1. Győzelem (Befejezett)

8. Fejezet

Nem tudtam, hogy mi értelme van motelról motelra járni. Persze mikor rá kérdeztem én voltam megint a bolond. Hogy is merészelem megkérdezni, hogy hova rángat engem. A szitkozódás után az volt a válasza, hogy folyamatosan mozgásban kell lennünk, hogy a hőn szeretett testvére ne találjon ránk. A jó hír az volt, hogy az új motel új mini bárt rejtett, amiben volt egy üveg whisky. Beültem vele az ágy közepére és jó pár szál cigi kíséretében megittam a felét. A kedves démon barátom vett nekem egy doboz cigit, de csak azért, hogy ne hisztizzek. Mily lovagias.
Épp, hogy megérkeztünk egyedül hagyott. Nincs telefonom, nincs számítógép, nincs televízió. Teljesen elszigetelt engem a külvilágtól. Természetesen ez is miattam van. Elméletileg engem véd. Gyakorlatilag pedig szerintem örülne, ha az öccse ránk találna és végezne velem.
Sóhajtottam egyet.
Még egy embert fel kell írnom az „Akik nem bírják elviselni különleges természetem" listámra. Mondjuk, lehet, hogy egy új listát kellene írnom, mivel ha jobban átgondoljuk Nikolai nem is ember. Hangosan felnevettem Nikolai pedig ezt a pillanatot találta megfelelőnek arra, hogy belépjen az ajtón.
-Bűzlik a szoba az alkoholtól. – jegyezte meg.
Épp, hogy visszaér, már belém köt, kedves.
-El kell valamivel ütnöm az időt. Tudod, egy seggfej elszigetel a külvilágtól és az elmebeteg öccse a fejemre pályázik. Milyen kedves kis család.
-Azt mondtad, hogy segítesz. Akkor légy szíves ne nehezítsd meg a helyzetem, és ne menj az idegeimre percenként. Köszönöm.
- Igen, megígértem. De az idegeidről nem volt szó. – nevettem.
- Hogy bírsz ennyire nyugodt lenni?
Ezt most nem értettem.
-Tessék?
- Az öcsém meg akar ölni. Lehet, hogy meg fogsz halni, és te képes vagy nevetni. Hogyan?
- Ez egy emberi tulajdonság, gondolom. Mi emberek születésünktől kezdve haldoklunk. Nem tudjuk, hogy mikor ér véget az életünk, és próbáljuk élvezni. Mert lehet, hogy soha nem jön el a holnap. Nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk van még hátra. Lehet, hogy van több évtizedünk, de az is megeshet, hogy 5 percen belül a földre zuhanok és meghalok. Nem tudhatjuk, hogy mikor jön el a vég. Nem tudunk semmit. DE ha már kaptam egy életet, akkor éljem is, ne csak létezzek.
- Ez a mi fajunknál is így van.
Hevesen rázni kezdtem a fejem.
-Nincs így. Ti nem kaptok el betegségeket. A sebeitek begyógyulnak. Egyáltalán nincs így Nikolai. Nem egyenlők az esélyeink.
Oldalra fordította a fejét és úgy nézett rám.
-Igen. Ebben valószínűleg igazad van. De nem gondolod, hogy a mi életünk se fenékig tejfel? Több emberöltőt töltünk meneküléssel. Hidd el az sem kellemes.
-Akkor hagyjatok fel a meneküléssel és nézettek szembe a problémákkal. – javasoltam. – A menekülés hosszú távon nem hoz semmi jót.
Vállat vont.
-Mi így élünk.
-Ez nem élet. Nem tudjátok meg, hogy milyen csodálatos dolog szeretni és szeretve lenni.
-Soha nem mondtam, hogy vágyom a szeretetre.
Most én vontam vállat.
-A te életed. – zártam le a beszélgetésünket.
A figyelmemet ismét az alkoholnak és a ciginek szenteltem. A démon megrázta a fejét és bement a fürdőbe. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot és a víz folyni kezdett. Szóval fürdik.
A gondolataim hirtelen ismeretlen vizekre kezdtek kalandozni. Vajon hogy néz ki ruha nélkül? Milyen érzés lehet, ha a testünk minden pontja összeér? Elképzeltem, ahogy gyönyörűen kidolgozott testén végig folynak a vízcseppek. Elképzeltem, hogy én is mellette állok a víz alatt és meztelen testével neki nyom a falnak. Szinte éreztem, ahogy körmömmel erős hátába vájok és hangosan a nevét nyögöm. Gyorsan megráztam a fejem. Nem képzelődhetek! Nem vele! Nem is érdekel igazán, hogy milyen meztelenül. És egyáltalán nem akarom a nevét nyögni. Ő az a személy, akivel soha semmilyen kapcsolatot nem akarok kialakítani. Már ez is túl sok, hogy össze vagyok vele zárva.
