1. Győzelem (Befejezett)

17. Fejezet (Destiny)

Egy ágyban tértem magamhoz. Fájt a fejem és a hasam, de ezt leszámítva jól voltam. Ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit átéltem az üres raktár telepen. Felültem, de nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem.
-Uhh. – nyögtem és visszafeküdtem az ágyba.
Körbe néztem.
Ez nem a szokásos útszéli motel volt, hanem egy elég drágának kinéző hotel, talán Nikolai megfogadta a tanácsomat és rájött, hogy nekem egy drága hotel való?
Kinyílt az erkély ajtaja és három fél démon lépett be rajta.
-Hogy vagy rózsám? – kérdezte egy halvány mosoly kíséretében Ethan.
- Azt hiszem, hogy jól. – motyogtam.
Ismét felültem, de most szép lassan és semmi problémám nem adódott.
Ashley kezében whiskys pohár volt, mielőtt bele ivott volna rám mosolygott.
-Úgy halottam szereted a whiskyt. Az éjjeli szekrényre tettem neked egy pohárral, biztosan szükséged van rá.
Hálásan rá mosolyogtam.
Elvettem a poharat. Nagy kortyokban nyeltem az erős folyadékot, marta egy kicsit a torkomat, de nem igazán számított.
-Miért mondtad, azokat a dolgokat Lucifernek? – hallottam Ethan hangját. – Most már biztos, hogy első vagy a halál listáján.
Hanyagul vállat vontam.
-Ha meg kell halnom úgyis, meghalok.
Niko idáig nem szólt semmit, de most rám emelte tekintetét.
-Soha senkit nem láttam, aki ennyire bátran viselkedett volna démonokkal szembe. Mindent megtettél, ami tőled telt, betörted Killian orrát, ami idáig egy halandónak sem sikerült. – Ashleyt a vállánál fogva magához húzta. A lány elmosolyodott. Nem úgy néztek ki, mint a szerelmesek. Hanem mint a testvérek. – Megmentetted Ash életét, Jo. Ezt soha nem tudom majd neked meghálálni.
Ashley nagy szemeivel rám nézett.
-Köszönöm Destiny!
- Ugyan. Bárki más megtette volna helyettem.
-Ezt kétlem. – motyogta a lány.
-Akkor mondjuk azt, hogy jössz nekem egy drága üveg whiskyvel. Ha megkapom, kvittek vagyunk.
Ethan hangosan felkacagott.
-Örülök, hogy jól vagy rózsám, de most nagy bánatomra mennem kell.
-Miért? – kérdeztem és lassan felálltam.
- Akármennyire nehéz is elviselnem Carol cica természetét, most vele kell lennem. Amilyen ideg állapotban van, ő maga fogja kinyírni a Papnőjét és ez nem lenne jó.
Ethan hozzám sétált és magához ölelt.
-Örülök, hogy megismerhettelek rózsám. Remélem, találkozunk még. – a fülemhez hajolt. – Féltett téged. – súgta. – Amikor a földön sikoltoztál Nikolai kétségbe esett. Ismerem a testvérem, félt téged. Bármit tesz vagy mond, csak óvni akar.
Halványan elmosolyodtam.
-Tudom. – suttogtam majd hangosan hozzá tettem. – Én is remélem, hogy találkozunk még. Talán kipróbálhatjuk majd az ágyamat is.
Elengedett. Hangosan felnevetett majd eltűnt.
Ash rám mosolygott és letette a poharat.
-Van pár dolgom, amit el kell intéznem. Pár óra múlva vissza jövök. Addig kérlek, ne öljétek meg egymást. – és eltűnt.
Én a bár szekrényhez mentem és elővettem a whiskyt. Nem szóltam Nikhez, csak kivettem a cigimet a kabátom zsebéből és kimentem az erkélyre. Fogalmam sincs, hogy hol lehettünk, de a kilátás gyönyörű volt.
Leültem az egyik kinti fotelba és az asztalra tettem kellékeimet. Számba vettem egy cigit és meg gyújtottam.
Nikolai kijött hozzám és leült a másik fotelba.
-Igaza volt Ashnek, nem mindenki tette volna meg érte azt, amit te tettél.
-Igen, őt megmentettem. De azt a négy lányt nem tudtam. Annak a négy lánynak volt családja, élete és most elvették őket a szeretteiktől. Talán soha nem derül ki, hogy mi történt velük és várni fogják otthon őket, hátha haza térnek. De nem fognak. Soha.
-Gondoskodtunk róla, hogy megtalálják őket. Nem tudtuk őket megmenteni, de legalább eltemethetik őket.
Nagyot sóhajtottam.
-Most kívánom azt, hogy bárcsak más ember lennék.
