valószínűleg mérges lesz rám, mert elmondtam neked. De így a helyes. Őszintének kell lennetek a másikhoz. Szóval menj és beszéljétek meg.

Időbe telt, mire reagálni tudtam a szavaira.

  - Köszönöm, Erwin - szóltam egyből.

A táskámat átdobtam a kerítésen, így az udvarban landolt. A lábaimat futásra invitáltam, s szinte sprintelve tettem meg az utat Leviékhez. Ott a tüdömet összekapkodva szedtem a levegőt, miközben a csengőt nyomtam. Ezt meg kell beszélnünk. Hiszen hazudott.
Percek elteltével egy álmos Levi nyitotta ki az ajtót.

  - Nem úgy volt, hogy holnap reggel jössz? - kezdte el dörzsölni a szemét - Hamar bealudtam, amikor hazaértem, és szerettem volna még aludni.

  - Nem érdekel - szóltam magam elé fájó hangon.

  - Mi? - kérdezett vissza az idősebb, közben kezeit leengedte maga mellé.

  - Nem érdekel! - emeltem meg a hangomat.

  - Eren? Mégis mi bajod van?

  - Miért Levi. Miért kellett? - kérdeztem idegesen - Miért hazudtál?! - emeltem meg a hangomat rá, miközben acélkék szemeibe köptem a szavakat.