1. Győzelem (Befejezett)

3. Fejezet

Kilenc órára mind a ketten készen lettünk. Mind a ketten kitettünk magunkért. Dominic barna haja az égnek meredt, smaragdzöld szemei, amit apától örökölt, csak úgy ragyogtak. Izmos felsőtestére rátapadt fekete trikója, farmerkabátot vett fel mellé és sötét farmert.
Én mini ruhát vettem fel (természetesen). A felső része fekete volt, szív alakú dekoltázzsal. A szoknya része sötétszürke tüll anyagból készült, és jóval combközép felett ért véget az alja. Fekete magas sarkúm hangosan kopogott, a sarka megvolt 10 cm is. Fekete kézi táskámba bele pakoltam a szükséges dolgokat, pár darab smink, pénz, cigi, gyújtó és rágó.
A hajamat kivasaltam, oldalról két tincset hátra tűztem. A szemeim füstösek voltak, ajkaimra pedig halvány rózsaszín rúzst vittem fel. Igen, tényleg kitettünk magunkért.
Anya, indulás előtt ellátott minket a szokásos, „Ne vigyétek túlzásba az alkoholfogyasztást." tanácsával. Aztán pedig rám nézett lemondóan és hozzá tette, hogy " Kérlek, vigyázz a jó hírnevedre." Értsd: térj észhez, és ne kurválkodj. Szegény szüleim, tudhatnák már, hogy a Pokolból szabadítottak ki, és nem bírok a véremmel.
Igazából a taxis résznek meg nem volt értelme, ugyan mindegy, hogy mennyit iszunk. Taxival jöttünk és taxival megyünk haza. Balesetet már nem okozunk.
A Napforduló előtt megálltunk. Dom szállt ki elsőnek. Át sétált az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót. Mi tagadás, a bátyám tényleg úri ember.
Miután kiszálltunk a kistáskámból elővettem a cigimet és a gyújtómat.
- Kérsz egyet? – nyújtottam a bátyám felé.
- Rosszra csábítasz. - felelte, de elvett egy cigarettát én pedig nevetni kezdtem.
Mind a ketten meggyújtottuk. Általában kint dohányzunk, nem szeretünk zárt térben rágyújtani.
A hátunk mögül halk lány sikolyokat hallottunk.
Hangosan nevetni kezdtem.
-Kezdődik. - mondtam miközben kifújtam a füstöt.
A bátyám csak mosolygott.
Amíg cigiztünk hallgathattam a szokásos szöveget. „Istenem, Dominic olyan helyes. Mit meg nem adnék egy éjszakáért vele. Dominic de LaFayette a Föld legdögösebb férfija. Jézusom, elmosolyodott, milyen szexi. Bárcsak Dominic barátnője lehetnék. Istenem Destiny annyira szerencsés. „ Stb, stb. Mindig ezt kell hallgatnom, és már nagyon elegem volt belőle. Igen, a bátyám elég jól nézett ki, és ha megismerte az ember, akkor arra is rájött, hogy okos, vicces és neki van a legnagyobb szíve a világon, de sajnos senki nem akarta megismerni igazán, és ezt Dom ki is használta. Minden buli után legalább egy lányt haza visz, mert azt hiszik, hogy a bátyám, csak ennyi. Egy szexi test, és pár kedves bók.
Volt még pár, Destiny milyen csodálatos mondat és pár halk megjöttek a de LaFayette ikrek megszólalás is. Eldobtam a cigit és eltapostam.
-Nem tesz jót az egónak, hogy mindig ezt hallgatod bátyus.
- Ne legyél féltékeny Dessy. - mosolygott.
Ismét nevetni kezdtem, majd rágót vettem elő, bevettem egyet a számba, majd adtam egyet a bátyámnak is, és bementünk a Napfordulóba.
A sor soha nem számított nálunk, hisz elég volt csak megmutatni a személyinket és már be is mehetünk, ennyi előnye volt a de LaFayette névnek.
Bent a zene hangosan dübögött, mindenhol testek vonaglottak. Néhány sarokban szerelmes párok estek egymásnak és már féltem, hogy a kedvenc helyem nyílt orgiáknak fog otthont adni.
Dominic egyenesen a pulthoz ment én pedig követtem.
Felültünk egy-egy bárszékre. Dom tequilát rendelt én természetesen whiskyt. Gyorsan megittuk, az első poharat, négy másik követte. Kezdtem magam teljesen jól érezni. Dom elindult a táncparkett fele én pedig a pultnál rágyújtottam. Kivételes alkalom, soha többé nem teszem meg, de nem akartam kimenni. Az alkohol mindig kívánta a cigit, ez valami vonzás szabály talán? Miután elszívtam ismét körbe néztem. Dominic teljesen eltűnt a szemeim elől, előre sajnálom azt a lányt, akinek ma összetöri a szívét.