Niko rám nézett.
-Ezt hogy érted?
-Néha azt kívánom, hogy bárcsak más ember lehetnék. Lehetne egy szokványos nevem. Lehetne barna hajam és barna szemeim. Lakhatnék egy kis városban és a legnagyobb problémám az egyetem lenne. Lehetne rendes családom. Az apám nem dolgozna annyit, az anyám nem csak néha lenne az anyám. A nővérem szerethetne. Nem lenne ez az egész szarság. Lehetne egy vőlegényem, akit minden nap haza várhatnék a kis lakásunkba. Nem azért barátkoznának velem az emberek, mert az apám multi milliárdos vagy, mert grófnő vagyok. A barátaim szerethetnének önmagam miatt, és nem csak a grófnőt látnák bennem. – sóhajtottam. – Ha ez nem is lehetséges legalább visszakerülhetnék a múltba. Mondjuk, úgy három évet kitörölhetnék és egy bizonyos naptól kezdődne újra az életem.
Nikolai horkantott egyet.
-Ez hülyeség. – nézett a szemeimbe. – Az, vagy aki lenni szeretnél. Ezt az életet kaptad, és ezt kell elfogadnod. Légy boldog azzal, amid van. Másnak nem jut ennyi minden, mint neked Jo. Magad alakítod az életed, és olyanná formálod, magad amilyen lenni szeretnél. Mondok valamit. Ash kedvel téged. És nem azért mert grófnő, vagy hanem azért amilyen vagy. Téged kedvel és nem a grófnőt.
-Te nem vágysz másik életre? – suttogtam.
- Ezt az életet kaptam, ezt kell élnem. A legjobbat kell kihoznom belőle és akkor majd nyugodtan halok meg.
Sóhajtottam.
-És miért akarsz vissza menni 3 évet?
-Három éve elveszítettem egy számomra fontos személyt. Az én hibám volt, és csak jóvá akarom tenni.
-Biztos vagyok abban, hogy nem a te hibád volt. És biztosan tudom, hogy semmi jó nem sülne ki a kis időutazásodból. Megváltoztatnád a múltat. Talán te magad is más lennél.
-Más is voltam. – motyogtam.
-Nem tudom, hogy min mentél keresztül. Nem tudom, hogy mit éltél át. De Ash igen. Ő is elveszített egy számára fontos személyt. Sok év telt el azóta, de nem tudott magának megbocsátani. Azt hiszi, hogy miatta halt meg. Tehát ha keresel valakit, akivel beszélni tudsz erről Ashre számíthatsz. Csak ne törd őt össze.
-Nem fogom! – ígértem.
Az utolsó mondata meglepett. Úgy védelmezte Ashleyt mintha a kishúga lenne. Talán úgyis szerette. Elnyomtam a cigimet és meghúztam az alkoholt.
Innom kellett, mert fájt. Fájt ez a beszélgetés Nikolaial, nem is tudom elmondani, hogy mennyire.
.............................................................................

Nikolai magamra hagyott. Csak feküdtem az ágyon és a plafont bámultam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de megérkezett Ashley. Felültem az ágyon. Mire felültem Ash kezébe már két whiskys pohár volt tele alkohollal. Rá mosolyogtam és elvettem tőle az egyiket.
-Ashley? – szólaltam meg egy kis idő után.
Rám nézett.
-Nem akarlak megbántani, nem akarom, hogy fájjon neked. – nyeltem egyet. –Nikolai mondott pár szót egy személyről, akit elveszítettél. Nem beszélnél nekem róla?
Hatalmas szemei rám meredtek. Tekintette tele volt fájdalommal.
-Én..Ne haragudj. – suttogtam.
Leült mellém és nagyot sóhajtott.
