1. Győzelem (Befejezett)

12. Fejezet (Destiny)

Az éjszaka eseményei után nem tudtam vissza aludni.
Letusoltam és felöltöztem. Kivételesen nem sminkeltem ki magam, nem volt hozzá idegem. Felvettem a farmernadrágot és a fekete pólót, amit Nikolai vett és bele bújtam a második pár tornacipőbe. Azt mondta, hogy még jól jöhet. És most jól is jött. A hajamat egy egyszerű lófarokba kötöttem és bele néztem a tükörbe.
Rég találkoztam már ezzel a Destinyvel. Jordan Destinyjével. A szívem nagyot dobbant még a neve gondolatára is. A parókát és a kontaktlencséket kidobtam. Elegem lett most már a játékból. Mostantól az én szabályaim szerint fogunk játszani.
Nikola kilenc óra fele esett be a motelba. Rá néztem és csípőre tettem a kezeimet.
-Nem hasonlítasz a kurvára akinek az életét megmentettem. – jegyezte meg csípősen.
-Kösz a bókot.
-Megyünk! – mondta hirtelen. – Vedd fel a kellékeidet.
Kellékeidet, mily kedves.
-Nem! – mondtam határozottan.
-Tessék? – nézett rám.
- A kellékek, ahogy te nevezted őket, a kukában landoltak. Nem vagyok hülye Nikolai. Tisztában vagyok azzal, hogy az öcséd bármikor ránk találhat, nem miatta kellett hordanom őket, hanem miattad, ugye? Nem bírsz rám nézni megvetés nélkül, hát sajnálom, ez vagyok én. Próbálj meg megvédeni, de ne próbálj meg megváltoztatni!
Vállat vont.
-Nem igazán érdekel mostantól, hogy mit csinálsz. Csak, hogy tudd valaki más fog rád vigyázni Jordan.
Na, erre nem számítottam.
-Miért? – szűrtem.
- Azért ami tegnap történt. Nekem az a feladatom, hogy megvédjelek, nem az, hogy megcsókoljalak.
- Senki nem kért arra, hogy csókolj meg! Sőt! Senki nem kért arra, hogy védj meg.
Az arca megváltozott. Láttam rajta, hogy ezzel megfogtam.
-Én..én..
Összezavartam.
Gratulálok Destiny, végre ezt is elérted.
-Ne dadogj itt nekem! – estem neki. – Te leszel az, aki védeni fog engem! Te vagy senki! Világos?
- Ne dönts helyettem!
Nevettem.
Ő hányszor tette ezt meg velem az elmúlt egy hét alatt? Hányszor szabályozott engem? Persze, ez nem számít.
-De döntöttem. Te is nehezen tudod elviselni különleges természetemet, pedig ez még a jobbik oldalam. Felőlem bárkit ide küldhetsz, de az első nap után sírva fog kirohanni az ajtón bármilyen tökös is lesz az a démon. És ezt komolyan mondom Nikolai!
- Ne legyél már gyerekes!
-Nem vagyok gyerekes. Csak nem hiszem el, hogy ezt tennéd velem. Miért kell ennyire kiakadnod amiatt a csók miatt?
- Ezt nem értheted. – mondta és leült a fotelba.
-Akkor magyarázd el. – mondtam miközben leültem vele szembe az ágyra.
- Az emberi énem gyengít engem. Nem szeretem magamban az embert, és tegnap majdnem erősebb lett az emberi énem a démoninál. És ez nem történhet meg! Emberként nem tudja senki a hasznomat venni, de démonként erős vagyok!
- Nem szabad csókolóznod? – kérdeztem. – Várj! Szeretkezned se szavad? Vagy.. Jézusom. – muszáj volt a szívemhez kapnom. – Te még szűz vagy.
- Ne beszél már butaságokat. – mondta. – Miért ne lehetne? Hosszú életem során, legalább 2000 nővel voltam. Nem élek cölibátusban. – megrázta a fejét. – De most nem ez a lényeg. Azok iránt a nők iránt nem éreztem semmit. Én akkor vagyok jó démon, ha haragot, dühöt, erőszakot és efféle durva érzéseket érzek. De tegnap vágyat is éreztem, és ilyet nekem nem szabad éreznem.
Most már megértettem.
Ha egyszer megkívánt, akkor megkíván máskor is, és ez neki gyengeség. Valahogy tudtam, hogy mit él át az érzéseivel. Csak ő vágyat érzett én pedig fájdalmat, és azért a kettő nem ugyan az. De neki a vágy a gyengeség. Ő jó démon akar lenni, és nem jó ember. És ha jó démon akar lenni, akkor majd én elintézem, hogy az a pici vágya is eltűnjön.
-Nos. – kezdtem. – Én megértem az érveidet Nikolai, de nem fogadom el! Szinte elraboltál engem, a családom egy hete nem tud rólam semmit, és nem is engeded, hogy beszéljek velük. Én meghoztam érted ezt az áldozatot, akkor te meg tedd meg értem azt, hogy továbbra is te vigyázol rám. Együtt kezdtük el, és együtt is fejezzük be. – felálltam és elé sétáltam. Kinyújtottam felé a kezemet. – Társak?