Nem volt kedvem még táncolni, így rendeltem még egy pohár alkoholt, amit szépen kortyolgatva kezdtem el inni.
Talán a felénél jártam, amikor megéreztem, hogy valaki állandóan figyel. Jobbra fordítottam a fejem és megdöbbentem. Ez lehetetlen. Jordan kiköpött másával néztem farkas szemet. Magas, fehér bőr, szőke haj, vakítóan kék szemek. Pontos mása volt az én Jordanemnek. Gyorsan lehúztam a maradék italt és oda mentem hozzá.
-Jordan?- kérdeztem elhalló hangon.
Rám mosolygott. Pár pillanatig tartott csak, de ebben a mosolyban benne volt minden.. minden, ami nem tetszett nekem.
Gonosz volt, az én Jordanem, soha nem mosolygott így.
- Érted bárki leszek, szépségem. - mondta a szemeimbe.
- Azt akarom, hogy Jordan legyél. - suttogtam kábultan.
Éreztem, hogy ezzel a fickóval nem stimmel valami. De nem tudtam elmenni.. nem tudtam megmozdulni.
- Mi a neved szépségem?
- Destiny. - vágtam rá azonnal.
- Engem Killiannek hívnak, de a barátaim csak Killnek neveznek.
Gyilkos. - gondoltam magamban.
Egyáltalán nem akartam vele beszélgetni, de nem tudtam megmozdulni. Mintha megfagytam volna.
- Baj van?- kérdezte gúnyos mosollyal.
- Nincs. - mondtam, de nem így gondoltam.
A francba is. Olyan volt mintha valaki átvette volna az agyam és a testem felett az irányítást. Azt akartam felelni, hogy igen baj van, még pedig te vagy a baj, de csak az az egy szó jött ki a számon, hogy nincs.
- Szeretnél eljönni velem?
- Igen. - NEM!
Hirtelen valaki átölelt a derekamnál fogva. Nagyon reméltem, hogy a bátyám az és kivezet ebből a transzból. Az idegen maga felé fordított.
Tudtam mozogni. Istenem, végre tudtam mozogni.
De nem a bátyám karolt át, határozottan nem ő volt az. Az illető kb. 195 cm magas lehetett, a vállai szélesek voltak, eltakart előlem mindent. Csak feketét viselt. Fekete pólója izmos mellkasára tapadt. Felnéztem az arcára és megnyaltam az ajkaimat. Tökéletes volt. Kiugró arccsontjára kék fény vetült, ami démonivá tette. Az orra tökéletesen íves. Isteni telt ajkak, acél szürke szemek, amik veszélyesen ragyogtak. Gyönyörű arcát dús és göndör fekete haj övezte. 
Lenézett rám.
-Elmegyünk.- szólt mély és zengő hangján.
Nem értettem semmit. Ki ez a két idegen? Mi ez az egész? És mi az, hogy elmegyünk?!
-Nem megyek sehova! – mondtam határozottan.
A magas fekete rám szegezte szigorú tekintetét. Megragadta a karomat és elindult velem kifelé. Akaratlanul, de követtem. Nem tudtam mit tenni, hisz egy nálam háromszor akkora férfi elkezdett kifele rángatni. Kitárta a Napforduló hátsó kijáratát és kivezetett a sikátorba. Kint egy fekete autó parkolt.
-Bátyó, azt hiszem én láttam meg hamarabb. – szólalt meg hirtelen a hátunk mögött a Kill nevű.
- Killian, húzz vissza a Pokolba! Üzenem Lucifernek, hogy ezt a lányt nem fogja megölni!
Megölni?! Miért kellene engem megölni? Igen, sok szar dolgom van, de a fenébe is, kinek nem? Pár hiba miatt nem kell egyből a véremet ontani. Talán valamelyik régebbi kuncsaftom ismerősei lehetnek? Túl soknak vélték az áraimat? De hisz ez lehetetlen. Mindenkivel tisztázok mindent még szex előtt, most, hogy itt tartunk a csók előtt elmondok mindent az áraimról.
Ekkor történt meg. Kill teste rángatózni kezdett, összezsugorodott olyan 150 cm-re, arca eltorzult, szemei vérvörösen ragyogtak. Büdös záptojás szagot árasztott, körmei karmokká görbültek. És esküszöm a fejére apró szarvak nőttek. Biztosan túl sokat ittam. Vagy valaki belecsempészett valamit az italomba, mert ez nem a valóság, ez nem lehetett a valóság.