Végig feküdtem az ágyon és felsóhajtottam.
Miért én? Miért vagyok egy a 12 Papnő közül? Nem akartam más lenni soha, de valahogy mindig sikerült kilógnom a sorból. Miért nem lehetek átlagos? Fehér haj, különböző szemek és nemesi cím nélkül? Miért nem élhettem egy boldog életet Jordannel? Miért pont ezt az életet kaptam?
Dominic mindig azt mondta, hogy mindenki egy olyan életet kap, amihez elég erős, hogy megélje. Vajon én elég erős leszek ehhez az élethez? Igen, megszoktam a hajam, a szemeim és mindent, ami a de LaFayette névvel jár. De mi van ezzel a másik világgal? Mi van a démonokkal és a Papnőkkel? Vajon ehhez az élethez is elég erős leszek? Most jöttem rá, hogy kételkedem magamban, ami nem jó. A kétely csak legyengít és összetör. Én pedig nem leszek gyenge. Nem leszek összetört. Destiny de LaFayette vagyok, egy igazi túlélő.
Nikolai kilépett a fürdőből. Végig néztem rajta. Egy törölköző volt az ágyékára kötve, és ennyi. Izmos felsőteste szebb volt, mint képzeletemben. Megnyaltam az ajkaimat.
-Ne csorgasd a nyálad bébi. Inkább menj fürödni, mert fáradt vagyok.
-Nem csorgatom a nyálam. – csattantam fel egyből.
Kimásztam az ágyból és elmentem mellette a fürdőbe. Nem csorgattam a nyálam. Egyáltalán nem. Vagy mégis? Jézusom, miért ver vele a sors? Miért? Hát ezt érdemlem?
Tusolás közben egész végig gondolkoztam, és rájöttem, hogy megérdemlem, de ezt soha nem mondtam volna ki hangosan. Kiléptem a fürdőből és megtorpantam. Nikolai az ágyban feküdt. Megköszörültem a torkomat.
-A másik oldalt szeretnéd? – kérdezte.
- Az egész ágyat szeretném. – válaszoltam.
Hangosan és tisztán nevetni kezdett. Rettentően szexi volt, még a hideg is kirázott.
-Bébi, amíg én fizetem a motelokat, a ruháidat és minden mást, ami extra szolgáltatás számodra, addig csak annyi luxust kapsz, hogy eldöntheted; a jobb vagy a bal oldalon szeretnél aludni.
Ökölbe szorítottam a kezeimet.
-A szobám ajtaja többet ér, mint az összes pénz, amit eddig rám költöttél.
-Az a szobád ajtaja. Tudtommal itt és most nincs nálad pénz.
-Ha elmennénk, valami szórakozó helyre hidd el keresnék magamnak pénzt!
-De nem megyünk, úgyhogy be kell érned azzal amit, kapsz bébi.
Mélyeket sóhajtottam.
-Igazságtalan vagy!
-Szerintem csak korrekt! – mosolygott rám.
- Rendben. Legyen így. A bal oldalt szeretném.
Nikolai átvillantotta magát a jobb oldalra. Fene vinné el! Még erőlködnie se kell. Lefeküdtem az ágyba. Mindenhol az ő illatát éreztem. Miért nem volt jó nekem a másik oldal? Destiny te hülye!
-Az illatomra élvezel drágám?
- Öntelt seggfej!
- Beképzelt ribanc!
Hangosan felnevettem.
Persze nem esett jól, hogy így hív. Senki nem mer így hívni, erre itt van ő. Akire nem is haragszom, ha ócsárol. Mondjuk, valószínűleg azért mert én se vagyok hozzá kedves. Sőt.
-Azt hiszem nyertél. – szólaltam meg végül.
- Mindig nyerek bébi.
Forgatni kezdtem a szemeimet.
-Ez a bébi szó annyira közhelyes Nikolai. Légy szíves szólíts a nevemen.
-Ahogy kívánod Jordan.
Újabb szemforgatás.
-Én a Destinyre gondoltam.
-Akkor a királylány jó lesz?
Egyik név nagyobb fájdalmat okozott, mint a másik, de ezt nem tudhatta meg. Hogy tud egy ember így bele választani a dolgokba?
Sóhajtottam egyet.
-Rendben. Akkor inkább maradjon a bébi. – adtam fel végül.
-Helyes!
-Annyira irritáló a jelenléted. – jegyeztem meg azért is.
-Mintha a te jelenléted annyira kellemes lenne számomra.
Nagy sóhaj kíséretében hátat fordítottam neki és magamra húztam a takarómat. Hiányzott, hogy nem bújhatok hozzá a bátyámhoz.
-Remélem, nem horkolsz. – jegyeztem meg.
-Nem. – válaszolta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Reméltem is. –motyogtam.
-Jó éjt grófnő!
-Jó éjt démonka.
Behunytam a szemeimet és elaludtam.