Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

14. Fejezet: Bízom benned

🖇️Levi szemszög🖇️

Reggel, amikor kinyitottam a szememet, egy halkan szuszogó Erent láttam magam mellett. Távol volt, pontosabban az ágy másik felében. Ahol én feküdtem rész, már teljesen kihűlt, főleg, hogy ő nem volt a közelemben. Végül, azaz percek múlva, amikor már realizálódott bennem, hogy közelebb kéne mennem hozzá, közelebb kúsztam. Eren felém fordulva aludt, barna tincsei pedig a szemébe lógtak. Annyira ártatlan és aranyos. Valamint csendes, amit ha ébren van is betarhatna.
  Elhessegettem a gondolataimat, melyek róla cikáztak, majd fejemet a mellkasába fúrtam. Olyan meleg a teste, és nyugalmat is áraszt, melytől minden porcikám megtud nyugodni. Amikor már éreztem, hogy visszatudok aludni, a mellettem fekvő egyén nem engedte nekem. Eren mocorogni kezdett, majd lassan, de biztosan kinyitotta pilláit, ezzel megtekinthettem csodaszép, zöld szemeit, melyek már reggel tündököltek.

  - Hány óra? - ásított nagyot, miközben feltette a kérdését.

  - Neked is jó reggelt - szóltam halkan, s nem is törődve kérdésével bújtam vissza a mellkasához. Aludni akarok még.

  - Süket vagy? - kérdezte morcos hangon.

Mi? Hogy mi van? Én süket?

  - Miket beszélsz, kölyök? - morogtam a pólójába.

  - Mindegy.. - sóhajtott halkan, majd államhoz kapott, felemelte, és egy apró puszit lehelt rá - Neked is jó reggelt - mosolygott rám álmosan.

Pár másodpercnyi kínos csönd után, végre megtudtam, hogy mit is szeretne tőlem, kora reggel. Kezemet megfogta remegő kezeivel, és levetette, egészen az ágyékához. Ott viszont erősen hozzányomta dudorodó tagjához a kezemet. Egyből rájöttem, hogy mit is akar.

  - Tegnap es..

  - Nagyon akarom. Alig bírom már... - hajtotta fejét a párnába, de nem volt szerencséje, úgyis épp időben csíptem el, hogy láthassam vörös arcát.

  - Kincsem, én tudok rád várni... - simogattam meg a karját - Nem fogom erőltetni, akkor csináljuk amikor már tényleg készen állsz rá. Addig várok, ameddig csak kell. Ha kell, éveket is...

  - De én szeretném.. - beszélt a párnába, így kissé megváltozott a hangja - ...csak félek..

  - Bízol bennem, nem?

  - De.

  - Tudod jól, hogy önszántamból nem okoznék fájdalmat. De ez nem egy fájdalommentes dolog - kezdem el cirógatni, meleg karját.

  - Tudom - szólt alig hallhatóan - Próbáljuk meg még egyszer.

  - Eren, én...

  - Kérlek... - szakít félbe, s ezzel egy időben felemeli a fejét.

Tekintete vágyakozó, de egyben kérlelő. Látszik a tekintetében, hogy akarja. De az is látszik, hogy fél. Most mit csináljak?

  - Levi. Szeretném, ha lefeküdnénk - mondja ki a szavakat melyek hirtelenjében felmelegítik a szívemet, és a testemet is.

🖇️Eren szemszög🖇️

Levi pillanatokig nem szólt semmit. Nemet fog mondani. És nem azért, mert nincs kedve, hanem az én érdekeimet nézi, és aggódik.