30. Fejezet

426 24 0
                                    

Nikolai 20 perc alatt ért a raktárhoz. Nem értettem, hogy miért autóval jövünk, amikor egyszerűbben és gyorsabban is utazhatnánk, de erre a mondatra is megadta a választ.
-Ígérd meg, hogy kint maradsz! – mondta.
- De..
- Destiny, kérlek! Ígérem neked, hogy kihozom a bátyádat, de maradj az autóban! Nem tudlak egyszerre mind a kettőtöket védeni, és Killiannel is harcolni.
- Nem kell harcolnod vele. – motyogtam. – Ha engem megöl, akkor titeket békén hagy!
Megragadta az arcomat, és kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.
-Nem foglak elveszíteni! – mondta. – Nem hagyom, hogy bántson téged, egyszerűen nem élném túl! Csak ígérd meg, hogy itt maradsz!
Nyeltem egyet.
-Ígérem!
- Szeretlek! – mondta és gyorsan megcsókolt.
- Én is téged! – mondtam miközben kiszállt az autóból.
Megvártam, amíg bement a bejáraton, majd kiszálltam az autóból. Nem ez lesz az első alkalom, hogy megszegtem egy ígéretet, és valahogy úgy éreztem, hogy nem is ez lesz az utolsó. Sajnálom, én ilyen vagyok.
Futva indultam el a bejárat felé.
Dominic a földön hevert, amikor beértem a nagy csarnokba. Az arca össze volt verve, és az orra is fel volt dagadva. Rosszabb volt látni, ahogy szenved, mint elviselni a fájdalmat. Az kívántam, hogy bárcsak nekem fájna, csak, hogy ő ezt ne érezze.
Odarohantam hozzá és óvatosan magamhoz öleltem.
-Mit keresel te itt? – kérdezte halkan.
- Megmentelek! – mosolyogtam rá halványan.
- Te bolond..
-Dominic, ne most! – vágtam közbe.
Segítettem felállni Domnak. A súlya nagy részét rám helyezte, majd lassan elindultunk, de az ajtó hirtelen becsapódott előttünk.
Killian hangosan felnevetett.
-Destiny, az Istenért! – hallottam Nik hangját.
- Végre megérkezett a kedvenc grófnőnk is! – szólalt meg Killian.
Nikolai egyből mellettünk termett, átvette tőlem a bátyámat én pedig eléjük álltam.
-Micsoda öröm számomra, hogy megtiszteltél a jelenléteddel kedvesem.
- Tudod, hogy én is élvezem. – mondtam gúnyosan.
Kill ismét felnevetett, majd Nikora és a bátyámra nézett.
-Nem bírok megmozdulni. – nyögte Dom.
- Én se. – hallottam Nikot.
Ezzel ellentétben rajtam nem hatott az ereje. Tudtam mozogni, nem bénultam meg.
-Destiny. – szólalt meg aggodalmasan Niko. – Próbál fájdalmat okozni, de nem talál rajtam fogást.
Értettem a célzást. A bátyámon találna fogást.
Beálltam Dom elé. Nikolai ellen tud ennek állni, de Dominic nem.
-Menj onnan grófnő! – mondta a démon.
- Nem fogod bántani a bátyámat!
- Akkor majd téged! – nevetett.
- Des, menj innen. – hallottam a bátyám hangját.
- Nem! – mondtam határozottan.
- Hát legyen. – sóhajtott színpadiasan Killian.
Éreztem, ahogy fogást akar rajtam találni, de nem ment neki.
Ahogy megéreztem az első hullámot, elkezdtem lebontani a belső falaimat. Jordanre gondoltam, a baleset éjszakájára, anyára, ahogy ellökött magától, Sarah bántó szavaira.
Egyszóval minden fájdalomra, amit idáig eltemettem magamban.
A vállaim előre rogytak és alig kaptam levegőt.
-Ne csináld ezt Des! – hallottam a bátyámat suttogni.
A vállam felett halványan rá mosolyogtam.
Meg fogom őt védeni, bármilyen áron!
-Grófnő, nem találok rajtad fogást, de a lelked látom. Majdnem elvakít engem, valami nagyon boldoggá tesz téged.
