1. Győzelem (Befejezett)

1. Fejezet

-Na, milyen? – kérdeztem.
Jordan ismét végig nézett rajtam. Tengerkék tekintete szinte perzselt.
-Gyönyörű vagy! – mondta. – Viszont! – folytatta. – Gyűlölöm, hogy az összes focista és szurkoló báty miattad csurgatja a nyálát.
- És te meg tudod, hogy ezt a részét én is utálom, de ott van mellé a sok jó is. Például, hogy én lehetek a kapitány, hogy olyan koreográfiákat hozhatok össze, mint senki más, és az sem elhanyagolható tény, hogy a szüleim utálják ezt. Amit utálnak, az már csak jó lehet nekem. - megráztam a pompomjaimat. -A holnapi meccsen csak neked fogok szurkolni. – ígértem meg neki.
- Így elviselhetőbb, az, hogy játszanom kell.
Sóhajtottam egyet.
Jordan csak azért focizik, mert az apja ezt várja el tőle. Az a vicces, hogy az én szüleim, tényleg utálják, hogy pompom csapatkapitány vagyok, és az se tetszik nekik, hogy művész akarok lenni. Engem ügyvédnek képzelnek el, Jordant pedig profi focijátékosnak. Néha nagyon rossz úgy élni, hogy megmondják, mit kell csinálnod.
-Tudod mi a legnagyobb vágyam? – szólalt meg Jordan. – Hogy összeszedjem a legfontosabb dolgaimat, a spórolt pénzem, és elhúzzak innen egy olyan helyre ahol nem várnak el tőlem semmit, ahol csak önmagam lennék.
- Akkor lépjünk le. – mosolyogtam rá álmosan.
- Ez nem olyan egyszerű. – sóhajtott.
- De egy ötletnek jó volt. És ha bármikor el akarsz menni, szólj, én megyek veled. Ahova te mész oda megyek én is.
Jordan is mosolygott.
- Gyorsan átöltözök, jó?
- Segítsek? – mosolygott rám a tipikus Jordan mosollyal. Ez volt az a mosoly, aminek soha nem tudtam ellenállni, de most muszáj volt, mert 5 perc múlva vacsora és nem késhetünk.
- Bármikor máskor, de idő van. És tudod milyen anya. A pontosság híve. Nem késhetünk, utána pedig még haza is kell menned.
Ezzel bementem a fürdőszobámba. Lekaptam magamról a ruhát, majd kényelmes farmert és egy fehér pólót vettem fel. Beleléptem a tornacipőmbe. Szegényt, már nagyon kitapostam.
Vennem kell helyette egy újat.
Gyorsan összefogtam a hajam és el is készültem.
Kimentem a fürdőből.
Jordan az ablakom előtt állt és a csillagokat nézte. A háta mögé sétáltam és átöleltem. Ö megfogta a karomat.
- Még mindig olyan gyönyörű. – suttogtam.
Felém fordult és a szemeimbe nézett.
-Nem. Még mindig te vagy a gyönyörű.
Éreztem, hogy elpirulok.
- Szeretlek! – mosolyogtam rá.
- Én is nagyon szeretlek téged királylány, és ez örökkön-örökké így is fog maradni. Mindig szeretni foglak.
- Ígéred? – néztem a szemibe.
- Ígérem! – mosolygott rám. Majd lassan lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.
Ekkor nyílt ki a szobám ajtaja.
- Jaj, ne már. Most akartam vacsorázni, de felfordul a gyomrom tőletek. – robbant be mellénk a bátyám.
- Nem hallottam, hogy kopogtál volna. – jegyeztem meg.
- Talán, mert nem is kopogtam. – vigyorgott tele szájjal.
Elkapta a vállamat és magához ölelt. Felemelte a szabad kezét és játékosan Jordan vállába bokszolt.
- Ugye tudod tesó, hogy a legjobbat kaptad? – kérdezte szeretet teljesen.
- Haver, tisztában vagyok vele.
Miután engem elengedett magához ölelte Jordant is.
-Jó újra látni, remélem vigyáztál az elmúlt egy hét alatt a kis húgomra.
- Jobban vigyáztam rá, mint a szemem fényére.
- Helyes. – mosolygott a bátyám. – Amúgy anya küldött, kész a vacsora. – mondta miközben elindult az ajtó felé.
Jordan összekulcsolta a kezünket.
-Mehetünk? – néztem rá.
- Veled? Bárhova királylány.
Lágy csókot nyomott még egyszer az ajkamra, majd elindultunk.
.............................................................................
Lassan nyitottam ki a szemeimet, fura szagokat éreztem, nem tudtam, hogy hol vagyok. Éreztem, hogy valaki erősen a kezemet szorítja, a másik oldalamról pedig hangos sírást hallottam.
Oldalra fordítottam a fejem. A bátyám volt az, aki a kezemet szorította, szemei könnyesen csillogtak.
-Mi történt? – kérdeztem halkan.
- Ígérd meg, hogy erős leszel! – suttogta a másik oldalról anya.
- Mi történt? – ismételtem meg még egyszer.
- Jordan. – a bátyám nagyot nyelt. – Jordan, meghalt.
Csend.
-Ez nem vicces. – mondtam kétségbeesetten.
-Szívem, egy részeg kamionos bele hajtott az autóba. Amikor a mentők kiértek, már nem tehettek semmit. Jordan próbált küzdeni, de nem bírta. Többször újra kellett éleszteni, de a kórházba meghalt.
Az egész világ forogni kezdett velem. Hangos sikoly töltötte be a furcsa szoba falait. Csak később jöttem rá, hogy a fület tépő sikoly az én torkomból származik. Addig sikítoztam és kiabáltam, míg nem maradt semmi hangom, mert berekedtem. Nem tudtam felkelni az ágyból, nehéznek éreztem a testem, fájt mindenem, de legjobban a jobb oldalam. A könnyeim megállás nélkül folytak. A külvilág megszűnt számomra.
Hirtelen meleg karokat éreztem meg magam körül. A bátyám felkapott az ágyról és az ölébe vont. Hozzá bújtam, erősen szorítottam, majd megint bekattant valami. Ismét sikoltozni kezdtem. Fájt a torkom, azt hittem, hogy a hangszálaim elszakadnak, de nem bírtam abba hagyni. Teljesen elveszítettem a fejem. Dominic erősen szorított, én pedig csak karmoltam, ütöttem, talán még mégis haraptam.
Az idő telt, én pedig ismét lenyugodtam. Dominic karjai végig körülöttem voltak, de az ő melege nem tudta megolvasztani az én hidegemet. Többé már nem.
-Hány óra? – suttogtam.
- Hajnali három. – mondta anya.
Számolni kezdtem. Tízkor lett vége a vacsorának, tizenegykor indult el. Tehát négy órája ment el. Négy órája ült be abba a rohadt autóba. Négy órája ígérte meg, hogy örökké szeretni fog.
A fájdalom letaglózott. A légcsövem elszorult. Fuldokolni kezdtem.
-Nem lesz baj! – mondta anya.
- Nem lesz baj? – üvöltöttem. – Nem lesz baj?! A vőlegényem, az életem értelme meghalt. Elveszítettem őt.
Erősen hozzábújtam a bátyámhoz. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy kimondtam. Kimondtam, hogy Jordan meghalt.
A testemet árjárta a fájdalom, aztán pedig a szemeim kimeredtek, mert emlékezni kezdtem.