Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

7. Fejezet: Szertár rabjai

🖇️Levi szemszög 🖇️

Erennel egy szempillantás alatt váltunk el egymástól. Mégis mit akartunk tenni?

  - Mi van, pápaszem? - szóltam a szokásos ridegségemmel.

  - Csak itt hagytam a szemüvegtartómat, és érte jöttem - magyarázta, közben az egyik padhoz sétált, majd hamar kiemelte belőle a kék szemüvegtartót - Ti egyébként mit csináltok itt? - pislogott ránk párat kíváncsian.

  - Eren tornazsákját kerestük, de itt nincs, szóval mi megyünk is - szóltam, s azzal a lendülettel megragadtam a zöld szemű fiú kezét, s erősen kezdtem el kivonszolni a teremből.

Ahogy tettem a lépéseket, közben pedig a kezét szorongattam, az a pár képkocka pörgött le a fejemben, ami az imént történet. Majdnem megismételtük a múltat.
  Erennel addig nem álltam meg, míg az iskola szertárjáig nem értünk. Ott csak addig álltam meg, míg kinyitom az ajtót, se be nem megyek vele. Ahogy ezt megtettem az ajtót kulcsra zártam. Nem volt egy nagy szertár, de azért kicsinek se volt mondható. Számunkra jelenleg tökéletes volt.

- Levi? - esett ki a fiú ajkain a nevem.

Fele pillantottam, s megláttam a kipirult, de egyben értetlen tekintetét.

  - Mi majdne...

  - Te is akartad - vágott a szavamba - Ugyanúgy, ahogy én - mutatott magára - Legalább most ne mondj ellent magadnak.

  - Eren, én nem tehetem ezt veled.

  - Akarod? - kérdezte, ahogy közelebb lépett hozzám. Szemeiben csalódottság tükröződött.

Ajkaimat széttátottam, hogy szólni tudjak, de egy hang nem jött ki a torkomon. Hogy ne akarnám? Megőrülök azért, hogy hozzáérjek, ahhoz az ártatlan testéhez. Végig gondoltam, hogy mit mondhatnék, de mindig ugyanott kötők ki. Ugyanazon a gondolaton, ugyanazon a válaszon.

  - Jó, felfogtam - hangja fájdalmas volt, s rossz volt hallani - Mindent felfogtam. És az lenne a legjobb, hogy hagynánk egymást - érezhető volt a hangján, hogy próbálja könnyeit visszatartani.

Mondanom kell valamit, különben előttem fog összetörni. Én pedig azt nem tudom majd elviselni.

🖇️Eren szemszög🖇️

  - Szólalj már meg! - emeltem meg rá, rekedtes hangomat - Egészen eddig elfojtotta bennem ezt az érzést a gyűlölet, melyet a mostani éned iránt érzek, de most már nem érdekel! Végig gondoltam mindent, és hiányzik. Hiányzik az érzés, és te is! - hangom elcsuklik a végére, szememben pedig egyre többek a könnyek.

  - Tudod te is nagyon jól, hogy az csak egy hirtelen érzés volt. Egy hirtelen tett cselekvés.

  - Akkor miért érzem még mindig ugyanazt a melegséget, mint anno, két éve? - indultam meg a kijárat felé - Ne szórakozz velem Levi!

  - A faszt szórakozok veled, te szerencsétlen - emeltem meg a hangomat - Eren, mind a ketten férfiak vagyunk!

  - Neked komolyan ez a legnagyobb gondod? Más nem is gátol meg ebben?

  - Nem - jelentette ki nemes egyszerűséggel.

  - És az érzéseid se?

Ekkor a fiú nem válaszolt, csak engem fürkészett.

  - Válaszolj már, basszus! - emeltem meg rá a hangomat, könnyeim pedig ellepték a szememet - Ezért...ezért döntöttem el, hogy utállak, mert ilyen vagy velem és nem tudok ellene tenni, hogy kicseszettül hiányzol. - suttogtam magam elé, s megfordultam, hogy könnyeimnek utat tudjak engedni, és ő ezt ne lássa.

Éreztem, hogy rám mered, de jelen pillanatban nem érdekelt. Miért fáj ennyire, ha szeretsz valakit? Lábaim mozdultak, kezeim pedig a zárra irányultak. Ám nem csak én mozdultam. Levi karja pillanatok alatt elkapta a csuklómat, s erősen fogta.

  - ...te is hiányzol... - pillantott rám fájdalmasan, és tekintete megegyezett a hangjával.

Levire néztem fátyolos tekintetemmel, kezemet pedig levettem a zárról. Pillanatokig egymást fürkésztük, amikor ő végre cselekedett, s megtette az első lépést felém, melytől a szívem majd kirobbant a helyéről. Ingemet elől pillanatok alatt kapta el, s rántott ezzel közelebb magához. Ajkai egyből tapadtak az enyémhez. Ismét érezhettem puha ajkait, ahogy az enyémhez mosódnak. Pillanatokig nem lépett semmit, várta, hogy felfogjam a helyzetet, ami beletelt egy kis időbe.
  Amikor végre sikerült, nyelvével lenyomta alsó ajkamat, hogy bejutást tudjon kezdeményezni, amit én meg is adtam neki. Nyelveink összeértek, s a testem összerezzent. Nyelvét lassan kezdte el mozgatni, melytől közelebb léptem hozzá, s arcát kezeim közé fogtam.

Csókunk egyre mélyebb lett, ő pedig megfordult velem, s hátrálni kezdett, míg neki nem mentünk a szekrénynek, illetve én mentem neki, háttal. Ettől a lendülettől nyelve mélyebbre hatolt a számba. Az érzés, mikor nyelvünk összeért fantasztikus volt. Soha többé nem akartam őt elengedni magamtól.
  Levi kezeit a combomra vezette, s erősen belemarkolt, ahogy kezdte feljebb emelni. Tudtam, hogy mit akart, ezért ugrottam egy aprót, mire ő kezeivel megszorította combomat, s erőteljesen a szekrénynek préselt. Lábaimat összefontam a dereka körül, kezeimet pedig nyakába akasztottam. Testünk összepréselődött, s éreztem teste melegét, valamint azt, hogy a szíve rettentően gyorsnak ver.
  Ajkai percekkel később leszakadtak a számról, majd nyakamra tért át. Szájával felfedezte az egészet, ám azután egy ponton megállt, s erősen kezdte szívni azt a bizonyos részt. Kezei feljebb vándorolnak, míg addig el nem jut, hogy most már fenekemnél tartott, igen szorosan.

- Lev...Levi... - sóhajtottam, majd fejemet a vállára vetettem nagy lendülettel.

Percekig jeleket hagyott nekem, melyet le se tudta volna tagadni, hogy ő helyezte el rajtam. Mikor végzett, éreztem, hogy rám néz, így fejemet felemeltem, így tekintetünk találkozott.

  - Eren...mit érzel pontosan irántam? - tekintett rám aggódó, de egyben kíváncsi szemekkel.