- Valamit nem tudsz rólam Killian. – kezdtem. – Az én lelkem máshogy működik. Amikor boldog vagyok, csak pislákol, de amikor fáj, akkor ragyog. – a szemeibe néztem. – És fájdalom ellen csak fájdalommal lehet küzdeni. A fizikai fájdalomnál pedig sokkal rosszabb a lelki fájdalom.
- Mily megható. – gúnyolódott a démon.
- Miattam. – suttogta Dom.
- Megéri!
Killian sóhajtott egyet.
-Elég volt a drámából! – szólalt meg.
Egyik pillanatban még két lábon álltam, a másikban pedig már a levegőben repültem, majd puff. Nagy csattanással értem földet, még a levegő is kiszorult a tüdőmből.
A bátyám azon pillanatban felordított, az én szívem pedig megszakadt attól, hogy ismét szenvedni látom. Saját magam épsége nem érdekelt, csak a bátyámat akartam biztonságban tudni. Feltápászkodtam a földről, majd ismét Dominic elé sétáltam.
-Most grófnő, döntsd el, hogy kit öljek meg. Az új kis kedvencedet, vagy a drága bátyádat. Csak rajtad áll.
Megdöbbentem.
-Nem erről volt szó! – szűrtem a fogaimon keresztül.
- Változnak a szabályok, drágám! Dönts!
Nem fogom megöletni Nikolait, a bátyámat pedig főleg nem. Nem fogom hagyni, hogy bármelyiküknek is baja essen.
Igazából nem hittem a füleimnek. Ez a szemét átvert. De hogyan is dönthetnék? Nem ölethetek meg senkit, egyszerűen nem tehetem meg. Előre léptem, kihúztam magam és felszegtem a fejem.
-Engem ölj meg! Úgyis ezt akarod, ezt kell tenned! Ölj meg engem, és hagyd életben őket! – mondtam határozottan.
- Drága grófnőm, mondtam, hogy döntened kell!
- Én döntöttem! Ez a feladatod Killian, engem így se, úgy se hagyhatsz életben!
Nevetni kezdett.
-Megölhetem a fattyú bátyámat, vagy a selyemfiú testvéredet és életben hagyhatlak téged. Hónapokig hagyhatlak szenvedni, élhetnél rettegésben, hogy bármikor eljöhetek érted. Aztán pedig érted jönnék és halálnak halálával halnál meg. Tehát, dönts, kérlek, vagy én választok. Ki haljon meg?
- Én! – mondta egyszerre Dom és Nik.
Feléjük fordultam.
-Nem foglak megöletni titeket! – néztem rájuk. – Nikolai megmutatta az önmagamhoz vezető utat, megtanított ismét szeretni, megtanított tovább élni. Boldog vagyok melletted Nik, nem fogom hagyni, hogy bántson téged! Szerelmes vagyok beléd, és én már egy szerelmemet elveszítettem, nem fogom még egyszer átélni azt. Killian, a bátyád az egyik legjobb dolog az életemben, nem fogom ölbetett kézzel végig nézni, ahogy bántod őt! – Dominicra néztem, és halványan rá mosolyogtam. – Dominc, te a bátyám vagy! Te vagy az a személy az életemben, aki mindig mellettem volt. Az egyetlen biztos pontot jelented számomra ebben a világban, mert minden olyan múlékony, de tudom, hogy te mindig itt leszel nekem! Mindig vigyáztál rám, óvtál engem, most én jövök bátyus! – ismét Killian felé fordultam. – Megállapodtunk Kill, az én életemet vedd el, és őket hagyd békén!
Killian nem is figyelt rám, hanem a bátyát nézte.
-Ti egymásba szeretetek. – mondta megvilágosodva Killian. – Hát nem szép dolog ez? – kérdezte ironikusan. – De tudnotok kell, hogy a szerelem szart se ér. Öl, butít és romokba dönt. A szerelem szívás, egy egyszerű érzelem, ami túl van értékelve. Nőj fel grófnő, egyszer minden szerelem véget ér.
- Nem tudsz te semmit az igaz szerelemről Killian! Nem vagy képes szeretni, így nem is tudhatod, hogy milyen az! Nem érdekel a hülye zagyválásod, azt akarom, hogy ölj meg és hagyd őket békén!
Killian arcán groteszk mosoly jelent meg. Egy hatalmas kard jelent meg a kezében. Készen álltam a halálra, talán még kívántam is. Megnyugvást jelentett, de nem féltem. Nem akartam Pokolra jutni, de nem volt választásom. A halál után már senkinek nincs választása.