Habozott, de végül megfogta feléje nyújtott kezemet.
-Társak. –felelte.
Elengedtem a kezét és visszasétáltam az ágyhoz. Nem ültem le, hanem elővettem a szigorú grófnő állarcomat.
-Na, szóval, ha ezt így elintéztük, akkor most már jöhetnek az én szabályaim, társam.
- Szabályokról nem volt szó. – mondta morcosan.
-Ezt a győzködős jelenet előtt akartam elmondani, de drámaira fordult a hangulat és vártam vele.
Sóhajtott.
-Hallgatlak.
- Szóval. – kezdtem bele. – 1. szabály: nem kell hordanom a lencséket és a parókát. Lásd be, igazam volt Killiannel kapcsolatban. Paróka ide vagy oda, ha nagyon akarna, úgyis megtalálna. Neked pedig azt a tanácsot tudom adni, hogy fogadd el természetes gyönyörűségemet.
Ismét sóhajtott egyet.
-Elfogadom ezt a szabályt.
- Ki mondta, hogy van más választásod?  - kérdeztem, de a választ nem vártam meg, hanem folytattam a felsorolást. – 2. szabály: ha nem vagy képes Destinynek hívni, akkor tényleg hívj Margaretnek vagy Gwendollynnak. A nagyszüleim is így hívnak, és hidd el érteni fogom, ha hozzám szólsz. De ha minden áron ragaszkodsz a Jordanhez, akkor csak annyit mondj, hogy Jo. Rendben?
Ha Jonak hív, akkor képzelhetem azt, hogy ő Joannara vagy éppen Josephinere gondol. Így nem kell állandóan a múltba tekintenem, és így nem kell állandóan az én édes Jordanemen emésztenem magam.
Megráztam a fejem.
-3. szabály: egyenlő társként kell tekintened rám, tehát nem hallgathatsz el előlem semmit. 4. szabály: nem szabályozhatsz.
- Most te teszed ugyan azt. – jegyezte meg.
- 5. szabály. – engedtem el a fülem mellett a megjegyzést. – Mindig szolgáltatsz nekem cigarettát és alkoholt. Lehetőleg whiskyt. 6. szabály: veled mehetek vásárolni, és én választhatom ki magamnak a ruháimat.
Sóhajtott és forgatta a szemeit.
-Elfogadom a szabályaidat.
- Mint említettem nem is lett volna más választásod. – nevettem fel hangosan. – És még a csókhoz visszatérve. Hidd el, hogy nekem se jelentett semmit. Nikolai, az csak egy csók volt, persze megértelek, de én ember vagyok. Nem verek nagydobra egyetlen egy csókot. Rengeteg férfi járt már a számba, tudom kezelni a dolgot. – elmosolyodtam. – Sőt! Lányokkal is csókolóztam már, és talán mélyebb nyomot hagytak bennem, mint te.
- Te csókolóztál már lánnyal? – kérdezte hitetlenkedve.
- Ne mond, hogy meglepett. Nem annyira nagy szám, mint amilyennek hangzik. Tényleg, te csókolóztál már fiúval?
- Te beteg vagy. – mordult fel. – Természetesen nem! Ilyen épeszű ember fejében még csak meg se fordul!
Elmosolyodtam.
-És csak az első csók van ingyen, a másodikért már fizetned kell.
Döbbenten nézett rám.
-Igen, jól hallottad. Fizesd ki a második csókot. 20 dollár lesz.
-Megőrültél?!
- Rendben, most az egyszer elengedem a tartozást, de csak azért, mert nem ismered az áraimat.
- Akkor te tényleg..
- Tényleg csináltam-e pénzért? – vágtam közbe. – Persze. Nem egyszer, nem kétszer.
- De minek neked az a pénz? Hisz Amerika 3. leggazdagabb embere az apád.
- Ugyan kérlek, vannak dolgok, amiket saját pénzből szeretnék megvenni.  Ráadásul elegem lett a könyörgésből. Sarah nővéremnek és Dominicnak még csak kérnie se kellett, de a kis Destinynek órákat kellett könyörögni egyetlen egy dollárért is. És meguntam. Ezért a pénzért legalább keményen megdolgozok, ha érted.
- És a többi is igaz?
- Aha. –mondtam hanyagul. –Volt, hogy 3-4 férfival voltam egyszerre. Olyan is volt, hogy lányból volt több, de ezek a plusz emberek még több pénzbe kerülnek.
Nikolai nem szólt semmit. Nem undorodva nézett rám, hanem mint akinek elgurult legalább 8 kereke.
-Esetleg, ha akad valami démon haverod, aki kielégülésre vágyik, nyugodtan küld hozzám. Majd az árakat még tisztázzuk.
Ismét nem szólt semmit.
Nem is baj. Muszáj volt meg gyűlöltetnem vele azt az embert, aki én vagyok ahhoz, hogy ő az a démon legyen, aki akar lenni.