-Az a személy, akit elveszítettem a férjem volt. Williamnek hívták. Az 1800-as években találkoztunk. Tudod, hatalmas színes ruhák meg minden. Imádtam azt a korszakot. William ember volt, véletlenül találkoztunk, de az volt életem legszebb véletlene. Akkor már ismertem Nikolait és Ethant. Ethan csapta nekem a szelet, de nem érdekelt úgy, mint férfi. Sokkal inkább olyanok vagyunk egymás számára, mint a testvérek, és ezt a kapcsolatot nem akartam elrontani. De Williammel máshogy történt. Festő volt, és épp múzsát keresett. Egy kis kávézóban ültem az ablaknál, amikor megpillantott. Bejött hozzám és megállt az asztalom előtt. Az első mondata az volt, hogy leszek e a múzsája. Kinevettem. Azt hittem szórakozik velem. Megkérdezte, hogy leülhet e. Igent mondtam. Elmondta, hogy ő egy festő, de nem talált soha értelmet a festészetben. Nem volt ki inspirálja, és akkor meglátott engem. Azt mondta, hogy gyönyörű vagyok, mint egy angyal. És neki szüksége van egy angyalra. Beszélgetésbe bonyolódtunk, aztán pedig elmentünk hozzá. Telt az idő, egyre jobban meg kedveltük egymást. Egy nap pedig megcsókolt. Azt mondta, hogy már az első pillanatban belém szeretett. Ekkor döbbentem rá, hogy én is szeretem. Boldogak voltunk együtt. Elvett feleségül, minden tökéletes volt. Elmondtam neki, hogy mi vagyok, de ez őt nem zavarta. Ő nem a démont látta bennem, ő engem látott. Évek teltek el. Aztán egy éjszaka pár démon ránk támadt. Engem akartak, de végül Williamet ölték meg. A szemem láttára vágták el a torkát. A férjem utolsó szava az volt, hogy örökké szeretni foglak angyal, majd meghalt. Nem tudtam mit tehetnék. Csak sodródtam az árral. Évek teltek el, mire megtaláltam a démonokat, akik végeztek vele. Megöltem őket, de a fájdalom nem múlt el. Azóta se tudtam megbocsátani magamnak. – könnyek folytak végig az arcán. – William miattam halt meg. Azóta egyszer sem engedtem magamhoz közel senkit. Nem érdemlek meg senkit. Én a fájdalom és a gyász örök szövetséget kötöttünk.
-Én nagyon sajnálom. – mondtam őszintén. – Tudom..tudom milyen ez a szövetség.
Rám nézett.
-Honnan? – kérdezte.
-12 éves koromban találkoztam egy fiúval. Egyedül ebédeltem, amikor Jordan leült mellém. Egy ideig nem szólt semmit, majd megkérdezte, hogy kérek e a csokis tejéből. Igent mondtam. – az emlékek hatására szomorú lettem. – Megdicsérte a hajamat és a szemeimet, majd elhívott magához filmet nézni. A Vasálarcos című filmet néztük, mert az volt a kedvencem. A filmezés után állandóan együtt lógtunk és a barátságunk szerelemmé változott. Hatodikosak voltunk, csókolózáson kívül nem történ semmi évekig, de mi azt is élveztük. Anyáék imádták Jordant. Rendes volt és tisztelettudó. Teltek az évek. Együtt mentünk gimibe. Egy osztályba jártunk és padtársak voltunk. Nem lehetett minket szétválasztani. A gimiben én lettem a pompom csapat kapitánya, ő pedig focizott, bár nem igazán értett hozzá. Az apukája miatt csinálta, pedig Jordan inkább művész lélek volt. A kapcsolatunk soha nem ingott meg. Bármi történt számíthattunk egymásra, és ami a legfontosabb önmagamért szeretett. Azt a lányt szerette, aki mellette voltam, és ha most látna, csalódott lenne, hogy ez a nő lett belőlem. Elérkezett a 17. születésnapom. Akkor már 6 éve jártunk és megkérte a kezemet. Természetesen igent mondtam. Az esküvőnket a gimi utánra terveztük.  Aztán.. – elszorult a torkom és forró könnyek folytak végig az arcomon. – Aztán jött az az éjszaka és meghalt. Aznap én is meghaltam vele együtt. A régi Destiny meghalt Jordannel együtt. És maradt ez, amiből megpróbáltam a lehető legjobbat kihozni. Bár az, hogy kurvát csináltam magamból nem hiszem, hogy a legjobb megoldás volt, de már nem tudok mit tenni. Elveszítettem azt a személyt, aki ténylegesen engem szeretett és nem a grófnőt, nem a pénzemet. Ő látott engem igazából és nem csak nézett rám. De Jordan elment és nem tudtam mit tenni. Nem tudtam, hogy hogyan lépjek tovább. –a szemeimből ömlöttek a könnyek. – Mindenütt csak őt láttam. A fájdalom napról napra erősebb lett és megsemmisített volna, ha nem teszek valamit. Muszáj volt tennem valamit, így az alkoholba menekültem. Ezért iszok, mert úgy nem fáj annyira.
- Én is pontosan ezért teszem. – mondta és egyszerre lehúztuk a whiskynket.
-Úgy érzem, hogy soha nem lesz jobb. Nekem nem kell többé a szerelem. Nekem csak a fájdalom maradt és a gyász, semmi más.
Ashley a szemeimbe nézett, és tudtam; ez egy mély és erős barátság kezdete.
Összekötött minket a gyász és a fájdalom, és volt egy olyan érzésem, hogy csak mi vagyunk képesek egymást meggyógyítani.