Killian egy hirtelen mozdulattal eldobta a kardot. De a kard nem engem vett célba.. hanem a bátyámat.
-Nem! – sikítottam hangosan.
Nem volt időm gondolkozni, nem volt időm semmire. Egy gyors mozdulattal befordultam a bátyám elé. Az egyik pillanatban még nem történt semmi, aztán pedig a kard teljesen átszaladt rajtam. A kard átszakította a testem. Szinte éreztem, ahogy átszakadnak az inaim, a bőröm vagy épp a húsom.
Hangosan felüvöltöttem és belemarkoltam a bátyám erős karjaiba.
Killian hangosan nevetett, aztán pedig Dominic hirtelen elkapott. Ha Dominic megmozdult, akkor valószínűleg Killian elment.  Dominic óvón magához ölelt. Hatalmas fájdalom járta át a testem. Egész lényem remegett, forró könnyeim pedig végig folytak arcomon.
-Nem. Nem, nem, nem, nem! – kántálta a bátyám. – Dessy, kérlek!
- Destiny.  –hallottam a hátunk mögül Nikolai hangját. Tele volt fájdalommal. – Destiny, figyelj rám! Most kihúzom a kardot, de nagyon fájni fog. Erősnek kell lenned!
Bele kapaszkodtam erősen a bátyámba, és csak smaragd zöld tekintetére koncentráltam. Nikolai lassan elkezdte kihúzni belőlem a kardot, de nagyon fájt. Aztán egy hirtelen mozdulattal kirántotta belőlem. Óriási üvöltő hang szakadt fel a torkomon. Vért kezdtem köhögni és a szemeimet is alig bírtam nyitva tartani. Dominic a földre rogyott velem, erősen szorított. Nikolai is a földön volt, és a kezemet fogta.
-Miért? Miért tetted? – sírta Dominic.
- A bátyám vagy, nincs olyan dolog, amit ne tennék meg érted! – hörögtem.
- Az én nevemet kellett volna mondanod! Hagynod kellett volna, hogy megöljön!
- Soha nem tudnám végignézni, ahogy, meghalsz! Túl önző vagyok Dominic, nem tudok élni a fényem nélkül!
- Destiny. – suttogta Niko. A szemei könnyesek voltak.
- Anyukád büszke lenne rád. – néztem rá. – Képes voltál megőrizni a fényt a lelkedben!
- Tarts ki! Kérlek Destiny küzdj!
- Nem megy. – sírtam. – Nikolai! – suttogtam. – Vigyázz a bátyámra! Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá!
- Ígérem! – suttogta.
Lassan oldalra fordítottam a fejem. A bátyámra néztem.
- Most te ígérj meg nekem valamit. – suttogtam. – Ígérd meg, hogy nem fogsz elfelejteni. Ígérd meg, hogy ha lesznek gyerekeid, akkor mesélsz majd rólam nekik. Nem kell azt mondanod, hogy jó ember voltam, ne hazudj nekik. De mond el, hogy mindennél és mindenkinél jobban szerettelek, és szeretni is foglak addig, amíg világ a világ. Te vagy a családom Dominic, te vagy a mindenem, ezt soha ne felejtsd el!
- Ígérem! – sírta.
Bólintottam egyet. Behunytam a szemeimet.
- Nem! – kiabálta Dominic. – Maradj velem Des! Nyisd ki a szemeidet és beszélj hozzám! Ne hagyj el, kérlek! Destiny meg fogsz gyógyulni! Utána, boldog leszel, utána elfelejtjük ezt az egészet, utána vigyázni fogok rád! Utána.. utána..
Túl sok volt az utána, és szerintem ezt Dominic is észrevette, mert hirtelen elhallgatott.
Halványan rámosolyogtam.
-Nagyon szeretlek titeket! – suttogtam. – Köszönöm, hogy megmentettetek!
És vége lett. Minden erő elszállt a testemből. A szemeim ismét lecsukódtak, a külvilág zaja lassan megszűnt körülöttem.
A tüdőmbe szaggatottan érkezett a levegő, majd ez a reflexem is leállt.
A szívem halkan és lassan vert.
Majd megszűnt dobogni.

1. Győzelem (Befejezett)Where stories live. Discover now