Az ismeretlen férfi elém állt.
-Ne mozdulj el innen! – nézett rám. Az ő szemei éjfeketén ragyogtak.
Nem változott, meg mint a másik. Tudtam mozogni, de nem mertem. Énem legnagyobb része félt, hogy meg fogok halni és nem is futok el. De egy kis részem talán kívánta a halált, mert itt akartam maradni, és megnézni, hogy mi fog történni. Ez a részem magyarázatra várt, és ez eléggé megrémített.
Kill szempillantás alatt a másik előtt termett. Alacsony volt, de egy határozott mozdulattal félre lökte a másikat. Elindult felém, de nem ért el hozzám, mert a másik ismét megjelent és most ő lökte el Killiant.
-Szállj be a kocsiba! – utasított.
-Nem! – szálltam vele szembe. – Elég legyen! Hívni fogom a rendőrséget! – és megérkezett a pánik. Mi lesz, ha az az izé megöli a nagyobbat?
-Rendőrséget? Vicces vagy kedvenc kis grófnőm, de a rendőrökkel szart se érsz. Inkább maradtál volna csendben, ne szólj bele a nagyok dolgába szivi.
Először azon agyaltam, hogy vajon honnan tudja, hogy grófnő vagyok? Utána, dühös lettem amiért, becenevet adott nekem. És végül jött a szín tiszta gyűlölet. Utáltam, amikor valaki meg akarta mondani, hogy mit tegyek és mit ne.
A pillanatnyi pánik elmúlt, a helyét düh vette át.
-Ne merd megmondani nekem, hogy mit kellett volna tennem és mit nem! –szorítottam ökölbe a kezeimet. – Idejössz az én városomba, elrontod az én bulimat, és még parancsolgatni is akarsz. Rossz emberrel kezdtél ki szivi! Most azonnal takarodj el innen, te szörnyszülött!
Mind a ketten döbbenten néztek rám.
-Ezt nem kellett volna! – mondta Kill.
A karjai fényesen ragyogni kezdtek, majd hirtelen villámok törtek ki belőle. Pont felém. Tényleg meghalok, mindez a nagy szám miatt. Vártam, hogy a villámok elérjenek hozzám, de semmi. A nagydarab elém állt, és az ő hátába csapódtak a villámok. Bele nézett a szemeimbe. Láttam rajta a fájdalmat, de egy hangot nem adott ki. Teljes testében remegett. Percek teltek el így mire a villámok eltűntek, a tulajdonosukkal együtt. A fekete hajú félisten térdre rogyott előttem.
-Istenem. – suttogtam.
-Adj a véredből! – nyögte.
Ez egy vámpír. Atyám, egy vámpír mentett meg egy szörnyetegtől. És most az én véremet akarta. Mire felocsúdtam a sokkból, a karom már a szájánál volt. Erősen a csuklómba harapott.
Felsikítottam.
Nagyon fájt, égetett és mart. Pár korty után felmordult és ellökött magától. Összegörnyedt a földön és rázkódni kezdett.
-A véred. – suttogta fájdalmasan. – Mi az isten van a véredben?!
- Nem értelek.
- A kurva véred majdnem megmérgezett. – köpte.
-Hogy segíthetnék?- kérdeztem és a vállára tettem a kezemet.
Lerázta magáról az érintésem.
-Ne merj még egyszer hozzám érni!- morogta. –Csak ülj be a kocsiba és vezess!
-Nem!
-Most azonnal beszállsz abba kocsiba és beindítod, vagy én doblak be, de akkor a csomagtartóban landolsz királylány!
A becenév hallatán görcsbe rándult a gyomrom, és elszorult a torkom. Nem. Nem emészthetem magam, legalábbis nem most.
-Ne hívj így!
-Beszállsz a kocsiba?
Megtettem. Beültem a kormányhoz és beindítottam a kocsit. Nem akartam neki szót fogadni, nem akartam, hogy úgy érezze, irányíthat. De meg kellett tennem. Majdnem meghalt miattam, és magyarázatot is akartam, méghozzá sürgősen. A férfi hirtelen megjelent mellettem, semmi ajtónyitás, semmi ajtózárás. Az egyik pillanatban még a földön hevert most pedig itt ül mellettem az autóban.
-Mi a fene? – suttogtam halkan.
- Vezess!
Elindultam.
-Menj ki a városból!
Csak bólintottam. Nem tudtam, hogy ezzel az ismeretlennel hova vezet az utam, de hallgattam rá, és csak vezettem.